Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Idén is meghirdeti internetes színháztörténeti vetélkedőjét a Nemzeti Színház

Arany János és Madách Imre

2018-ban negyedik alkalommal hívja játszani, vetélkedni az ország 10-edikes és 11-edikes diákcsapatait a Nemzeti Színház.

„Nemzetiszínháztörténeti” vetélkedőnkben négyfős csapatok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy verbuválódjanak. A csapatok - felkészítő tanáraik segítsége mellett - három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat: színháztörténeti ismereteiket, kreativitásukat és informatikai készségeiket egyaránt használniuk kell!

Az idei vetélkedő középpontjában Arany János és Madách Imre irodalmi/színházi munkássága áll.

Az ő életük szolgáltatja majd az apropót arra, hogy a csapatok digitális dokumentumokat készítsenek és nyújtsanak be az interneten keresztül: filmet, plakátot, prezentációkat és sok minden mást.

A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, melyre a Nemzeti Színházban kerül sor, június 8-án.

A zsűri tagjai között a Nemzeti Színház két társulati tagja, Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas, érdemes művész és Szabó Sebestyén László, valamint Kovács Ákos előadóművész is szerepel, utóbbi Arany-estje nagy sikerrel fut a Nemzetiben.

A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig egy napra „kitelepül” a Nemzeti Színház: rendhagyó irodalom órákkal, beszédórával, olvasópróba játékkal, smink- és fodrászbemutatóval és a színház művészeinek focicsapata is összeméri tudását a diákok csapatával.

A vetélkedőre február 18-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Színház weboldalán keresztül (www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo), ahol egyéb részletek illetve az elmúlt három év vetélkedői feladatainak és a versenyző csapatok akkori megoldásainak teljes archívuma is megtalálható.
A vetélkedőről a vetelkedo@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen kérhetnek információkat az érdeklődők!

(2018. január 25.)