Film: A szarvassá változott fiú

Október 22. – 18 óra
Kaszás Attila Terem

Előzetes regisztráció

Vidnyánszky Attila 2003-ban állította színpadra Juhász Ferenc hatalmas költeményét. 2013-ban mutatták be az előadás nyomán készült játékfilmet Törőcsik Mari és Trill Zsolt főszereplésével. Költészet, színház, film és egy társulat történte – erről is beszélgetnek majd a szereplők és rendező. / Moderátor: Kornya István

A SZARVASSÁ VÁLTOZOTT FIÚ KIÁLTOZÁSA A TITKOK KAPUJÁBÓL
(Film)

A film Juhász Ferenc verséből kiindulva, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadását
felhasználva készült. A költő a film alapjául szolgáló verset az ‘50-es években írta: “A vers egyrészt
kijelentés, másrészt kívánságok halmaza, harmadrészt bezártság és elvágyódás, negyedrészt pedig
szeretetből épülő katedrális, amelynek nem lehet látni a tornyát, tetejét.”
Vidnyánszky Attila 2003-ban nagysikerű színházi előadást készített belőle, amely Törőcsik Mari és Trill
Zsolt főszereplésével, a beregszászi társulat fajsúlyos játékával a magyar színháztörténet elmúlt
éveinek egyik maradandó darabja lett. A film azonban nem az előadást rögzíti, hanem filmes
eszközökkel újra feldolgozza a témát, ismét Törőcsik Mari és Trill Zsolt nagy duettjével, valamint a
beregszászi társulattal.

Színészek/Actors:
Törőcsik Mari
Trill Zsolt
Varga József
Szűcs Nelli
Tarpai Viktória
Béres Ildikó
Ferenczy Attila
Gál Natália
Ivaskovics Viktor
Kacsur András
Kacsur Andrea
Krémer Sándor
Kristán Attila
Olekszandr Bilozub
Orosz Ibolya
Orosz Melinda
Rácz József
Sőtér István
Szabó Imre

Szász Zsolt
Tóth László
Vass Magdolna
ifj. Vidnyánszky Attila
Trill Bertalan, Vidnyánszky Ádám, Vidnyánszky Mátyás
 
Operatőr/Director of photography
Szatmári Péter
Vágó/Editor
Eöri Szabó Zsolt
Jelmez- és díszlettervező/Costume and set designer
Olekszandr Bilozub
Hangmérnök/Sound engineer
Kőporosi János
Kiss Attila
A hang és kép utómunkák/Post production work
a Focusfox és a Híd Média Stúdióban készültek
Zene/Music
Alfred Schnittke, Jordi Savall, Sir John Tavener, Lajkó Félix, Vladimir Martinov
Producer
Ozorai András
Jantyik Csaba
 
Juhász Ferenc versét felhasználva
a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte/From Ferenc Juhász’s poem the script was written and
the film was directed by
Vidnyánszky Attila
 
A film főtámogatója/With the support of
Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Híd Média Kft
Új Neurópa 2010 Kft
 
A film időtartama: 97 perc

A FILMRŐL

Alessandro Izzi
A szarvassá változott fiú  a mai magyar filmművészet csodás gyöngyszeme

A film valójában tudatosan lépi át a különböző esztétikai irányzatok mezsgyéjét,  azokét, amelyeken kritikusok hosszú éveken át koptatták tollukat, az alkotás puszta létét is elavultnak titulálva, miközben számtalan kísérletet tettek arra, hogy definiálják, vagy valamely kategóriába besorolják a filmterméket.

A Szarvassá változott fiú forrása egy irodalmi alkotás, gyökerei régmúltra nyúlnak vissza, pontosabban egy kereszténység előtti legendára, amely kilenc fiúról szól, akik szarvasvadászat közben eltévednek az erdőben, s amikor átkelnek egy varázserővel bíró hídon, maguk is szarvassá változnak. Az apjuk követi  nyomukat,  egy forrásnál talál rájuk, ahol megálltak inni,  és csak akkor ismeri fel őket amikor épp rájuk célozva megfeszíti az íját.

 A történet dimenzióját tekintve tipikus pogány rege, amit paradox módon egy kolinda őrzött meg, egyfajta román nyelvű karácsonyi ének. A kolindát Bartók Béla átdolgozta, ennek témájára született egyik legrejtélyesebb mesterműve, a Cantata profana két vegyes karra és zenekarra, s ez egyike azon kevés kórusműnek, amelyet a magyar zeneszerző jegyzett. A szerzeménynek már ebben  a formájában is elkezdődik a műfaji és esztétikai határok keveredése. A kórusmű, a bartóki szokásoktól eltérően kevés népi dallamot tartalmaz (a folklorisztikus dimenziók leginkább a ritmusban köszönnek vissza) miközben a kar középkori formákat (főként lidio és  misolidio), egyenesen a gregorián énekekre visszavezethető vonásokat szólaltat meg.

