Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Csanádpalotai színjátszó fesztivál Kelemen László emlékére

Ebből az alkalomból Vidnyánszky Attila üzenetben üdvözölte a fesztivált, a Nemzeti Színház nevében pedig  A.Szabó Magda stratégiai igazgató vezette a zsűri munkáját és helyezett el koszorút a nemzeti színjátszás megteremtője sírjánál.


Ádók István, a Kelemen László emlékét ápoló művelődési egyesület elnöke A. Szabó Magdával

Tisztelt Ádók István, kedves Színjátszók!

 

Kelemen László születésének és halálának ünnepi esztendei közepette az ő kései utódaként szeretettel köszöntöm Csanádpalota színházi találkozóját.

Jó és megerősítő tudni, hogy a rendezők szándékában az összetartozásnak ugyanaz a határok feletti tudata munkál, amely a Nemzeti Színház törekvéseit vezeti, s ugyanúgy feladatának tekinti, hogy szétszakítottságunkban ébressze és erősítse a családiasság érzését.

A Nemzeti Színház új korszakát Tamási Áron Vitéz lélek című komoly játékának színrevitelével kezdtük így is kifejezve nagy írónk gondolatát, mely szerint színházat teremteni és játszani őrködés is a magyarság jó szelleme felett. Vagyis: „… nevelni is szeretnénk: Főleg jobb nemzedéket, amely népével összeforrjon.”

Ebben a jelben kívánom, hogy a magyar színházat álmodó és megalkotó Kelemen László otthonában ez a teremtő igyekezet hassa át a találkozó szellemét, s hogy a színjátékosok hazatérve lélekben és játékos kedvükben erősödve folytassák értékteremtő munkájukat.

Szívet melengető, gazdagító együttlétet kíván

 

 

 

Vidnyánszky Attila
a Nemzeti Színház főigazgatója


(2013. október 24.)