Véget ért az idei Művészetek Völgye, amely 27 programhelyszínen, további 40 kisebb helyszínen 1200 programot kínált. Néhány égi áldás, hőség és fagyoskodás, de mindvégig jó hangulat - a Nemzeti SzínTéren egészen biztosan. Rideg Zsófia dramaturg gyors összegzése a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara által belakott taliándörögdi helyszínről.
A Nemzeti Színtér programját a beregszászi társulat nyitotta Vidnyánszky Attila Liliomfi rendezésével. E produkció most ünnepelte tizedik születésnapját, és többször járt már a völgyben is. Játszották korábban a Gástya árokban és a dörögdi Szent András templomromnál, mégsem fogyott el róla a közönség, és a társulat színészei ismét bravúrral idézték fel a vándorszínészet hőskorát. A mostani két előadás annyiban is különleges volt, hogy három kaposvári színészhallgató ugrott be remekül. Ez a „fiatalítás” új lendületet adhat a kárpátaljai színház számára, ugyanakkor a színésznövendékek is tanulhatnak a többévtizedes társulat színpadi gyakorlatából.
A Nemzeti Betyárjáték produkciója Szomjas György rendezésében mintha eleve ide lett volna elgondolva a Bakony vidékére, a csillagos ég alá. Sziporkáztak a zenészek, a táncosok és a mesélő. A grúz David Doiasvili Szentivánéji álma a szabad ég alatt, színpadtechnika nélkül, tisztán a színészi játék erejével is képes volt felkelteni bennünk azt az érzetet, amit Puck a végén ki is mond: „csak álom volt, mi történt e deszkákon”. És bár a komor színekbe öltöztetett előadás nem mindenki tetszését vívta ki, aki maradt végig (a hideg ellenére is), az lelkesen ünnepelte a Nemzeti színészeit.
Utolsó este ifjabb Vidnyánszky Attila Debrecenben nagy sikerrel bemutatott rendezését láthattuk Vecsei Miklós Kinek az ég alatt már senkije sincsen című (Arany János és Petőfi Sándor levelezése által inspirált) darabjából. Este kilenckor még úgy gondoltuk, hiába tette meg ezt a hosszú utat a Csokonai Nemzeti Színház társulata, mert egy heves vihar csapott le a vidékre. A nézők azonban nem tágítottak, és miután a technikusok a sárban csúszkálva helyreállították a berendezést, fél 10-kor elkezdték a színészek az előadást, amely szívet gyönyörködtetően hozta a régi diákhumor üdeségét és líráját. Méltó búcsú volt ez az este a Völgytől.
A Nemzeti Színtéren az SZFE (Színház- és Filmművészeti Egyetem) és a Kaposvári Művészeti Kar diákjai bizonyságot tettek arról, hogy mindkét intézményben nagy fegyelemre és alázatos munkára képzik a tehetséges fiatalokat. A Völgy sok-sok csábítása (színes programok, vásárok, vendéglátóhelyek…) sem tántorították el a diákokat, hogy napjaikat a próbáknak és a tréningeknek szenteljék. Az SZFE Globe Színházban tartott és a kaposvári színészhallgatók Nemzeti Színpad-i előadásainak magas minősége vissza is tükrözte a nagy orosz színházi mester, Sztanyiszlavszkij által (de éppígy Latinovits és sok nagy magyar színészünk által) oly fontosnak tartott színészetikát, és a nézők hálásan meg is köszönték ezt nekik. E tíz napos együttlét ismét igazolta, hogy a hivatástudat összeköt, és túllép minden politikai, világnézeti árkon.
És bár fenntartom több évtizedes véleményemet, hogy tíz fesztivál is kitelne a programdömpingből, és hogy a szervezőknek talán érzékenyebben kellene a helyi emberi és természeti erők felé fordulnia, ahogy az első Völgyfesztiválokon, mégis el kell ismernem, hogy szép találkozásokra, váratlan élményekre ad módot ez a rendezvény.
Végül, egy nagy köszönet illeti Bogdán Gábort, helyszínünk udvargazdáját, hogy a háttérben szívvel-lélekkel segített nekünk ünneppé varázsolni ezt a tíz napot.
Rideg Zsófia, dramaturg
(2017. augusztus 04.)