Az „apokrif” Shakespeare nyomában - Jánosházy György műfordító
(részletek a Szcenárium interjújából)
Izgatott a gondolat: hogy „szólna” magyarul, és hosszabb fontolgatás nélkül nekiültem a fordításának. Kolozsvári első kiadásában (1972) már részletes tanulmányban mutattam ki shakespeare-i vonásait és elemeit, számtalan érintkezését kánoni darabokkal. Ez a meglepő élmény felkeltette kíváncsiságomat a többi apokrif iránt… A 80-as években olyan darabok kerültek elém, mint a Thomas of Woodstock, amely, ha nem is mérhető érett kori mesterműveihez, megfelel fiatalkori alkotásnak, s feltétlenül többet ér, mint a senecai szellemű Titus Andronicus vagy a Pericles.
[…] a világviszonylatban jelentős magyar Shakespeare-kultusz nem nélkülözheti azokat a műveket, amelyeknek shakespeare-i eredetéért komoly kutatók érvelnek, kardoskodnak, akadémiai színvonalon. […] természetes vágyunk, hogy a tudományos vizsgálódáson innen és túl személyes élmények alapján alkossunk a közhelyeket meghaladó, teljes, eleven képet Shakespeare-ről, és arról a színházi, kulturális közegről, amelyben életműve alakult, kiforrott. S hogy látókörünk tágulásával felkészüljünk az esetleges meglepetésekre, ismereteinket bővítő újabb felfedezésekre. Hiszen voltaképpen nem sokat tudunk a költőről, sok még a kitöltendő hézag.
[…] Shakespeare nem a fióknak, feltételezett maradandóságnak írta drámáit, hanem a közönségnek. Nem rejtélyekkel traktálta, ezzel kiűzte volna a színházból: a kor nyelvén szólt a kortárs nézőhöz, az tökéletesen értette, élvezte és megtapsolta. A fordító célja … csak az [lehet], hogy szövege ugyanolyan hatással legyen a mai nézőre, mint valamikor az eredeti a magáéra. […] az utóbbi évtizedekben született számos Shakespeare-fordítás a költő csodálatosan gazdag drámai nyelvének utcai szintre „egyszerűsítésével” próbálja […] úgymond „közel hozni” a műhöz a mai nézőt. Miért? Ez a néző butább, műveletlenebb, igénytelenebb volna, mint a reneszánsz kori londoni színház közönsége? Amelynek zömét egyszerű polgárok, matrózok és hasonlók alkották, iskolázottságban, műveltségben a mai átlagember alatt álló személyek. És Shakespeare nem a korabeli utcai nyelven, hanem a magasrendű költészet nyelvén szól hozzájuk. Az utca nyelve legfeljebb egy-egy színpadi alak jellemzésére szolgál.
Fiatal koromtól a színház elkötelezettje vagyok. Drámafordítói munkámban mindig egyik legfontosabb feladatomnak tekintettem, hogy világos, tiszta és jól mondható szövegformálással segítsem a színész dolgát és eleven kapcsolatát a közönséggel. Mintaképem Arany János, akiben a hűség, világosság, nyelvi és formai szépség egybefoglalásának tökéletes mesterét csodálom és tisztelem.
Tovább, a Szcenárium friss számának tartalmából...
Az Ahogy tetszik oldala a honlapon
(2014. február 13.)