Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Carmina Burana - a Kaposvári Egyetem III. éves színművész hallgatóinak előadása

2018. január 17-én, 19 óra 30 perckor

Carmina Burana

A Kaposvári Egyetem III. éves színművész hallgatóinak előadásában

60 perc

 

A Carmina Burana színpadra alkalmazásával tehetséges színművészhallgatóknak kívántam lehetőséget adni, hogy egy összetett feladat kapcsán mutathassák meg sokoldalú képességeiket. Olyan formát kerestem a közismert  kórusmű színpadra alkalmazásakor, melyben a szereplők tanulmányaik esszenciáját tárhatják a nézők elé: mozgásban, hangszeres zenében, éneklésben, kifejezésmódban, színpadi jelenlétben - írja Blaskó Borbála, az előadás rendező-koreográfusa.

Célom, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsam, akik kevésbé jártasak a kortárs előadóművészetben, kevésbé tájékozottak a színpadi megfogalmazási módokban, de nyitottak és kíváncsiak a zenei és színpadi nyelvre, azok sajátosságaira.  Az egyetemi vizsgára készült előadás tovább él, az alkotók szeretnék minél nagyobb nyilvánosság elé tárni - ebben segít a Nemzeti Színház is, amikor a produkciót műsorra tűzi.

 

Mikor?
2018. január 17-én, 19 óra 30 perckor

Hol?
Kaszás Attila Terem

 

Előadják:

Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Cseke Gyöngyvér, Hermányi Mariann, Karácsony Gergely, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsik Ádám, Varga-Huszti Máté, Várai Áron 

Osztályvezető tanár: Cserhalmi György
Rendező-koreográfus: Blaskó Borbála

 

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztráció az előadásra: jegy@nemzetiszinhaz.hu

(2017. december 28.)