Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Egymásra találtak a nézők és a színészek

Szeptember 17-én szombaton sokak álma vált valóra: újra találkoztak egymással a Nemzeti Színház művészei és a közönség. A jó idő ellenére ismét több ezer ember hömpölygött a teátrum épületében, játszóhelyein és titkos zugaiban. Nyílt próbákon, kulisszajáráson, kiállításokon és villámrandin is találkozhattak kedvenceikkel az érdeklődők.

Szombat délután kettőkor nyitotta meg kapuit közönsége előtt a Nemzeti Színház. Fiatalok, középkorúak és idősek egyaránt kíváncsiak voltak a teátrum meghirdetett nyílt napjára. A már hagyományos kulisszajárásra negyedóránként indítottuk csoportjainkat, és délután kettőtől este hatig többek között Szatory Dáviddal, Udvaros Dorottyával, Gerlits Rékával, Mátyássy Bencével, Makranczi Zalánnal, Szarvas Józseffel és Murányi Tündével kukkanthattak be a nézők a színház folyosóira, és titkos zugaiba. A Kaszás Attila Teremben elsőként a fiataloknak kedveztünk, a győri Vaskakas Bábszínház mutatta be A Pecsenyehattyú és más mesék című darabját Pelsőczy Réka rendezésében. Ezzel egy időben Szüts Miklós kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a Festőműhelyben, és rendhagyó irodalom órát tartottunk a Gobbi Hilda Színpadon Nádasdy Ádámmal, aki újra fordította a hamarosan bemutatásra kerülő Szent Johannát. Fél háromtól az Óbudai Danubia Zenekar adott koncertet a Nagyszínpadon, majd cigány festőművésznők képeiből nyílt kiállítás az Előcsarnokban. Nyílt napunkon a meghirdetett programok mellett a kíváncsi közönség jelmezeket próbálhatott, vagy akár társasjátékozhatott is kedvenceivel. Négy órától a Magyar ünnep Bagázsa szórakoztatta a nézőket, majd a Magyar Ünnep szerzője, Závada Pál adott koncertet a Szakértők zenekarral. A Nagyszínpadon kihirdettük a Romagyilkosságok dokumentumdráma-pályázat eredményeit, a nyertes művekből Hevér Gábor rendezett felolvasószínházat. A hamarosan bemutatásra kerülő két előadásunkból nyílt próbát tartottunk, Moliére: A fösvény című darabját a Gobbi Hilda Színpadon, G. B. Shaw: Szent Johannáját pedig a Nagyszínpadon tekinthették meg a nézők. A teátrum harmadik szintjén ismét villámrandizhattak az érdeklődők a színház színészeivel, így Schell Judittal, Fehér Tiborral, Murányi Tündével, Bánfalvi Eszterrel, László Zsolttal, Földi Ádámmal, és Martinovics Dorinával is beszélgethettek néhány percet. Idén ismét átadtuk az Évad nézője díjat, amelyet ezúttal 68 jegyével Puska Judit vihetett haza.

 

Kedves Nézők! A pr@nemzetiszinhaz.hu címre várjuk a nyílt napon készült fotóikat, amikből válogatást teszünk közzé a honlapon.

 

 

Örülünk, hogy ismét találkozhattunk Önökkel, várjuk nézőinket az előadásainkon is!

(2011. szeptember 19.)