(Belgrád, 1864 – Belgrád, 1938)
Belgrádi kereskedőcsalád sarja. Jogot tanult, harcolt önkéntesként a bolgár–szerb háborúban. A szerb királyról írt szatirikus verse miatt perbe fogták. Miután két év múlva, 1888-ban amnesztiával szabadult, diplomatának állt: Szerbiát képviselte az Oszmán Birodalom különböző városaiban.Igazgatta a belgrádi és az újvidéki Nemzeti Színházat. 1913-15 között saját színháza volt a macedóniai Szkopjéban. A világháborúban, civilként csatlakozott a szerb hadsereghez, ahol a fia is szolgált. Részt vett a százezer áldozatot követelő bolgárok elleni úgynevezett erőltetett menetben (1915–1916), amelyben a fia elesett. Ezt követően emigrációban élt Olaszországban, Svájcban, Franciaországban.
A háború után, 1918-ban hazatért. 1923–1927 között a szarajevói színházat vezette. Az 1924-ben megjelent önéletrajza nagy siker lett. 1928-ban írta A miniszter feleségét, amelyet versengve mutattak be a szerb színházak. A szerző vagyont szerzett, korábban elutasított akadémiai felvételére is sor került. Élete végéig írta kora visszásságait bemutató vígjátékait. A 20. század legtöbbet játszott szerb drámaírója volt.
Nušić Szerbia fővárosában látta meg a napvilágot, de nem szerb volt, hanem aromun, (másképpen cincárnak nevezik ezt a balkánra sodoródott román nemzetiséget). Eredeti neve: Alchiviadi al Nusha. Az Osztrák-Magyar Monarchiába született, és lett a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, aztán a Jugoszláv Királyság polgára. Volt ellenzéki és kormánypárti, hivatalnok és diplomata, többszörös színházigazgató – de mindenekelőtt író. Saját nevén és álnéven (Ben Akiba). Termékeny volt és sokszínű: írt regényt, novellát, tárcát, cikket, riportot és önéletrajzot. És egy sor drámát, közülük vígjátékaival aratott sikert. Az egy generációval korábbi Jovan Sterija Popović mellett Nušićot emlegetik a modern szerb drámairodalom megteremtőjeként.
Nušić hatalmas életművet hagyott hátra, de leginkább vígjátékíróként maradt fenn a neve. Még nem volt húszéves, amikor megírta az elsőt, A népképviselőt (a kézirat a rendőrségen végezte). Élesen kritikus hangvételű későbbi vígjátékai között pedig olyan is akad, amelyet maga Nušić sem tűzött műsorra az általa vezetett színházakban, mert tudta: a politikai botrány őt is elsodorná.
1928 fontos év. Ekkor születik egy komédiája a hirtelen magas polcra kerülő férje farvizén evező vérbő asszonyságról, aki fenekestől felfordítja környezete és családja életét, amikor elérkezettnek látja az időt arra, hogy rendbe tegye családja zilált anyagi helyzetét, és népes rokonságának is jutasson ezt-azt. A szálakat mozgató perszóna: a miniszter felesége.
A bemutató hatalmas sikert (és bevételt) hozott Nušićnak, aki ezután sorra írta vígjátékait: Mister Dollar, A gyászoló család, A Jugoszláv Emancipált Nők Egylete, Belgrád régen és most, Dr. Utolsó darabja, amelyet a halála évében mutatnak be, szintén siker: A megboldogult.
Nušić „élete elején és végén ragaszkodott a régihez”, vagyis a jól megírt komédiákhoz, „közben becsületesen és hasztalanul megpróbált valami mást kitalálni” – írja Spiró, és hozzáteszi, hogy ez a sokszínű ember „mint jelenség talán modernebb a darabjainál. De van okunk feltételezni, hogy a művészetben a modernség nem mindig értékmérő. Legalábbis a színházban sok minden másképpen van.”
(2016. december 06.)