Falun nőttem fel, Kaposvár mellett, Toponáron. A magyartanárom, ha egy-egy nagy költő életművét végigvettük, azt kérte, csináljunk színdarabot az anyagból. Ezekben soha nem akartam játszani, mert annyira izgultam, hogy egy hang sem jött ki a torkomon. Ezért mindig a rendező és a szerkesztő szerepét vállaltam.
Amikor Petőfit tanultuk, a tanárnő A helység kalapácsát bízta ránk. Az egész osztály összeveszett, mert mindenki vagy Fejenagyot, vagy Szemérmetes Erzsókot akarta játszani. Úgyhogy végül Petőfi szerelmi és forradalmi költészetéből sikerült darabot csinálni. De már akkor megjegyeztem magamnak A helység kalapácsát.
Gyerekként imádtam Petőfit, mert értettem. Egyszerűnek és könnyűnek találtam, ezért élmény volt a költészete. Ahogy nagyobb lettem, elmúlt a beteges lámpaláz, kiderült, hogy tudok szavalni. Majd az is kiderült, hogy a színpad mégis nekem való. Ekkoriban már sok mindenen túl voltam, és untam Petőfit. Az érdekelt inkább, amit nem értettem, és azok, akiket nem értettem: a nyugatosok és Ady. Aztán újra találkoztunk, Petőfi meg én. Felnőttként, véletlenül „találtak el” a versei, és rájöttem, hogy nem is olyan egyszerűek, és minden sora, minden szava briliáns. Éppen azért, mert annyira egyszerűnek, könnyednek látszik, miközben elképesztően mély dolgokról beszél. És a humora...! Olykor hangosan nevetek, ha olvasom.
Kristán Attilával a próbán
Ahogy újra elért Petőfi, meg is kaptam a szerepet A helység kalapácsában. Ez egy igazi vásári komédia. Márta vagyok, a lágyszívű Kántor felesége, aki csak otthon felesezik, de be nem tenné a lábát Szemérmetes Erzsók kocsmabirodalmába. De mikor megtudom, hogy az uram beleszeretett Erzsókba, ellátom a baját. Csak az övét. Mert női szolidaritás is van ám a világon! Erzsók tudja a legjobb libasült recepteket, úgyhogy vele nem veszhetek össze végleg! Ez egy hétköznapi történet, amely minden magyar faluban bármikor megtörténik.
Petőfi elbűvölően mulatságos: a szöveg lehengerlő és mégis emelkedett. Olyan ez, mint a verbunkos sánta verziója. Csak vigyázni kell a szokásos Petőfi-látszatra! Hiszen, ha A helység kalapácsát játsszuk, egyetlen hajszál választ el minket a rossz ripacsságtól. Kényes egyensúly ez. Kötéltánc. De nem szabad ettől megijedni. Mert a tudatos, jó ripacsság az élesztő egy ilyen komédiában.
Sípos Szilvia
(2014. december 15.)
