Gergye Krisztián Társulata: a SZATÍR

Gergye Krisztián neve a kortárs tánc rajongói előtt jól ismert, de ismerősen cseng azok számára is, akik az elmúlt években a prózai színházak programjait követték nyomon: a tavalyi évadban a Bárka Színház tagja volt, idén ősszel pedig a Nemzeti Színházba szerződött. Prózai előadások mozgástervezője, koreográfusa, színészként is látható előadásokban, és önálló prózai előadást is rendezett tavaly a Bárkán Édes szívem, ribanc vagy címmel.

Gergye a kortárs táncélet egyik legmarkánsabb képviselője, aki 2008-ban a Tánc Világnapján az évad legjobb koreográfusa kitüntetést, a Magyar Táncművészek Szövetsége díját kapta.

Színpadi karrierjét tradicionális jávai táncosként kezdte, majd a tradíciót kortárs szemléletmóddal ötvözve egyedi, jellegzetes tánc- és testnyelvet alakított ki. 2001 óta készít önálló koreográfiákat, eleinte projekt-jelleggel, később állandó alkotótársakkal, majd saját társulata tagjaival. Folyamatosan a műfajok – tánc, prózai színház, képzőművészetek – határmezsgyéin kísérletezik. A legfontosabb budapesti kortárs tánc-helyszíneken lép fel, a Trafóban, a MU Színházban és a Nemzeti Táncszínházban. Évek óta állandó alkotótársai Árvai György színházi időkutató és látványtervező, Ágens kortárs operaénekesnő, és Philipp György zenei szerkesztő és előadó.

Saját produkcióival számos rangos hazai fesztivál meghívottja, és külföldön is fellép: Lengyelország, Ausztria és Portugália után 2008 szeptemberében Londonban szerepelt nagy sikerrel a dancEUnion fesztiválon, London reprezentáns, központi tánc-helyszínén, a Southbank Centre-ben. Idén ősszel a lublini Kortárs Tánc és Színházi Fesztiválon, és a bécsi Theater Brett fesztiválján szerepel koreográfiáival.

A Szatír címmel készített előadásának első változatát 2005-ben a Trafóban mutatta be. „A szerzőre jellemző: szinte sosem fejez be, legfeljebb abbahagy. Szorgalmas és kérdésekkel, kételyekkel teli alkotóművészként folyamatosan javít, alakít, újrarajzol, átgondol.” (exit) A darab újrarendezését 2008 szeptemberében a MU Színházban láthatta a közönség, decembertől pedig a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében várja újabb nézőit.

„Én a filozófus Dionüszosz tanítványa vagyok; sokkal inkább vagyok szatír, mint szent.” (Nietzsche: Ecce homo)

„A természetet, melyhez még nem nyúlt kutató kéz, amelyen a kultúra még nem tett erőszakot – ezt látta a görög ember a szatírban, s a szatírban nem látta még a majmot. Ellenkezőleg: az ember ősi példánya volt ő, legemelkedettebb és leghevesebb indulatainak kifejezése, ő, a lelkes rajongó, akit elragadtatással tölt el az isten közelléte, ő a résztvevő, kísérő, akiben megismétlődik az isten szenvedése, a természet szíve mélyéből hirdetője a bölcsességnek, jelképe a természet nemi mindenhatóságának, melyet a görög ember szent tisztelettel csodált. Fönséges és isteni volt a szatír…” (Nietzsche: A tragédia születése…)

Támogatók: NKA, OKM

“(…)Gergye Krisztián szintén elkötelezett Dionüszosz-rajongó, azaz elszántan elfojtásellenes szabadságharcos: bármi áron, (…) vissza akarja követelni az elveszített, letagadott mámor és gyönyör jogát. Mégis, a koreográfus azzal, hogy darabjában könnyedén összemixeli a görög mitológia félig ember-, félig állattestű erdei félisteneit, a szatüroszokat Nietzsche Dionüszosz-értelmezésével és a köznyelvben „szatír” kifejezés alatt értett, hosszú kabátját groteszkül szétrántó exhibicionista alakjával, úgy tűnik, némi ironikus distanciát mégis tart. (…) bármennyire is szépségesen barbár ez a darab, képtelenség halálosan komolyan venni: éppen végletessége és szenvedélyessége miatt hordozza magában önnön paródiáját, de ez nem véletlen túlkapás, hanem az alkotói tisztánlátás és humorérzék biztos jele.” Tóth Ágnes Veronika – revizoronline.hu

(2008. november 03.)