Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA 1.

A Vörösmarty Színház vendégjátéka Székesfehérvárról


Az előadás időtartama:
4 óra két szünettel



Az előadásban a Vörösmarty Színház teljes társulata színpadra lép, az egyes korszakokban pedig más-más színész alakítja Ádámot, Évát és Lucifert is.


 
„Úgy gondoljuk, a magyar színházi életben páratlan esemény a darab bemutatója, különleges kulturális kaland, mely alkalmat ad magunkba nézni, összegezni a múltunkat, újragondolni a jövőnket. Ráadásul amióta ez a társulat együtt van, nem volt és valószínűleg nem is lesz ehhez hasonló szellemi kalandban része”

 

 
(A Vörösmarty Színház vendégjátékának kitűzött időpontja 2019. október  27-e volt. Ám az előadás technikai okok miatt elmaradt - a szerk. 620468)
 

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása. Ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház 2018. december első hétvégéjén mutatta be Madách Imre örökérvényű remekművét, Az ember tragédiája 1. címmel. A drámai költeményt Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba művészeti vezetők és Szikora János igazgató rendhagyó módon közösen vitték színre, a különleges szellemi kalandról velük beszélgettünk.

 

Honnan jött a gondolat, hogy fiókodból előveszed Az ember tragédiáját, leporolod és újra megrendezed, sőt megrendezitek?

Sz. J.: Nem akartam elővenni, nagyon mélyen feküdt ott a fiókomban. Nem is állt szándékomban, hogy újra belevessem magam, mert úgy éreztem, hogy amit én 2002-ben a Nemzeti Színházas rendezésem során megfogalmaztam, ahhoz képest, nem gondolok mást most sem a műről. Az ember tragédiáját akkor és most is az istenkeresés drámájának tartom. Miközben művészeti vezető társaimmal beszélgettünk a tragédiáról, rá kellett jönnünk, hogy a színjáték nem ér véget ott, ahol Madách befejezte. Az ember tragédiája napjainkig ható dráma, de ezt nem írta meg még senki. Képzeljük el a művet egy sokkal tágabb történelmi dimenzió átfogó folyamataként, amely nem áll meg a londoni színnél, hanem tovább folytatódik, és valahol a new yorki World Trade Center ikertornyainak leomlásakor ér véget. Ily módon Az ember tragédiája egy olyan monumentális dimenziójú gondolati kalanddá állt össze, ami már mindenképpen inspiráló volt számomra, és arra késztetett, hogy húzzam csak ki még egyszer a fiókot és lapozzak bele. És a szöveg nagyon készségesen tárt elém olyan gondolatokat, melyek engem is meglepő módon 16 évvel ezelőtt észrevétlenül hagytak.

 

Mindenképpen tehát egy előremutató produkcióról van szó. Hogyan képzelitek el a folytatást?

H. I.: Valójában mi a gombhoz varrtuk a kabátot, mert először az érdekelt minket, hogy mi történt a világon az elmúlt 200 évben egy történelmileg elképesztően sűrű időszakban. El kéne számolnunk az I. és II. világháborúval, a Monarchia széthullásával, a Szovjetunió megalakulásával és Európa kettészakadásával is. Tegyük fel a kérdést, hogy mit gondolunk mi európaiak erről a történelmi és kultúrtörténeti időszakról? Azt gondoltuk, hogy a kérdésekre csak akkor kaphatunk választ a folytatásban, ha előtte Az ember tragédiájának a Madách-féle változatát is színre visszük, és annak tapasztalataival esünk neki a második résznek. Felkértünk négy írót, Tasnádi Istvánt, Márton Lászlót, Závada Pált és Térey Jánost (aki időközben tragikus hirtelenséggel elhunyt –a szerk.), akiknek egyenként mindössze 30 oldalba kell sűríteniük ezt az elképesztően bonyolult történelmi periódust. Ez egy elszámolása a magyar színháznak, kultúrának nekünk arról, hogy beszéljünk erről a finoman szólva is hektikus korszakról.

Jelenet az előadásból

 

A teljes társulatot bevonva készül Az ember tragédiája 1., hogyan teremtitek meg az eltérő rendezői színek között a kohéziót?

H. Cs.: Alapvetően az összetartó pillére az előadásnak a közösségi játék lesz. Négy eltérő gondolkodású rendező, de egy társulat. Mindenképpen a kollektív társulati jelenlétre építünk mind a négyen, és ezen belül pedig nyilván számtalan színe lesz a darabnak. Ebben szerintem pont az az izgalmas, hogy nincsenek elvárásaink még egymástól sem. Talán mi is egy picit mentesülhetünk attól a nyomástól, ami ezt a művet jellemzi, az évek alatt rárakódott előítéletektől és attól, hogy az embertől elvárják, de maga a mű is, hogy fajsúlyosan rendezze meg egy rendező. Ezért fogunk tudni mi szabadabban gondolkodni.

