Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

2022. október 20.

Csütörtökön mutatjuk be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban

Október 20-án, csütörtökön mutatjuk be az Egri csillagok című előadásunkat a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közösen az MVM Dome-ban. A 2018-ban született előadásból a minden eddiginél nagyobb térben lényegében egy új produkció készül - mondta Vidnyánszky Attila rendező. A bemutató időpontja közel esik Gárdonyi Géza halálának centenáriumához (1992. október 30.), az előadás az író emléke előtt is tiszteleg. 

 

Vidnyánszky Attila az MVM Dome lelátóján  ::   Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Az MVM Dome-ban a mintegy 1800 négyzetméteres játéktéren több száz fős szereplőgárdával, hatalmas apparátussal és a Székely László tervezésében készült új díszletek között láthatja a produkciót összességében mintegy tíz kőszínházi előadás közönsége. Az Egri csillagok színházunk egyik legsikeresebb előadása, több mint ötvenszer játszottuk már a színház nagyszínpadán.

2019-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a mostanában épült, korszerű stadionokat érdemes lenne kultúrával is feltölteni, de a koronavírus hátráltatta ezeket a terveket, de a díszletek tervezése és gyártása már röviddel az ötlet megszületése után elkezdödött.

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közötti kapcsolat 2013-ban, az Egri csillagok táncdramaturgja, Zs. Vincze Zsuzsa által színpadra írt Körhintával kezdődött.
Az együttműködésből született már ilyen hatalmas produkció, emlékezzenek a Csíksomlyói passió című előadásunk kibővített, szabadtéri változatára amit több, mint húszezren láthatták Csíksomlyón a Hármashalom-oltár előtt, majd Debrecenben és Esztergomban is.

 

Érkeznek a szereplők és táncosok az arénába

 

Az MVM Dome hatalmas teréhez az Egri csillagokat is át kellett fogalmazni és további táncosokat kellett felkérni. Így Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese mellett további 13 együttes és egyesület csaknem 200 táncosa lép majd színpadra. 

Az MVM Dome-ban készülő előadásról további információk a https://nemzetiszinhaz.hu/egricsillagok-mvmdome linken érhetők el.

 

Jegyet itt tud váltani az előadásra.

(2022. október 16.)