Mert kell, hogy titka legyen, sőt, titkai legyenek annak, ami mindannyiszor, ahányszor találkozunk vele, úgy varázsol el, emel föl, hogy közben megráz, összetör, feldob magasra, de földhöz is ver, s mindenképpen magával ragad, hogy hosszan ne eresszen el. Találkozzunk bár vele Weöres Sándor művét egyetemistaként olvasva, majd tanárként, immár középiskolások felé közvetítve, netán irodalomtörténészként a rétegződéseit kutatva, s közben, valamikor, Bódy Gábor páratlan filmjét is többször megnézve, újabban akár Palya Bea énekét hallgatva, esetleg a mozgásszínházi adaptációját látva, s legutóbb, idén nyáron, Gyulán, a vár mögötti ligetben a kaposvári színi hallgatók Vidnyánszky Attila rendezte előadásán elámulva.
Az elámulás, a rácsodálkozás élménye: hát, ilyen is van, lehetséges! – számomra minden alkalommal megteremtődött, csak annak intenzitása, mértéke volt más. A zseniális költő életművének (egyik) ékkövéről néhány méltó elemzés született már – elsőként Somlyó György: Fiú-e vagy lány című tanulmánya –, nem én fogom hát itt és most a titkot (titkokat) megfejteni.
A Psyché című mű – mely egyszerre líra, epika (regény), és immár, lám, dráma is – (egyik) titka kétségkívül a Psyché névvel illetett rendkívüli (és rendkívül összetett) személyiségben rejlik, akit az elszemélytelenítés mestereként is ismert Weöres Sándor teremtett meg. Akinek olyan életet és költészetet konstruált, mely csak kevesekéhez fogható összhangban áll egymással. Akinek még a mítoszi aurája, vonatkozásai, a Nárcisszal (Ungvárnémeti Tóth Lászlóval) való viszonya is igen bonyolult, s aki a maga természetességéről, őszinteségéről, földhözragadtságáról le nem mondva is képes éteri magasságokba szárnyalni, az örök nőiséget megtestesíteni. Nem angyalian ártatlan, sőt, de mégis, ezzel együtt, emberien esendő.
Merész, de művészileg igen termékeny ötlet ezt a Weöres által összehozott személyiséget szétosztani hét színésznő között, s ezáltal szétteríteni közöttünk is. S igaza van Vidnyánszky Attilának, amikor a szabadságra és a szerelemre helyezi a hangsúlyt, mert Psyché (összetett személyiségének) titka, lényege ebben van, ő a szabadság szerelmese, aki a szerelemben éli meg a szabadságát (de lásd honleányi érzelmeit és cselekedeteit is).
Totális költői színházként, elementáris erővel, brutálisan és felemelően, feledhetetlen pillanatokkal közvetítette mindezt a nyári gyulai szabadtéri előadás. Tudnék még tovább is lelkesedni érte, de inkább bizakodjunk, hogy az egyszeri, megismételhetetlennek vélt csoda, más térben, másként, de mégis újrateremthető és újraélhető.
(2015. november 15.)