Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Vasárnap, március 26-án

TÜNDÉRKERTI GÁLAEST 2023

Családi programok 14 órától, gála 18 órától

Frissíve az eseményről készült videóval. Köszönet a Kultura.hu-nak! 

 

 

Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, a Kárpát-medence őshonos gyümölcskultúráját mentő Kovács Gyula Prima Primissima díjas pomológus feltétlen híve, a viszáki Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria tulajdonosa, Kárpát-medence első közösségerősítő szándékú viszáki Tündérkertje születésének előmozdítója március 26-án, második alkalommal szervezi meg a Nemzeti Színházban összművészeti, közösségerősítő szándékú, Tündérkerti gálaestet, kiállításmegnyitóval, könyvbemutatóval, valamint lesz Kolompos-koncert is, nem csak gyerekeknek. 

 

TÜNDÉRKERTI PROGRAM

A régi az új

A március 26-i esemény címe: A régi az új. A program a Nemzeti Színház előtti úgynevezett hajóorrban kezdődik délután kettőkor, ahol is gyümölcsoltó bemutatót tart Kovács Gyula Prima Primissima díjas pomológus zenével, mesével, tánccal körülölelve. Háromkor az első emeleti előcsarnokban ad koncertet a Kolompos Együttes, 16.30-kor kiállítás nyílik Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész képeiből és Schweiczer Róbert keramikus művész alkotásaiból, illetve bemutatják Ambrus Lajos, Kovács Gyula és Lugosi József Kincsünk, az ecet című könyvét. Közreműködik Szarvas József, Sipos Mihály és Szokolay Dongó Balázs

 

►Hajóorr
14.00 Gyümölcsoltó bemutató – Kovács Gyula közreműködésével, zenével, mesével, tánccal körülölelve

 

►Első emeleti előcsarnok

15.00 Kolompos Együttes
kiskoncert, gyermekelőadás

16.30 Kiállításmegnyitó
Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész képeiből és Schweiczer Róbert keramikus művész alkotásaiból

Könyvbemutató
Ambrus Lajos – Kovács Gyula – Lugosi József: Kincsünk, az ecet
Közreműködnek: Szarvas József, Sipos Mihály és Szokolay Dongó Balázs

 

►Nagyszínpad

18.00 Tündérkerti GÁLAEST 2023

Az est házigazdája: Vidnyánszky Attila


Közreműködők:
Muzsikás Együttes, Duna Művészegyüttes
Barta Ágnes színművész, Berecz András mesemondó, Berecz István táncművész
Bognár András nagybőgő, Fülei Balázs zongoraművész, Kuczera Barbara hegedű
Küttel Bálint dob, ütőhangszerek, Küttel Dávid zongora, harmonika, Küttel Vince gitár,
Paár Julcsi ének, Szarvas József színművész, Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszerek

Rendező: Juhász Zsolt

 

 

REMÉNY VAN RÁ, HOGY GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY NAPJÁT KÁRPÁT-MEDENCE-SZERTE OLTÓNAPPÁ TEGYÉK. Interjú Szarvas Józseffel az Indexen

 

 

A szervezők fenntartják maguknak a műsorváltoztatás jogát.

(2023. március 09.)