Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Az ajtó - Olvasópróba után Szabó K. István és Udvaros Dorottya

Imádom Szabó Magda írásait, különösen ezt. A mai olvasópróbát komoly elemző munka előzte meg. Kozma András dramaturggal nekiláttunk megfejteni ezt a nagyon személyes, mély vallomást -  mondta Szabó K. István, a készülő előadás rendezője. Sok adaptációja született Az ajtó-nak, azt hiszem mindegyiket láttam, beleértve a filmet is, de talán mondhatom, hogy a mi eladásunk különbözhet ezektől, hiszen én azt a történetet szeretném kibontani, ami bennem fogalmazódott meg a mű olvasása közben.  

 

 

Szabó Magda 1987-ben írta Az ajtó című regényét. A közel 40 nyelvre lefordított műből készült adaptációkat sikerrel játsszák a színházak. Szabó István 2012-ben filmet forgatott belőle Helen Mirren főszereplésével. Az író a főhőst, Szeredás Emerencet, egykori bejárónőjéről, Szőke Juliannáról mintázta. A Nemzeti Színházban az írót Söptei Andrea, Emerencet Udvaros Dorottya fogja játszani.

Kettejük kapcsolatát taglalja ez a mű – veszi át a szót Udvaros Dorottya. A filmet én is láttam és - bár ez nem ma volt - nagyon él bennem Helen Miren alakítása. Ezért most az egyik legfontosabb, legnehezebb feladat számomra az, hogy ezeket az emlékképeket elfelejtsem.

 

 

A huszonegyedik századot sokan a kommunikáció csúcsának tartják. De szerintem ez egyáltalán nem igaz. Inkább mintha távolodnánk a lényegtől. Az én karakterem, Emerenc viszont a lényeget képviseli, méghozzá elementáris erővel: hogy komolyan vegyük egymást és önmagunkat, hogy amit gondolunk, mondunk, az szikár legyen, lényegre törő. Emerenc ebből a szempontból egy bámulatos, titokzatos figura, nem lesz könnyű őt megtalálnom.

Elkezdődött Az ajtó című előadásunk próbafolyamata.

 

A próba képei, fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2021. május 03.)