Nagy Mari felolvasószínházat rendez

• A napokban ünnepelted az ötvenedik születésnapodat…

• Igen, még csak ötven éves vagyok! (nevet) Mikor közeledett az évforduló, elgondolkodtam, és rájöttem, hogy végtelenül gazdag, és szép volt ez az ötven év. Tele vagyok élményekkel, emlékekkel, barátokkal, csodálatos családom van, és büszke vagyok a fiamra.

• Hogyan ünnepeltél?

• Épp itt ért ez a születésnap a Nemzetiben, az Egyszer élünket játszottuk, és úgy éreztem, hogy jó helyen, és jókor történik velem az, hogy fél évszázados lettem. Minden barátom itt volt, még a régi „kaposváriak” is, Znamenák István, és Mohácsi János is. Az, hogy a testem öregszik, az egy dolog, de attól, hogy jól érzem itt magam, értelmes dolgokat csinálunk és szeretem a játszópajtásaimat, ettől olyan, mintha huszonéves lennék. Pontosan az történt velem az elmúlt ötven év alatt, amit szerettem volna. Színházban dolgozom, és színész vagyok.

• Szerencsés ember vagy.

• Igen. Amikor ott álltam tizennyolc évesen Toponáron a buszmegállóban, és azt reméltem, hogy színésznő leszek, nem jutott eszembe, hogy ezek a vágyaim, álmaim teljesülnek is.

• Idén a Három nővérben, a Magyar ünnepben, az Egyszer élünkben dolgoztál. Melyik darabban mi volt az, ami örömöt hozott?

• A Három nővért azért szerettem, mert sok dolgot kitalálhattam a szerepemmel kapcsolatosan. Bár rengeteg irányt mondott Andrei Serban rendező Anfiszára vonatkozóan, de egy ponton túl sokkal fontosabb rendeznivalója is akadt benne. Kaposváron több néma szerepem is volt, és ott megtanultam, hogy hogyan lehet úgy dolgozni, hogy nem pusztán a szöveggel, a tárgyakkal, a gesztusokkal, a mozdulatokkal, a tempóval, a fölnézéssel, elnézéssel fejezek ki valamit. A Magyar ünnepben nagyon fontosnak tartottam a szerepemet, de nagyon féltem tőle, és most már elmondhatom, hogy imádom. Amikor próbáltuk, akkor azt éreztem, hogy kínlódok, hatalmas volt a feladat, azzal együtt, hogy éneklésre nem nagyon szoktak használni, itt pedig kellett azt is, meg nőcinek kellett lenni, és az nekem mindig külön félelem. A Mohácsinál pedig az volt az érdekes, hogy egyrészt huszonhárom éve nem dolgoztunk együtt, másrészt pedig nagyon sokan és sokfélék vagyunk benne a színházból, és ez a munkafolyamat összekovácsolt minket.

• Idén te voltál a gazdája az óvodás projektnek. Mesélj erről, mi ez?

• Ez egy három éves program, tavaly indult, most jöttek hozzánk másodszor az ovisok. Ők korábban részt vettek egy EU-s pályázaton, és ezzel lehetőséget kaptak arra, hogy ellátogassanak egy színházba. Ők a Nemzeti Színházat választották, a Nemzeti Színház pedig engem, mert tyúkanyó típus vagyok. (nevet) Tavaly még csak hárman csináltuk Bánfalvi Eszterrel, és Hosszú Marcsival, idén pedig kiszélesedett az ovisoknak játszó „társulat” . Rengeteget segítettek a kellékesek, az öltöztetők, mindenki. Idén a Hamupipőkét játszottuk el. Először bábjátékban, amit egy volt tanítványom, Lovas Dani adott elő, aztán mi jöttünk a jelmezekkel, a játékkal. Mindkettőt hallatlanul élvezték, az egyik gyerek hátradőlt, és azt mondta: ez életem legszebb napja! Én nyolc éves voltam, amikor először színházban jártam, és pont a Hamupipőkét láttam. Nyilván tudat alatt innen jött az ötlet, hogy ezt adjuk elő. Imádom, mert győz benne a szeretet, a szerelem a gonoszságok fölött.

