„SZÍN” - Vajda Júlia festőművész kiállítása

„Vajda Júlia korszakai, önmagára irányuló állandó művészi kérdései, az, hogy egész életében, 
halála pillanatáig keresi a válaszokat, keresi a helyes utat, és nem fél bármerre elindulni,
hogy megtalálja, kézzelfogható szellemi rokonságot mutat Madách Imre hőseivel.
Talán annyi csak a különbség, hogy Ádám, Éva és Lucifer ugyanazon személyben,
Vajda Júliában létezik, aki így önmagával és önmagában járja be a madáchi utat.
Ezt az ellentmondást nem tűrő szabadságot már akkor éreztem a képein,
amikor először találkoztam egy szinte csak szénnel rajzolt grafikájával.
Most abban az elementáris élményben lehetett részem – köszönet érte Jakovits Verának
és Kozák Gyulának –, hogy csaknem az egész életművet megismerhettem.
Ez a kiállítás – hosszú idő után újra önálló Vajda Júlia kiállítás – ennek a találkozásnak a lenyomata.”

Alföldi Róbert

VAJDA Júlia, festőművész

(Trencsén, 1913. szeptember 10.–Budapest, 1982. május 1.)

1935-1939: Iparművészeti Iskola, Aba Novák Vilmos szabadiskolája;

1946-1948: az Európai Iskola tagja.

1961-1963: Párizs.

Pozsonyból áttelepülve 1935-ben ismerkedett meg későbbi férjével, Vajda Lajossal. A szentendrei fiatal művészek többségéhez hasonlóan a szerkezetet hangsúlyozó, de gyengéden lírai pasztelleket, főként önarcképeket és csendéleteket készített. 1946-tól második férjével, Jakovits Józseffel együtt az Európai Iskola és az Elvont művészek magyarországi csoportja kiállításain szerepelt, szürrealista ízű enigmatikus bibliai parafrázisok és karcsú, táncoló kromoszómaformák alkotója. 1948-ban festette meg az addigi törekvései összefoglalásának is értékelhető Szentendrét. A fordulat éve után a művészeti nyilvánosságból kiszorulva keveset alkotott, de az ott dolgozó Jakovits és Bálint Endre mellett a Vajda-hagyatékot is őrző Rottenbiller u. 1. sz. alatti lakása évtizedekre a magyar alternatív művészeti törekvések egyik otthona lett. Svédországi tartózkodása alatt (1956-1957: Lund) kezdte el a növényi hajszálcsövekre, kapillárisokra emlékeztető rajzait, finoman ívelt formákat ritmizáló lírai absztrakt képeit. A 60-as évek első harmadától születtek meg a rebbenékenyen finom belső térképek, a szinte zenei hatású, ritmikus tagolású krétarajzok. Jelentősek a szürrealizmust a természeti formák poézisével párosító kollázsai is. Kompozícióin, melyek távoli rokonságot mutatnak a francia lírai absztrakció Vieira da Silva fémjelezte vonulatával és az informellel, az ütemes, az ismétlődésen alapuló szerkesztés és a keresetlen spontaneitás egyensúlyával kísérletezett. Az évtized vége felé "a lírai nőművész" szerepkörével radikálisan szakítva egyre jobban foglalkoztatta a tiszta színsíkok harmóniája és ritmikája, ún. piros képein, majd lépcsős, koporsós, végül körös művein a perspektíva csapdahelyzetei, a hideg-meleg színskála egymásra hatása érdekelték. Körzővel-vonalzóval szerkesztett mértani formái látszólag a kor neokonstruktív törekvéseivel mutatnak rokonságot, ám furcsa, néha szinte viszolyogtató színösszeállításaival, a tisztán geometrikus közegbe helyezett fonalas képződményeivel opponálják is azok optimizmusát. Mindeközben tovább foglalkoztatta a véletlen gesztusok művészi felhasználása (vaktértép-sorozat).

www.artportal.hu

(2011. május 03.)