 

Hiába a négy rendezői nézőpont a látványvilág közös pont lesz, segítve az egység megteremtését.

B. B.: Igen, mert kellett egy sorvezető, ami mentén el tudunk indulni, olyan díszletet alkotunk, amit el tudunk fogadni, és mégse nyomja rá a bélyegét arra, hogy ez egy nagyon erőteljes üzenettel is bíró díszlet. Egy szakrális gondolkodásból indultunk ki és egy olyan oszloprendszerben, amit szabadon variálhatunk a színpadon, valamint megállapodtunk egy a darabot átszövő szimbólumban, a homokban. A homok rengeteg mindent szimbolizál, így többek között magát a teremtést, a Földet. Ennek a variációit fogjuk mi különböző stílusban, játéktechnikával elkülöníteni, de az egység megmarad, és éppen ezért a néző nem zavarodik meg. Egy előadást lát különböző formanyelven és játékstílusban.

 

 

SZÍNLAPOK

 

 

Madách Imre
Az ember tragédiája

drámai költemény

 

***

I. Szín – A Menny

Az Úr :: Gáspár Sándor
Lucifer :: Lábodi Ádám

 

II. Szín – A Paradicsom

Éva :: Ladányi Júlia
Ádám :: Kovács Tamás
Lucifer :: Lábodi Ádám
Az Úr hangja :: Gáspár Sándor

 

III. Szín – A Paradicsomon kívül

Ádám :: Kovács Tamás
Éva :: Ladányi Júlia
Lucifer :: Lábodi Ádám
A Föld szellemének szava :: Tóth Ildikó

 

XV. Szín – Pálmafás vidék

Ádám :: Kovács Tamás
Éva :: Ladányi Júlia
Lucifer :: Lábodi Ádám
Az Úr :: Gáspár Sándor

 

RENDEZŐ: SZIKORA JÁNOS

 

***

 

Madách Imre
Az ember tragédiája

drámai költemény

 

VII. Szín – Bizánc

Első polgár :: Hajdu Tibor
Második polgár ::  Kovács Tamás
Ádám :: Andrássy Máté
Lucifer :: Kuna Károly
Pátriárka :: Egyed Attila
Az agg eretnek :: Sághy Tamás
A barát :: Krisztik Csaba
Éva (Izóra) :Kerkay Rita
Heléne ::  Závodszky Noémi
Egy barát (árus) :: Hajdu Tibor
Csontváz ::  Kovács Tamás
Boszorkány :: Kiss Diána Magdolna

 

VIII. Szín – Prága

Első udvaronc :: Hajdu Tibor
Második udvaronc ::  Kovács Tamás
Negyedik udvaronc ::  Kerkay Rita
Lucifer :: Kuna Károly
Rudolf :: Egyed Attila
Ádám (Kepler) :: Krisztik Csaba
Harmadik udvaronc :: Andrássy Máté
Éva (Borbála) :: Kiss Diána Magdolna

 

IX. Szín – Párizs

Ádám (Danton) ::  Krisztik Csaba
Tiszt :: Andrássy Máté
Saint-Just :: Kovacs Tamás
Első Sans-Culotte :: Egyed Attila
Második Sans-Culotte :: Kerkay Rita
Robespierre ::  Sághy Tamás
Márki :: Hajdu Tibor
Lucifer :: Kuna Károly
Éva :: Kiss Diána Magdolna

 

X. Szín – Prága

Lucifer (Famulus) :: Kuna Károly
Ádám (Kepler) :: Krisztik Csaba
Harmadik udvaronc :: Andrássy Máté
Éva :: Kiss Diána Magdolna
Tanítvány :: Kerkay Rita

 

RENDEZŐ: HARGITAI IVÁN

 

***

Madách Imre
Az ember tragédiája

drámai költemény

 

XI. Szín – London

Ádám :: Kádas József
Lucifer :: Nagy Péter
Bábjátékos :: Gáspár Sándor
Korcsmáros :: Kricsár Kamill
Kisleány :: Varga Lili
Első munkás :: Kozáry Ferenc
Második munkás :: Váradi Eszter Sára
Elítélt :: Juhász Illés
Katona :: Sághy Tamás
Első mesterlegény :: Kelemen István
Második mesterlegény :: Keller János
Első koldus :: Kozáry Ferenc
Második koldus :: Várady Eszter Sára
Első gyáros :: Sághy Tamás
Második gyáros :: Juhász Illés
Kéjhölgy :: Pálya Pompónia
Az ifjú :: Lábodi Ádám
Éva :: Ballér Bianka
Anya :: Varga Mária
Cigányasszony :: Varga Gabriella
Nyegle :: Tűzkő Sándor
Lovel :: Derzsi János


