Ilyen módon a színház – egyúttal világmodell is, ugyanolyan nehéz megtanulni benne élni és dolgozni, mint a társadalmi létben. Ugyanakkor a színház, lényegéből fakadóan, tünékeny jelenség, „itt és most” létezik, megteremtéséhez állandó belső munkára, nagy figyelemre, hihetetlen türelemre és állandó kutatásra van szükség. Ami tegnap még kinyilatkoztatás volt, mára banális közhellyé válhat. Változik a nyelv, a befogadás törvényszerűségei, az intonáció, újabb és újabb technológiák jelennek meg. A világ minden pillanatban változik, így a művész, aki meg akarja érteni a világ működését, nem maradhat kívül az új idők kontextusán. Ezt mindenkinek tudatosítania kell, és egész életében újra kell tanulnia a színházat.
Számomra ebben az a folyamat a legfontosabb, hogy valamit megértsek magamról, anélkül, hogy bármit rögzítenék. Hogy türelmet tanuljak, ráérezzek a továbblépés ízére, a közös fantáziálás, a teremtés és mindennapi munka ízére. A színházi embernek bele kell szeretnie a végtelen keresés állapotába, e „tragikus élet” minden nehézségével együtt. Talán nincs is nagyobb boldogság annál, mint amikor az ember beleszeret a hivatásába.
A színész művészete pedig – az emberi lét tanulmányozása. Ami nagyon veszélyes zóna! Hiszen a művész nem hétköznapi ember – olyan valaki, akit nem elégít ki a dolgok állása ebben az őrült világban. De ahhoz, hogy változtasson rajta, nem kell forradalmat csinálnia. A szellemi lét sokkal finomabb szférájában kell alkotnia, ami egy rendkívül nehéz feladat: el kell érnie, hogy ebben a világban az élet egy kicsit barátságosabb, örömtelibb legyen, a mindennapi élete során önállóan kell teremtenie az általa kívánt saját, megismételhetetlen, boldog világot. Aki egy szomorú közösség hangulatát meg tudja változtatni – máris alkotóvá válik.
A színház nem az előadást próbáló színészeket és nem is a nézőtérre érkező közönséget jelenti, hanem azokat a perceket és órákat, amikor találkoznak. Minden egyéb csupán előkészület, hogy e közös együttlét során mindkét féllel valami igazán fontos dolog történjen. Ebben a pillanatban, a találkozás e különleges zónájában, valamiféle másik valóságban jöhet létre –
a SZÍNHÁZ.
Viktor Rizsakov,
a Részegek rendezője
(2017. január 02.)