Miközben a vokális struktúra igyekszik visszanyúlni saját, ezeréves, keresztény civilizáció adta gyökereihez, a ritmus, a dallam-invenciók kvalitása és maga a libretto is teljesen profán logika alapján épülnek fel.

Ez a történet ihlette Juhász Ferenc ragyogó költeményét, amelyben azonban az anya hívja haza szarvassá változott fiát.

Egy élemedett korú anya, aki éveinek súlyos terhe alatt már képtelen megbírkózni a világ kihívásaival,  “a villany is rossz, megüt az áram”. A fiú, ahogyan az eredeti történetben is,  visszatérésének lehetetlenségét fejti ki válaszában, mert ha valaki egyszer megmerítkezett az anyatermészetben, s ivott legautentikusabb dimenziónk ősi emlékezetének tiszta forrásából, számára a visszatérés útja örökre lezárul, hacsak nem a halál szólítja hazatérésre.

Ebben az intim közegben, egy erős, szimbolikus nyelvezettel találjuk szemben magunkat, ahol  egymásba olvadnak szent és profán képek, ahol nagyon erősen jelenik meg az univerzálisan gyötrelmes, sorsszerű elválása anyának fiától. Az anya fájdalmának ábrázolásában felsejlik egy Stabat mater szublimált emléke, amelyben a szívet átdöfő kard hordozza azt a szükségszerűséget, amely a fiút sorsának beteljesítéséhez vezeti, mégha az maga a kínszenvedés és a kereszthalál is.

És ez a költemény az alapja a film forgatókönyvének, amely meglehetősen leleményes megoldással fordítja színházi nyelvre a történetet, ahol egy színész jeleníti meg a szarvast. 

Elszakadás az anyától; egy rendező, aki a kilenc szarvas legendáját feldolgozó színházi előadás létrehozásán dolgozik és aki mindehhez bőkezűen használja fel Bartók Cantata Profanaját.

A fiút, apja halálát követően az anya végtelen magányának kozmikus távolából hívja haza.  A készülő fikció síkja és a szorosan vett önéletrajzi szál a visszatérés lehetetlenségéről szükségszerűen és kibogozhatatlanul egybefonódnak, s válnak a visszatükröződések egy szédületes ugyanakkor elképesztő sodrású játékává.

A költemény szövegének több hangon történő megszólaltatása egy ragyogó polifonikus játék,  a színpadtér és a narráció közötti folyamatos tükröződés ugyancsak az alkotás lírikus hangvételéről tanúskodik.

Az elképesztő szöveghűségű film nem keresi az írott szöveg leegyszerűsítését, egyfajta kalligrafikus redukciót, ahogyan azt a vásznon  sokszor tapasztalhatjuk. A filmet semmiképp nem tekinthetjük a költemény puszta illusztrációjának, ezzel szemben egy emelkedett, összetett, önnön magán meditáló alkotás, folyamatos ásatás a metafórákban, egyfajta arheológiai művelet szerkezetét és ritmusát tekintve.

Az irodalmi forrás tisztelete nem kérdőjeleződik meg, a mű sokkal inkább kiemeli a filmes invenciók szabadságát, amely aztán dionüzoszi vonásokat hordozó féktelenségben tör ki. A színházi jelenetek direkt átemelése, az ellentétek örömteli szintézisének feloldásával, átlépi a filmre vett színházról szóló elavult diskurzust.

Ebben a műben összekeverednek, vagyis eltűnnek a határvonalak. Egy film, amely irodalmi alkotás, színházi produkció, musical, szüntelenül és akadálytalanul   egymásba fonódó  képek folyama, így  a filmalkotás nem sorolható be egyik műfaji kategóriába sem. Egy helyzetkép, egy mély, közel természetes kontextusban, olyanban, amilyenben a magyarok a múlt században tanúivá váltak saját földrajzi határaik folytonos átrajzolásának.

Ily módon válik a filmalkotás egy művészi értékekkel bíró, emelkedett meditációvá, amely  kiemelkedő előadói teljesítményen, valamint ritka komplexitással bíró hangi konstrukción nyugszik, s a narráció különböző szintjein nyújtott moduláló képességének köszönhetően mindezt rendkívül transzparens módon teszi.

A zenei struktúra, különös tekintettel a műfajok keverésének képességére, sokszor elidegenítve, heterogén zenei elemeket alkalmazva (a partitúrában Bartókon kívül felismerhetőek feldolgozások Corelli, Őrület témájából, de kortárs kórusművek is) ideális kovász egy rendkívül inspiráló montázs vágó képeihez.

És a rendező utolsó gesztusában, ahol kialszik a gyufaláng, amellyel tüzet akart volna vinni a színházba, ahol éppen megemésztették előadását, felismerjük a nézeteltérések fölé emelkedés, az önnön magával való végső megbékélés momentumát, mint az ellentétek utolsó, rendkívüli szintézisét, a végérvényes beletörődést a hazatérés lehetetlenségébe, amely hazatérés voltaképpen  az anyai ölelés.

Kováts Rita fordítása

(2023. szeptember 29.)