Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Kiállítás

„Csak ülj a földre és beszélj az égre.”

Marsai Ágnes kiállítása

Marsai Ágnes kiállítását látjuk vendégül novemberben. A válogatás színházunk repertoárjához illeszkedik: a képzőművésznő világa a bartóki utat példának tekintő ars poeticánkkal rokonságban áll, és képeit a magyar irodalom gyöngyszemei ihlették (többek között Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc, Wass Albert sorai).

Arról hogyan születtek e művek, így vall az alkotó:

Radnóti Miklós „Mivégre?” című verséből kölcsönöztem a kiállítás címét. Az itt látható alkotások mindegyike valamilyen irodalmi élményem hozadéka. A képek és plasztikák nem illusztrációk, inkább egy versszerető, sokszor a versekhez menekülő, azokból erőt meríteni akaró ember érzései. A költő, az író mondandójának tovább-gondolásából születtek. Sokszor észrevétlenül lopódznak munkáimba, kedvenc költőim mondatatai. Máskor egy-egy életmű szellemiségét én próbálom beléjük sűríteni. Van olyan is, hogy néhány sor, vagy egy-egy szép gondolat több képet, szobrot is megihlet. Munkáim gondolatokra épülnek, olyanokra, melyeket szándékom szerint a néző is tovább görgethet.”

A kiállítást az első és második emelet falain láthatják. A megnyitót a Tizenhárom almafa című előadásunk előtt tartjuk 2020. november 7-én, szombaton 14 óra 30-kor, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kiállítás december 4-ig megtekinthető.

 

MARSAI ÁGNES

Pályáját a Pécsi Művészeti Szakközépiskola kerámia tanáraként kezdte. Azóta több helyen tanított  ̶ a pécsi egyetem építész-karán, különféle középiskolákban, és a felnőttképzésben  ̶ művészetekhez kapcsolódó tantárgyakat /színtan, rajz, népművészet, művészettörténet, stb./  Elmondása szerint szeret és tisztel minden anyagot. Dolgozik agyaggal, fával, üveggel. Több Kisplasztikai Biennálén szerepelt síküveg szobraival. Rómában a Nemzetközi Jászol kiállításon agyagmunkákat állított ki. Három köztéri munkát készített bronzból, creatonból /Pilis-Dömörkapu, Budapest, Hosszúhetény/. Grafikusként, színes és grafit képeket, valamint kollázsokat készít. Többnyire sorozatokon dolgozik, egy-egy témához évek múltán is visszatérve. Munkái, jelképek felhasználásával, gondolatokra épülnek. Fontos inspirációs forrás számára a magyar hagyomány. Gyakran fordul irodalmi alkotásokhoz is. Három könyve jelent meg eddig. „Kalligráfia” címmel egy verses könyv, Halmai Tamás, kortárs költővel. „Zsópi és a színek”, színezőkönyv kicsiknek. Rovásírást tanító képeskönyve pedig egy ismert mesét dolgoz fel, címe „Iciri-piciri”. Szívesen rajzol újságokba, könyvekbe is /Múltringató, Zengő/. Mindig tematikus kiállításokat rendez /BetűKép, Utak, Csodaszarvas, stb./ Önálló kiállításaival sokfelé járt, Székesfehérvártól Debrecenig, Budapesttől Nagyváradig. A magyar irodalom nagyjainak munkáihoz készült műveiből  ̶  képek és plasztikák  ̶  vándorkiállítást állított össze „Eső a homokra” címmel. „Hazám, hazám, te mindenem” kiállításával főleg iskolákat keresett meg. Itt „beszélgetős órákat” is tart a fiataloknak. Az Ars Sacra fesztivál keretében „Bibliai képek” címmel rendezett több alkalommal kiállítást grafikáiból, kollázsaiból.

Bibliai témájú képeiből is bemutatunk néhányat a Csíksomlyói passió előadásunkhoz kapcsolódóan.

(2020. november 02.)