XII. Szín – Falanszter

Ádám :: Kádas József
Lucifer :: Nagy Péter
Éva :: Ballér Bianka
Tudós :: Kricsár Kamill
Aggastyán :: Varga Mária
Luter :: Tűzkő Sándor
Cassius :: Sághy Tamás
Platón :: Kelemen István
Michelangelo :: Derzsi János
Föld szellemének szava :: Tóth Ildikó


 XIII. Szín – Az Űr

Ádám :: Kádas József
Lucifer :: Nagy Péter
A Föld szellemének szava :: Tóth Ildikó

 

XIV. Szín – Eszkimó

Ádám :: Kádas József
Lucifer :: Nagy Péter
Az Eszkimó :: Kozáry Ferenc
Éva (Az Eszkimó neje) :: Ballér Bianka

 

RENDEZŐ: BAGÓ BERTALAN

 

***

 

Madách Imre
Az ember tragédiája

drámai költemény

 

IV. Szín – Egyiptom

Lucifer (Fáraó minisztere) :: Tűzkő Sándor
Ádám (Fáraó) :: Sághy Tamás
Éva (A Rabszolga neje) :: Varga Mária
A Rabszolga :: Kuna Károly

 

V. Szín – Athén

Éva (Lucia) :: Varga Mária
Ádám (Miltiádész) :: Sághy Tamás
Kimón (a fiuk) :: Keller János
Lucifer (harcos) :: Tűzkő Sándor
Első demagóg :: Krisztik Csaba
Második demagóg :: Imre Krisztián
Nép 1 :: Kozáry Ferenc
Nép 2 :: Sághy Tamás
Erósz :: Rovó Tamás
Első polgár :: Keller János
Második polgár :: Juhász Illés
Kriszposz :: Kelemen István
Therszitész :: Kricsár Kamill

 

VI. Szín – Róma

Ádám (Sergiolus) :: Sághy Tamás
Lucifer (Miló) :: Tűzkő Sándor
Éva (Júlia) :: Varga Mária
Catulus ::  Egyed Attila
Hippia, kéjhölgy :: Tóth Ildikó
Cluvia, kéjhölgy :: Pálya Pompónia
Péter apostol :: Gáspár Sándor

 

RENDEZŐ: HORVÁTH CSABA

 

 

Gyerekszereplők: BAKONYI LILI ESZTER, BORBÉLY LEVENTE MIKLÓS, EGYED DÁNIEL, HAJDÚ ZALÁN BENDEGÚZ, HORVÁTH BOGLÁRKA, LEITNER ANNA, PAUSZ LÉNA, SCHNEIDER-ZAJ ÁKOS

Zene: DOBRI DÁNIEL

Hegedű, cselló, ütős: HORVÁTH ELEMÉR, HORVÁTH PÉTER, KOVÁCS ZSOLT

Jelmeztervezők: BERZSENYI KRISZTINA, BENEDEK MARI, KÁRPÁTI ENIKŐ, SÁNTHA BORCSA

Látványtervezés, videoinstalláció: MAGYARÓSI ÉVA

Videó: CSONTÓ ANDRÁS

Szcenikus: BÁTONYI GYÖRGY

Dramaturg: PERCZEL ENIKŐ, TUCSNI ANDRÁS

Súgók: SOLTÉSZ RITA, MURÁNYI ESZTER

Ügyelők: KALMÁR JOHANNA, VÉGH-SZIRMAI IRÉN :: BURIAN NORBERT

Rendezőasszisztensek: NÉMETH MARIANN, VIDA EMŐKE

 

 

 

FOTÓK A KÉPGALÉRIÁBAN, A LAP ALJÁN

 

Rendezők a tragédiáról:
 https://www.youtube.com/watch?time_continue=41&v=Wl-j5h6u9kc

Kritikák:
https://deszkavizio.hu/ejszakaba-nyulo-grandiozus-eloadas-keszult-az-ember-tragediajabol/?fbclid=IwAR1wBvi3UXDyk5kujgUjIr3sxrStWHjgQ-BE7dVWR9rm37aNAc0GcFaa5-Y

http://www.klarisujsag.hu/index.php?oldal=4602

https://www.feol.hu/kultura/helyi-kultura/idokon-ativelo-utazas-adam-nem-tud-szeretni-2719468/

https://revizoronline.com/hu/cikk/7658/madach-imre-az-ember-tragediaja-1-vorosmarty-szinhaz-szekesfehervar/?fbclid=IwAR3K-fhqqLizhjWAK5vpqXhbEF9Ne8JShKxn73VBNf_GgsbL9x6toem-CVA

https://art7.hu/szinhaz/madach-imre-az-ember-tragediaja-vorosmarty-szinhaz-szekesfehervar/?fbclid=IwAR1c6sLP63zlp2LBaqye7rAPQYunj0YzG8H1LZtE2CxZl9H4J141ThWk4kQ

(2019. szeptember 02.)