Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Brand

Mindent vagy semmit

Henrik Ibsen és a Brand

Ibsen negyven évesen is állandó pénzzavarral küzdött. 1863-ban alázatos levélben fordul a királyhoz és a kormányhoz: „Elhagyni hazámat és félbeszakítani azt a munkát, amelyet voltaképpeni hivatásomnak tekintettem eddig, és tekintek ezután is, olyan lépés, amely kimondhatatlanul nehezemre esik, s hogy elkerülhessem, alázatosan kérem, hogy az államkincstárból részemre évi 400 tallér fizetést engedélyezzenek, amely összeg lehetővé tenné számomra, hogy az irodalom szolgálatában tovább folytathassam működésemet, amelynek megszakítását, okom van rá, hogy ezt feltételezzem, a közönség nem kívánja.”


A fizetést nem kapja meg, viszont ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra küldik. 1865-ben Rómában megírja a Brandot. „Július közepén belefogtam valami újba, ami úgy megy, ahogy még soha semmi… az otthoni sok kínos esemény arra bírt, hogy belenézzek magamba, és az otthoni életünkbe, és gondolkodjam olyan dolgokról, amelyek mellett azelőtt felületesen siklottam el. Drámai költemény, a tárgya jelenkori, tartalma komoly, 5 felvonás rímes versekben. A 4. felvonás hamarosan kész, és az 5.-et úgy érzem 8 nap alatt meg tudom írni; délelőtt és délután is dolgozom, amit azelőtt sose győztem.”

Brand, a pap utazni készül, amikor a darab elején találkozunk vele, úgy gondolja, csak a nagyvilágban töltheti be hivatását, végül mégis marad. És ha már marad, könyörtelenül megy végig az úton, amit hite szerint Isten kijelölt számára. Nem tartja vissza feleség, gyerek. Az út vége bukás és halál. Ibsen a másik utat választja. Elhagyja hazáját. Látszólag megalkuszik, de valójában fölszabadul. „Legtisztábban nagy távolságból látunk…A nyarat legpontosabban egy téli napon lehet leírni.” Ő így tudja következetesen végigjárni a maga útját.

A Brand fordulópont Ibsen életében. Kidühöngi magát benne. Ilyen személyes – és nem csak az életrajzi utalások miatt – talán csak az utolsó nagy darabjaiban lesz, és akkor sem ilyen nyíltan. „Brand én vagyok legjobb pillanataimban.” De itt a különbség! Nem lehetünk mindig a legjobb pillanatainkban. Szíve szerint rokonszenve a „mindent vagy semmit” követelő Brandé, de nem tudja nem megmutatni ennek életképtelenségét.

Ibsen nem gondolt a színpadra a dráma írása közben. A kristianiai (oslói) színház igazgatójának szóló levele ezt látszik bizonyítani, de soraiból nem hiányzik a kacérság. „Nem hiszem, hogy a színház be tudná mutatni ezt a darabomat. Ha tagja volnék a vezetőségnek, magam is ellene szavaznék. Ha mégis kezdeni akarsz vele valamit, az más lapra tartozik. Drámai anyag nem vitás, de hogy valamilyen alapon előadható-e, azt neked kell eldöntened.”

A Brand letisztult, tökéletes, érett mű, mégis olyan, mintha egy fiatalember írta volna. Olyan tüzes, olyan kegyetlen és fáj­dalmas.

 

(2015. február 19.)