Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Szigligeti Ede bicentenárium: kiállítás, könyvbemutató, beszélgetés

Március 13., 17:30 Nemzeti Színház, első emeleti előcsarnok

Beszélgetés a Szigligeti Színház bicentenáriumi rendezvényeiről

Vendégeink:

Ács Piroska PhD, az OSZMI igazgatója, aki bemutatja és megnyitja a Szigligeti és kora című kiállítást.

Boka László, irodalomtörténész, a Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója a Nőuralom című kötetről beszél. 

Szabó K. István, Szigligeti Társulat művészeti vezetője a bicentenáriumi rendezvényekről, Sorbán Attila, a Szigligeti Színház művészeti projektek és marketing osztály vezetője pedig a Nagyváradon élő Szigligeti kultuszt mutatja be. 

Ács Piroska és Szabó K. István

Moderátor: Kulcsár Edit, dramaturg

A beszélgetés után a nagyszínpadunkon Selmeczi György-Béres Attila: Szigligeti című Zenés történelmi fantáziáját adja elő a Szigligeti Társulat.

 

Március 14-én, 11 órakor a Kerepesi temetőben Szigligeti Ede sírjának koszorúzásán is részt veszünk.
Koszorút helyeznek el a Szigligeti Színház és a Nemzeti Színház művészei.

 

***

Mint ismeretes, névadója születésének 200. évfordulója alkalmából jubileumi évadot hirdetett a nagyváradi Szigligeti Színház: nemcsak színházi előadásokkal, hanem számos kísérőrendezvénnyel is megemlékeznek a magyar színháztörténet megkerülhetetlen alakjáról. A jubileumi évad rendezvénysorozatának első állomása a Szigligetit, mint embert, alkotót középpontjába állító Szigligeti és kora című kiállítás volt, amelyet Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa állított össze. Szigligeti Ede születésének napján, március 8-án, az erre az alkalomra írt Szigligeti című darabot mutatta be a nagyváradi színház Selmeczi György rendezésében. Ugyancsak a születésnapon jelent meg a Szigligeti drámákból álló Nőuralom című kötet is az Országos Széchényi Könyvtár és a Szigligeti Színház közös kiadásában. A kötet szerkesztője,Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője.

(2014. március 12.)