Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

fókusz • Madách 200

Ismerős ismeretlen?

1823. január 20-án született Madách Imre, Az ember tragédiája költője. (Húsz nappal előtte látta meg a napvilágot Petőfi Sándor, két nappal később pedig Kölcsey Ferenc befejezte a Himnusz írását.)

Madách születésének századi évfordulója 1923-ban színházi ünnep is volt. A Nemzeti Színház új premierrel készült, amely az 1883-as ősbemutatót volt hivatott megújítani. Az országban ünnepségek sorát rendezték egész évben, a trianoni határokon kívül – sokszor a hatóságok ellenzése mellett és tiltása ellenére – is voltak emlékezések. Összeállításunkban a száz évvel ezelőtti országos ünnepségeket és a Nemzeti előadását mutatjuk be – ekkor született meg a Madách-kultusz.

Az ünnepségek központi eleme mindenhol a Tragédia volt – hivatásos színészek vagy műkedvelők előadásában. A következő száz évben is megmaradt egyműves szerzőnek Madách, még akkor is, ha például a Mózes című drámáját a Nemzetiben több mint négyszázszor adták.

 

A Színházi Élet 1923. évi 4. számában mellékletként megjelent
Madách-album nyitólapja Hevesi Sándor írásával
és Zichy Mihály egészoldalas Tragédia-illusztrációja.

 

(2023. február 10.)