Hét óra Sirály
A rendezvény második napján a Schola Teatru Vęgajti művészeti vezetői, Wolfgang Niklaus és Małgorzata Niklaus számolt be húsz éves munkásságukról, amelyet az európai liturgikus dráma rekonstruálásának szenteltek.
A kép- és filmbejátszásokkal illusztrált előadás során a nézők megismerkedhettek azokkal a kora-középkori kéziratokkal, freskókkal, szertartáskönyvekkel, melyekből kutatásaik során dolgoznak, valamint azzal a parateatrális gyakorlattal, melynek során a Schola Teatru Vęgajti a ma is élő néphagyomány, például a koledálás és a különböző egyházi felekezetek szertartás-elemeinek ötvözésére törekszik.
A képen szemből látható Arwad Esberrel, a párizsi Festival l’Imaginaire igazgatójával Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja az általa vezetett intézmény küldetéséről és a kulturális identitás nyugat-európai válságjelenségeiről beszélgetett.
Tömöry Márta a 23 éve megrendezésre kerülő Nemzetközi Betlehemes Találkozó alapítója Szász Zsolt mikrofonja előtt a Kárpát-medencében máig tovább élő betlehemezés szokáshagyományáról, annak identitás-képző erejéről beszélt. Kitért arra is, hogy a szakralitás és a teatralitás hogyan kapcsolódik össze a népi gyakorlatban.
A MITEM egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadása mindenképpen az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház Sirály című előadása volt. Ehhez elegendő volt a színlap legalsó sorát elolvasni: "6 óra 3 szünettel - szerb nyelven, magyar szinkrontolmácsolással". Ráadásul az információ nem volt elég pontos, a 6 óra ugyanis csupán a nettó játékidő volt. Mindenesetre dönteni kellett: Beckett vagy Csehov?
Az Első szerelem egyike Beckett első, franciául írt novelláinak. A novellákból született előadás egyszerre cinikus és humoros darab, egy félénk, egoista ember belső világába vezet el bennünket.
A Sirály rendezője: Tomi Janežič, akivel hosszabb interjú is készült, amely a Nemzeti Magazin következő számában jelenik majd meg.
Szünetekkel együtt tehát egy hét órás előadás van mögöttünk, és a
másnap délelőtti másfél órás beszélgetés. Az előadás – egy szóban – felejthetetlen.
Ebben valószínűleg mindenki, aki látta, egyetérthet. Kérdés persze számtalan
vetődik fel a nézőben, egyszerűen az esemény szokatlansága folytán.
Az előadás
egyszerre mutatja a próbafolyamatot, és Csehov művét, a két történet
észrevétlenül folyik egymásba, alakul át a próba előadássá és viszont, gyakran
a legnagyobb hangsúlyt a folyamat részeseiben zajló, ki nem mondott, vagy ki
sem mondható érzelmekre helyezve.
Ez alól a harmadik felvonás a kivétel, amikor is a közös
térből a nézők (mily meglepő) a nézőtérre, a színészek a színpadra kerülnek, de
amit látunk, az továbbra sem szokványos. A színészek belső, bennünk párbeszéddé
alakuló monológjait halljuk – hangfelvételről. Az éppen „beszélő” szereplőt a
rendező fénnyel emeli ki a többiek közül. És a monológokkal párhuzamosan, a
színfalak mögötti takarásban játszódik az a dráma, amit egy hagyományos előadás
az előtérben mutatna. Szinte fáj, hogy nem engedik látnunk a jeleneteket.
A negyedik felvonás felében a dráma utolsó jeleneteit látjuk, színpadi megfogalmazásban, majd egy filmet vetítenek arról, hogyan születtek meg a karakterek, hogyan dolgozott a rendező a két főszereplővel. A montázsban, ahogy az első két felvonás során is, keveredik, egymásba fonódik két párhuzamos történet, a dokumentum és egy lehetséges Sirály film jeleneteinek montázsa.
Folytatjuk...
Itt az ötödik napi visszapillantó
(2014. április 01.)