Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Ahogy tetszik

A színházi illúzió rengetegében

Silviu Purcărete az Ahogy tetszikről

Szeretett volna a Shakespeare-kori, 16. századi Londonban élni?

– Egyáltalán nem. Köd, kosz, zaj, nyomor, betegségek, mindez zavart volna. Nekem a 20. század – színházilag legalábbis – nagyon megfelel. Ennek az a magyarázata, hogy sohasem szerettem volna színész lenni, mindig is a rendezés érdekelt, és a rendező mint művész csak a 20. században jelent meg. Shakespeare korában, a reneszánsz idején szívesen lettem volna festő valahol Észak-Itáliában.

 

Rendezett már Shakespeare-t hazájában, Romániában, továbbá Norvégiában, Franciaországban, Magyarországon és Angliában is. Más nyelvek, más kultúrák – Shakespeare vajon ugyanaz?

– Sokkal nehezebb, ha olyan országban rendezek – mint például Norvégiában vagy Magyarországon –, amelynek nem ismerem a nyelvét. Itt természetesen fordításokat használunk, és minden fordítás a shakespeare-i mű ihletésére született irodalmi variáció egy másik író, költő megfogalmazásában. Ezért Anglia és a világ többi része között az az alapvető különbség, hogy Angliában Shakespeare nem csupán egy drámaíró a sok közül, hanem az első és a legnagyobb. Náluk Shakespeare és az angol nyelv egyet jelent. Életművét a magukénak vallják, és szentnek tartják minden szavát. Szinte vallásos tisztelettel viszonyulnak alkotásaihoz, mint a liturgikus szövegekhez. Angliában egy sort sem hagyhattam ki A viharból – ez azért túlzás!

Purcarete és tolmácsa, Boldizsár Emőke színművész az olvasópróbán

 

Az olvasópróbán, a közös munka kezdetén elárulta, hogy már régen foglalkoztatja az Ahogy tetszik színpadra állítása. Miért?

– A titokzatos, a megfejthetést igénylő művek érdekelnek, mert szeretem azt a felfedező munkát, amit a mű színpadra állítása jelent. Nem azért rendezek meg bármit is, hogy másoknak bizonygassam, mennyire ügyesen tudok értelmezni. Azok a szövegek izgatnak, amelyek gazdagságukkal, rejtélyességükkel arra késztetnek, hogy megkeressem és megfejtsem a bennük rejlő titkokat. Ilyen titokzatos és meghökkentő darab az Ahogy tetszik. Az ember azt sem tudja, hogyan fogjon hozzá, olyan sokféle értelmezési kiindulópontot kínál. Ez a dráma is olyan, mint egy kastély, amelynek számtalan bejárata van, és nem tudni melyik, hova vezet, csak ha az egészet bejárod. Ráadásul a mű megannyi témája is érdekes: álruhába öltözés, férfi-nő viszony, szerelem…

 

Milyen hatással van a darab értelmezésére – elsősorban a férfi-nő viszonyra gondolok –, hogy a mű születése óta eltelt jó négyszáz esztendőben sok minden megváltozott?

– Ó, én nem hiszem, hogy drasztikus változások történtek volna ez ügyben. A következő századokban sem bántak másként a nőkkel, mint Shakespeare idejében. A nők helyzetében, megítélésében látványos változások talán csak az utóbbi ötven évben történtek, de még nem tudhatjuk, hogy ezek hova vezetnek... Szerintem minden érvényes ma is, amiről Shakespeare beszél, ugyanazok az alaphelyzetek léteztek akkor is, ma is.

Till Zsolt (Rosalinda) és Fehér Tibor (Célia) 

 

Az Erzsébet-kori színházi szokásoknak megfelelően a Nemzetiben is férfi színészek alakítják a női szerepeket. Ez segíti a darab megértését?