• Évad vége van, és te még mindig dolgozol, felolvasószínházat rendezel. Visky András : Pornó című darabjából. Rendeztél már korábban?

• Igen. Az Új Színházban tanítottam stúdiósokat, és mindig úgy csináltam a vizsgaelőadást, hogy eljátszottunk egy színdarabot. Én húztam, és rendeztem, és közben nagyon jól lehetett tanítani is. Aztán Márta István igazgató úr 2000-ben megkért, hogy rendezzek egy gyerekdarabot. Zalán Tibor írt nekünk egy új magyar mesét, így született meg az Angyalok a tetőn című gyerekdarab. Ez volt az én első kőszínházi rendezésem. Amikor a Nemzetibe kerültem, Alföldi Róbert mondta, hogy rendezhetnék valamit, de nem mertem, mert rettenetesen félek. Színészként sem vagyok egy hős típus, de ez egy más típusú teher, amiben nem vagyok annyira otthon. Félek, hogy mi van akkor, ha feleslegesen elköltöm a pénzt, ha nem szeretik a darabot nézők, hogy kell bánni a színészekkel. Aztán Alföldi Róbert mondta valamelyik előadás után, hogy jó lenne, ha én rendezném ezt a felolvasószínházat. Megijedtem, de szívesen elvállaltam, gondoltam, hogy majd csak segítenek a többiek is. (mosolyog)

• Nehezebb feladat számodra, mintha egy előadást kellene rendezned?

• Szerintem igen, azért is, mert ez egy monodráma, amiben nehéz pici teátrális dolgokat elhelyezni, hogy ne csak egy felolvasás legyen. Sokkal nehezebb úgy elemezni, hogy nincsenek teátrális segítségeid, díszlet, jelmez, szövegtudás vagy fények. Nem lehet benne annyira mélyre menni, mintha előadás készülne belőle. Egy színésznek sem könnyű helyzet, úgy olvasni, mintha kvázi valamit tudna is róla. Bencze Zsuzsa nagyon sokat segít, neki is van rendezői gyakorlata, úgyhogy elboldogulunk hárman, Radnay Csillával.

• Melyik parancsolatról szól Visky András: Pornó című drámája?

• Ne lopj! Az egész történetben Visky András gondolata fogott meg, hogy ő mit ért a parancsolat alatt. Megértettem, hogy ez a lopás dolog nem pusztán az értékeink és a javaink eltulajdonítását jelenti. Hogy lopás az, amikor az ember lelkét, a lehetőségeit, a vágyait ezen túl a szerelmét, az életét el tudják lopni. Amire jelen esetben alkalmas ez a történet, hiszen a Ceausescu diktatúra alatt játszódik. Ez a dráma arról szól, hogyan tudják az embertől elragadni mindenét, gyakorlatilag még az életét is, és a gyermekét is.

• Hogyan dolgozol, mint rendező?

• Ezt a színdarabot én kezdtem el húzni, ahol nem boldogultam, ott segített Bencze Zsuzsa, és Vörös Róbert dramaturg is. Sok mindent színész szemmel csinálok szerintem. Hogy én hogy építkeznék belőle, mi az, amit feleslegesnek tartok. Úgy működöm, hogy ha van egy ötletem, elmondom Zsuzsának és Csillának, és vagy azt mondják, hogy ez jó, vagy tovább gondolják ők is, és aztán kialakul belőle valami. Amikor Csilla először felolvasta a darabot, nagyon sok újdonság jutott eszembe, amit otthon a konyhaasztalnál olvasva ki sem tudtam volna találni. Még bennem is alakul az egész. Amit pontosan tudok az az, hogy minél egyszerűbb, minél érthetőbb, és felolvasó est szintjén is átélhető dolgot szeretnék létrehozni, hogy be lehessen fogadni emocionálisan is. Nagyon egyszerű lesz az egész, egy csontvázra van szükségünk, papírokra, és egy hokedlire. Nem lesz jelmez, kellék, csak Radnay Csilla és egy kis fény. A lehető legegyszerűbb lesz minden.

(2011. május 13.)