Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

185/20 évforduló, március 15.

Születésnapi program a Nemzetiben

20 éves a Nemzeti Színház Duna-parti épülete

Szeretettel várunk mindenkit a Nemzeti Színház születésnapi programjaira! Húsz éve, 2002. január 2-án kezdődtek a Duna-parti épületben a színházavató előadás próbái, és március 15-én - Madách Imre: Az ember tragédiája című művének bemutatásával - a közönség számára is megnyílt az új Nemzeti Színház.

Erről a színháztörténeti pillanatról emlékezünk meg az idei, huszadik születésnapon Az új Nemzeti Színház című kiállítással, amely bemutatja az épület születését és a nyitó díszelőadást. A kiállítás képei között Szikora János, a díszelőadás rendezője, valamint Siklós Mária, az épület tervezője kalauzolja a megnyitó résztvevőit.

Siklós Máriával az ilyenkor szokásos Kulisszajárás során is találkozhatnak.

A közönségforgalmi terek vitrineiben további kiállításokkal készültünk. Megemlékezünk Schwajda György íróról, az új Nemzeti első vezérigazgatójáról, és összegyűjtöttük három nagy nemzeti drámánk, Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde relikviáit. Mindhárom mű többször is műsorra került az új Nemzetiben, ma is a repertoár részét képezik.

 

 

Részletesen:

16 órától: Kulisszajárás egy kicsit másképp

Próbálja ki a gyorsöltözést, a színpadi változást, vegyen részt tapsrend próbán és nézzen be a művészeti vezetőkhöz, ahol az épület tervezőjével, Siklós Máriával személyesen is találkozhat!

A program ingyenes, regisztrációhoz kötött! A regisztrációhoz írjon levelet a  regisztracio@nemzetiszinhaz.hu  címre!

Gyakori kérdések
A fényképezés lehetősége mindenkinek adott ezen a napon, természetesen az alapvető illemkódex betartása mellett. Felhívjuk a programra érkezők figyelmét, hogy a séta alatt a lépcsőházban is közlekedünk, ezért ajánlott a kényelmes lábbeli viselete.

17:00 -  Randevú-óra avató és kiállításmegnyitó a színház előtt

Közreműködik:

Blaskó Péter a Nemzet Művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.

 

A kiállítást megnyitja Siklós Mária építész és Poós Zoltán író.

- Meglepetés installáció (a színház előtt)

- Három nemzeti drámánk, Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde relikviái (I., II. és III. emeleti közönségforgalmi területek)

- Időszaki kiállítással emlékezünk Schwajda Györgyre, az új Nemzeti Színház első vezérigazgatójára (földszint előcsarnok)

"Az új Nemzeti Színház" kiállítás

- Az épület születése (I. és II. emelet)  
Tárlatvezető: Siklós Mária Ybl Miklós-díjas építész

- Az ember tragédiája (I. és II. emelet)
Tárlatvezető: Szikora János Jászai Mari-díjas rendező, Érdemes Művész

 

2002. március 15-én nyílt meg az új Nemzeti Színház. 165 év után ekkor kapott végleges és valóban a Nemzetinek szánt épületet az ország elsőszámú teátruma. A húsz évvel ezelőtti eseményekre az épület születését és a nyitóelőadást bemutató kiállítással emlékezünk.

A Duna-parton épült fel a Nemzeti Színház új épülete két évtizeddel ezelőtt. A különleges építészeti koncepció, a látványos megvalósítás mellett az épületről fontos tudni: színpadtechnikája Európában a legkorszerűbbek egyike. A kiállításon betekintést kapunk az építés 19 hónapjába a tervezésről, a munkálatokról. Láthatók Siklós Mária építész tervei, különleges nézőpontokból épületfotók, valamint a színház környékét, a kertet megálmodó Török Péter tájépítész munkája.

Épül a Nemzeti – már látszik a kész betonszerkezet  ::  Fotó: H. Szabó Sándor (MTI)

 

Az ember tragédiája a magyar drámairodalom remekműve, az egyik legnagyobb szabású színházi alkotásunk. Ősbemutatója 1883-ban volt a Nemzeti Színházban. A hagyomány és a korszerűség jegyében épült új és korszerű Nemzeti Színház húsz évvel Madách művének nagyszabású előadásával nyitotta meg a kapuit. A klasszikus mű kortárs szemléletű értelmezése – Szikora János rendezése – méltó volt ehhez a színháztörténeti eseményhez. A látványos előadást díszlet- és jelmeztervekkel, előadásfotókkal idézi meg a kiállítás.

Jelenet Az ember tragédiája című előadásból  ::  Fotó: Katkó Tamás

 

 

 

(2022. március 07.)