Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Kaszás Attila-emléklemez verses mesékkel

Az archív felvételeken Kaszás Attila Csorba Piroska, Csoóri Sándor, Móricz Zsigmond, Csukás István, Utassy József, Baranyi Ferenc és Tóth Bálint műveit adja elő. A kiadványon helyet kaptak Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Benedek Elek, Gyulai Pál, Gárdonyi Géza, Pósa Lajos, Tompa Mihály és Rudnyánszky Gyula művei is. A lemez címét Gazdag Erzsi verse, a Bíztató bölcsődal kezdősora adta, amely Szarka Gyula zenéjével és előadásában, Pápai Erika, valamint Szarvas József közreműködésével hallható. Bucsai Tímea tájékoztatása szerint Kaszás Attila versfelvételei idén március közepén készültek a Magyar Katolikus Rádióban. Ezek voltak a színművész életének legutolsó felvételei. "Akkor azzal búcsúztunk, hogy az Attila által elmondott verses mesékből másolatot készítünk Jancsikának, a kisfiának" - olvasható a lemezről kiadott sajtóanyagban. Mint írják, a felvett anyag nem töltött meg egy CD-t, ezért a színész barátait kérték fel a lemez kiegészítésére. A CD-n közreműködő valamennyi színész, muzsikus, grafikus, hangmérnök, fotós, a kiadó, a nyomda és a rádió ingyen vállalta a munkát. Forrás: MTI

(2007. december 05.)