Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

185/20 évforduló

20 éves a Nemzeti Színház új épülete - megemlékeztünk róla

Randevúórát avattunk és több kiállítást is megnyitottunk a Nemzeti Színház Duna-parti épületének 20 éves születésnapja alkalmából. A teátrum 2002. március 15-én fogadta először a közönséget, Az ember tragédiája előadásával. A színháztörténeti eseményt idézi a két blokkból álló nagy kiállításunk, "Az új Nemzeti Színház". A két emeletet elfoglaló tablókon követhetik az építés történetét, illetve a nyitóelőadás születését. A jubileumi ünnepségen velünk volt a színház vezető építész tervezője Siklós Mária, az egykori kivitelezők képviselői és Szikora János, a nyitó előadás rendezője.

2022. március 15. Húsz éves a Nemzeti Színház új épülete.  


„Ha összeszámoljuk, legalább 200 tervezője volt a Nemzeti Színháznak, ehhez jön még hozzá a szintén népes kivitelező gárda.” – hangsúlyozta Siklós Mária, Ybl Miklós-díjas építész a színház bejárata előtt az ünnepségen. Szavai után egy "randevúpontot" avattunk fel a bejárat mellett, amely a régi Nemzeti Színház előtti hirdetőoszlop hasonmása. Az ötletgazda Poós Zoltán József Attila-díjas költő, író volt, aki beszédében elmondta, az eredeti oszlop a Blaha Lujza téren számos találkozásnak volt tanúja, de azt is megmutatta, milyen előadásokkal várják a nézőket az évadban. Tanúja volt az épület 1965. március 15-ei felrobbantásának is. Poós Zoltán felidézte, utoljára a Lear királyt játszották az egykori épületben, 1964. június 28-án, amikor a Gelley Kornél alakította Alban szavait: „Nehéz idő sújt: itt engedni kell...” mintegy húsz perces tüntető vastaps kísérte. A József Attila-díjas költő arról beszélt, ironikus, hogy a háborút és az ’56-os forradalmat is túlélő Nemzeti Színház éppen a konszolidáció időszakában semmisült meg. Az épület felrobbantásával eltűnt az ikonikus randevúóra is. A most visszakerülő oszlop azt is kifejezi, hogy ideje újra és újra találkoznunk egymással és a kultúrával – emelte ki Poós Zoltán, aki szimbolikusnak nevezte, hogy a felrobbantott épület darabjait széthordták az országban, mintha csak arra várnának, hogy valaki egyszer összeillessze azokat. Ennek a nagy történelmi kirakósnak az egyik szimbolikusan visszaillesztett darabja lehet a randevúóra amely visszahozza az eltűnt időt is – fogalmazta meg Poós Zoltán.

 

Siklós Mária, Poós Zoltán, Rátóti Zoltán és a "Randevúóra". Még több kép a születésnapról a cikk végén található fotógalériában.  ::   Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

kiállítások az előadások napján látogathatók, legkorábban az előadások kezdése előtt egy órával.

A kiállítások, installációk az évad végéig láthatók.

Az új épület elkészültét bemutató kiállítás megnyitóján Siklós Mária tervező arról beszélt, a megépítésért felelős kormánybiztos, Schwajda György elsősorban a funkcionalitást várta el a létesítménytől. „A legfontosabb, hogy a színház betöltse a funkcióját, őrizze az értékálló tradíciókat, szellemisége szóljon a kétezer-ötszáz éves műfaj történetéről, de alkalmazza a 21. század technikai vívmányait is – ez volt a szakmai programja a húsz évvel ezelőtt megépült Nemzetinek.” – mesélte a tervező. Siklós Mária felidézte egy mókás történetet is: amikor a nagyszínpad proszcéniuma elkészült, a kivitelezők tartottak egy „nulladik előadást”. Plakátot terveztek, felkészültek és védősisakban előadták a „Tizenkét csúszózsalus kőműves balladáját”. „Még a nagyon kemény, megfeszített munka mellett is volt kedvük és humoruk ehhez, ez az egyik legkellemesebb emlékem. Így kell színházat építeni, ennyi szeretettel, amennyit itt tapasztaltam.” – tette hozzá az építész.

Szikora János rendező és a díszelőadás fotóit készítő Katkó Tamás az ünnepség megnyitóján

 

Szikora János, aki az itt bemutatott első előadás, Az ember tragédiája rendezője volt, szintén Schwajda Györgyre emlékezett először, aki a próbafolyamat kezdetén három instrukciót mondott a közreműködőknek. „Jókedv, türelem, fegyelem –  és ez a három szó végigkísérte azt a nem túl könnyű két hónapot, amíg a próbafolyamat tartott.” Szikora János arról is beszélt, hogy az olvasópróbát Alsósztregován, a Madách-kúriában tartották, egy olyan társulattal, amely éppen akkor formálódott. „Az akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy a szereplőgárda színészei a fővárosiak mellett a vidéki magyar színházakból, de a határon túli területekről is érkeztek, így az egész magyarságot, az egész magyar nyelvű színjátszást képviselték.” Beszélt arról is, hogy az előadás díszlettervezőjéül azért választotta Milorad Krstić képzőművészt, mert ő külső szemmel tudott ránézni kultúránk emblematikus darabjára. A most megnyílt kiállításon az ő díszlettervei is megjelennek. A tárlaton szemelvényeket láthat a közönség az előadás fogadtatásából, a közönségreakciókból, amelyek egy része egekbe emelte, másik része pedig sárba rántotta a produkciót.

 

 

A Nemzeti Színház most húszéves épületéről szóló, a három nemzeti drámánk, Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde relikviáit bemutató, illetve a Schwajda György emlékét idéző kiállítások a földszinti előcsarnokban, illetve az I., II. és III. emeleti közönségforgalmi területeken nézhetők meg.

 

Ungvári Judit

(2022. március 16.)