Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Török és magyar tánctanulás, várvédő eskütétel, Villámrandi, beszédóra – Nyílt nap volt a Nemzetiben

Nagy volt az érdeklődés, közel ezren vettek részt a Nemzeti Színház nyílt napján, amelyet általában a magyar dráma napjához kapcsolódva rendez a teátrum, a pandémia miatt utoljára 2019-ben volt hasonló. Idén egy másik évforduló is apropót adott az ünneplésre: 20 éves a színház Duna-parti épülete, a nyílt nap programjai részben ehhez is kötődtek.

Siklós Mária építész a Nemzeti makettje mellett

 

Az idén is a Kulisszajárás volt a legsikeresebb a programok közül, amit Kováts Karolina, a színház protokollfőnöke vezetett. Ez a program is kapcsolódott a 20 éves épület tematikájához, így Siklós Mária, Ybl Miklós-díjas magyar építész, a színház tervezője fogadta az érkezőket, és mesélt az épület keletkezéstörténetéről. Az érdeklődők ezután a balett-terembe mentek, ahol különböző feladatok közül választhattak, aki jelentkezett, segédkezhetett az éppen zajló próbában, világosítóként, hangosítóként, öltöztetőként próbálhatták ki magukat az önkéntesek. Az óránként induló csoportok tagjai ezután a művészeti titkárság munkájával ismerkedhettek meg, az utolsó csoportok egyike a vezérigazgatói irodába is beleshetett, ahol Vidnyánszky Attila készségesen mutatta be a munkáját, illetve válaszolt a felmerülő kérdésekre. A látogatók ezután megnézték Törőcsik Mari öltözőjét, majd az Egri csillagok jelmezeiből és díszletmakettjéből álló kiállítást, ezekről Tordai Hajnal jelmeztervező, illetve Székely László díszlettervező beszélt a kíváncsiaknak.

 

Tordai Hajnal jelmeztevező az érdeklődők gyűrűjében

 

Külön program volt a nyílt napon az Ádámok és Évák Ünnepének sorsolása, amelyen a 15 résztvevő középiskolás csapat tagjai megtudhatták, melyik színt kell majd eljátszaniuk Az ember tragédiájából a következő programon. Az alkalom is különleges lesz, mivel 2023-ban ünnepeljük Madách Imre születésének 200. évfordulóját.

A bátrabb érdeklődők a világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz speciális légzés-és mozdulattechnikai módszerébe pillanthattak bele, Vida Gábor rendezőasszisztens segítségével, a Bakkhánsnők próbájához kapcsolódóan, majd a Villámrandin a színészeket, például Szűcs Nellit, Herczegh Pétert, Schnell Ádámot is kérdezhették a darabról, szerepeikről. Utána A Mester és Margarita nyílt próbáján vehettek részt, ahol találkozhattak az előadás rendezőjével, a macedón Alekszandar Popovszkival is. Itt is volt lehetőség a színészekkel való beszélgetésre, mások mellett Rátóti Zoltánt, Bordás Rolandot, Szász Júliát faggathatták. Kicsit később az Egri csillagok élményébe kóstolhattak bele a kíváncsiak.

 

A Terzopulosz tréning résztvevői

 

A Nemzeti Táncegyüttes művészeinek segítségével magyar és török néptáncokat lehetett tanulni, illetve a Dobó István szerepét játszó Horváth Lajos Ottó vezetésével letehették a várvédők esküjét is. Emellett interaktív beszédórán is részt vehettek az érdeklődők Rubold Ödön irányításával. A program része volt még egy több korcsoportban zajló színházi nyomkereső-játék. A nyílt nap a jegyvásárlóknak is kedvezett: az előadásokra ez idő alatt 30%-os kedvezménnyel vásárolhattak belépőket a színházbarátok.

„Nagyon sikeres volt a nyílt nap, a visszajelzések most is nagyon lelkesek voltak” – foglalta össze Pintér Szilvia, a színház ifjúsági programjainak koordinátora. Elmesélte, hogy találkoztak például egy Amerikában élő nővel, aki annak idején, amikor téglajegyeket lehetett vásárolni az új Nemzeti Színház megépítésére, maga is támogatta az épületet, és most magyarországi látogatása utolsó napján jött el a programra, zsebében az emlékkel. A fiatalabbak körében is rendkívül nagy volt az érdeklődés – mondta a szervező, hozzátéve, az idén mintegy ezer ember volt kíváncsi a Nemzeti Színház nyílt napjára.

 

Bármit kérdezhet, ez a "villámrandik" lényege   |   Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

(2022. szeptember 28.)