Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Évadzáró 2017/2018

Június 8-án, pénteken tartotta sajtónyilvános évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila értékelte a teátrum elmúlt évadát, beszélt a jövő évad terveiről és bemutatta öt leendő társulati tagját is. Az eseményen átadták a Nemzeti négy, saját alapítású díját és a Farkas-Ratkó gyűrűt is. 

Az évadzáró egy tragikus bejelentéssel kezdődött. A társulati ülés előtt kaptuk a hírt, hogy elhunyt Király Nina, szeretett munkatársunk. Színházunk sokat köszönhet Király Nina nemzetközi tapasztalatainak, a Madách Imre Nemzetközi Színházi találkozó létrejötte, szervezése érdekében végzett mukájának. A hír váratlanul ért mindenkit, megrendítette a társulatot. Egy perces csönddel majd szeretett versének felidézésével emlékeztünk meg róla. József Attila Reménytelenül című verse volt az, amelynek dallama késztette a moszkvai születésű Király Ninát arra, hogy megismerkedjen a magyar nyelvvel. A Lassan, tünődve szakaszt Bakos-Kiss Gábor mondta el.

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

 

A 2018/2019-es évadtól a Nemzeti Színház társulata 36 főre modosul.

Új tagként köszöntöttük Csurka László érdemes művészt, Mészáros Martint, Szép Dománt, Herczegh Pétert és Nagy Márkot.

Vidnyánszky Attila köszönti az új tagokat

A Farkas-Ratkó-díjat a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház társulatai évente, felváltva szavazzák meg egy-egy társulati tagjuknak. A jutalom a legendás vándorgyűrű másolata, mely a két színház társulata között váltakozva kerül átadásra. Idén a Nemzeti színművészei Farkas Dénesnek ítélték oda.

A Sinkovits Imréről, a Nemzet Színészéről elnevezett díjat a társulat titkos szavazással ítéli oda anak a férfiszínésznek, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta, és a színházért is vállalt feladatokat. A 2017/2018-as évadban a társulat Blaskó Péter színművészt választotta.

A Szörényi Éva-díjat az a színésznő kapja, aki az elmúlt évad legjobb alakítását nyújtotta, és a színház közösségéért is feladatot vállalt. A 2017/2018-as évadban a szavazatok alapján a Szörényi Éva-díjat Nagy-Kálózy Eszter színművész kapta.

A Németh Antal–díjat a Nemzeti Színház társulatáért az évadban a legodaadóbban tevékenykedő művészeti munkatárs kaphatja meg. Az elismerést ebben az évben a társulat A. Szabó Magda stratégiai igazgatónak ítélte oda.

A Kulissza–díjat az előadások létrejötte érdekében legkiemelkedőbben dolgozó „háttérmunkatárs” kaphatja meg. Az elismerést az idei évadban Fésűs Ani gazdasági munkatárs kapta meg.

Farkas Dénes, Blaskó Péter, Vidnyánszky Attila és A.Szabó Magda

 

Az évadzáró társulati üléssel lezárult a Nemzeti 2017/2018-as évada, melynek során 429 előadás került színre, melyből 24 belföldi és 7 külföldi vendégjátékon volt a színház. Június 6-ig összesen 120.920 nézője volt a Nemzetinek, de július 31-ig még hátra van 5 belföldi tájelőadás és 3 külföldi vendégjáték.

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 14 ország 27 produkciója szerepelt. A nézőszám rekordot döntött idén, összesen 8733 néző látta az előadásokat.

A színházi élet nyáron sem áll meg. Javában készülünk erdélyi szuperprodukciónkra: augusztus 18-án a Csíksomlyói passió hazatér - az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg a Nemzeti Színház, a Magyar nemzeti Táncegyüttes és neves erdélyi művészek közreműködésével a passiót a csíksomlyói nyeregben. A jövő évad repertoárjából pedig már próbál a Caligula helytartója Szász János rendezésében és az Álomgyár Viktor Rizsakovval.

Köszönjük nézőinknek, hogy idén is eljöttek hozzánk, szeretettel várjuk önöket a következő évadban is!

(2018. június 08.)