– Nem szokatlan a színháztörténetben, hogy csak férfiak vagy épp ellenkezőleg, csak nők játszanak minden szerepet. A japán kabuki társulatok kezdetben kizárólag nőkből álltak, később pedig csak férfiakból, akik minden szerepet tökéletes női maszkokkal alakítottak. Úgy gondolom, hogy ha kicsit eltávolodunk attól a tárgytól, amit vizsgálunk, jobban meg is tudjuk érteni, nagyobb esélyünk van a pontosabb értelmezésre. Ez a színházban is jó módszer lehet. Ha tehát férfi színész játszik női szerepet, pontosabban láttathatja mindazt, ami ezt a szereplőt mozgatja. És ez fordítva is igaz. Nincs ebben olyan nagy titok, ez is egy színházi alaphelyzet. Nem történik más, mint amikor egy színész a gonoszt eljátszva olyasmiket cselekszik a színen, ami egyébként távol áll tőle.

 

Az Ahogy tetszikben még ez meg is van csavarva, hiszen a szereplők álöltözetben jelennek meg.

– Shakespeare zseniálisan játszik a nemekkel, az álöltözettel, a szerelmi vággyal és csalódással. A Rosalindát alakító fiúszínész azt a lányt játssza, aki fiúnak öltözve lányt alakít. És természetesen mindenki szerelemes lesz: Silvius Phoebét szereti, Phoebe viszont Ganymedest, Ganymedes azonban Orlandóba szerelmes, Orlando ugyanakkor Rosalindáért eped, aki – ezt a férfi persze nem tudja – maga Ganymedes... Az Erzsébet-kori játékmódot idéző koncepciót egy csavarral még megtoldottam: Jaques szerepére Udvaros Dorottyát kértem fel.

Jaques, Udvaros Dorottya

 

Az Ahogy tetszik az ardennes-i erdőben játszódik, ahol a száműzöttek menedékre lelnek. Önnek mit jelképez ez az erdő?

– Az erdő az a hely, ahol újrafogalmazzák a törvényeket. Robin Hood az erdőben a saját maga alkotta törvények szerint élt társaival. Az Ahogy tetszik is részben ilyen történetekből építkezik, ráadásul a darab végén egy mesés fordulattal az erdőbe lépő gonoszok is megjavulnak. Persze az ardennes-i erdő elsősorban az illúzió, a játék, a színház világa. Szívesen vagyunk mi is száműzöttek a „színházi illúzió rengetegében”…

Amikor az ardennes-i erdő szarvasa beint :)

A budapesti Katona József Színházban évekkel ezelőtt Shakespeare-t, a közelmúltban Debrecenben operát, valamint a Nemzetiben is látható Scapin, a szemfényvesztő című Molière-darabot rendezte. Szeret magyar színészekkel dolgozni?

– A mostani a harmadik munkám magyar prózai társulattal, így még nem tudnék messzemenő következtetéseket levonni. Sajnos nem tudok magyarul, ez némiképp nehezíti a munkát. De Magyarországon, Romániában és azokban az országokban, ahol a színházakban még vannak társulatok, sokkal kellemesebb, családiasabb légkörben lehet dolgozni, és még lehet találkozni idős, öreg színészekkel is! Nyugaton – például Franciaországban, Angliában – már nincsenek társulatok, szabadúszó színészekből áll össze az adott produkció szereposztása, és ezt a sok bizonytalansággal járó életmódot az idősebbek már alig tudják vállalni. Én olyan helyen szeretek dolgozni, ahol szívesen fogadnak, és ahol a közös alkotómunkára koncentrálnak. Itt, a Nemzetiben erre van lehetőség.

 

Kulcsár Edit

 

*

Silviu Purcărete(1950) egyike a világ legelismertebb rendezőinek, Tokiótól Melbourne-ig, Montrealtól Münchenig, Bécstől Glasgowig, Londontól São Paolóig a legnevesebb színházakban dolgozott.Bukarestben született, itt végzett rendezőként. A ’90-es évek elején a leghíresebb román művész-színház, a Bulandra igazgatója volt, 1996 és 2002 közötta franciaországi Limoges színházát vezette, ahol színházi iskolát is alapított. Jelenleg Párizsban él.

 

Az Ahogy tetszik oldala a honlapon

További írások és képriportok a havonta megjelenő Nemzeti Magazinban!

 

 

 

(2014. február 10.)