Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Fedák Sári nyíltszíni tapsot aratott


Kezdő jelenet a Szigligeti c. előadásból

A szerzők, Selmeczi György és Béres Attila „történelmi fantáziájában” megelevenednek Szigligeti kortársai, írók, költők, komédiások, sorra sikert vagy éppen, mint Fedák Sári nyíltszíni tapsot aratva. A történet elröpül egészen a máig, mikor is Szigligeti a színdarabjaival előszobázik különböző színidirektoroknál. A darabot március 8-án mutatták be Nagyváradon, a Nemzeti-beli előadás lényegében a második volt.

A Nemzeti Színház számára fontos, hogy minél szorosabbra fűzze a magyar nyelvű színházak közti kapcsolatot. Örömünkre szolgált, hogy részesei lehettünk a Nagyváradi jubileumi évadnak, a Szigligeti Ede bicentenáriumi rendezvényeknek. A kölcsönösség jegyében a Nemzeti Színház április 10-én fogja bemutatni Nagyváradon a Vitéz lélek című produkciót.

Ahogy korábban írtuk, a Szigligeti előadása előtt előcsarnokunkban beszélgetést szerveztünk, Szigligeti és kora címmel egy érdekes kamara kiállítást nyitottunk, és bemutattuk a Nőuralom című kötetet, amely Szigligeti Ede négy színművét tartalmazza. A kiállítás a MITEM kezdetéig lesz látható.




A Szigligeti c. darab a honlapunkon

(2014. március 13.)