A Mohácsi rendezte Sárga liliomban a Nagyherceg halálra kínozza környezetét. Minden szeszélyét teljesíteni kell, rogyásig együtt inni vele, ugrásra készen a szolgálatára állni. És akkor eljön a megváltás pillanata. Úgy néz ki, hogy a Nagyherceg távozik. A csicskásként kezelt tisztek egy csoportban álldogálnak. Thurzó Sándor főhadnagy (Kaszás Attila) a hátába kapja a hírt. Háta mögött van a Nagyherceg is és a közönség is. Az arcát a közönség nem látja, csak a színpadról látható. Kaszás Attila arca tükrözi az eseményeket. Arcvonásai megkönnyebbülést fejeznek ki. Majd kiderül, hogy a Nagyherceg marad. Attila még mindig háttal van. A megkönnyebbült lágy vonások megkeményednek, fénylő tekintete elhomályosul, szájizmai megfeszülnek. Egy jelentős pillanat a színpadon és egy jelentős pillanat Kaszás Attila játékában. Háttal a közönségnek. Lehet, hogy csak én látom a takarásból. Egy teljes értékű, minden pillanatban átélt alakítás pici kis epizódja. Tudok róla. Ahogyan most már tudok a kis bolygóról húsz fényév távolságában. Attila él egy nagyon gazdag színészi pillanatot. Nem látják, de így is benne van a világegyetemben.
Egy komédiában volt lehetőségem őt rendezni. Az egyik legmulatságosabb szerep volt az övé. Odaadó töprengéssel vizsgált meg minden pillanatot. Hogyan lehet valami még nevettetőbb. Összehúzott szemmel koncentrált. A sakkozó viszonya ilyen a fekete-fehér figurákkal, a súlyemelő fürkészi ilyen tekintettel a súlyt, a magasugró éli így át az ugrást a nekifutás előtt. Ez a felelősségből fakad, és kifejezi a munkához való viszonyt. Az egyik legfontosabbat. Hogy mi végre vagyunk a világon.
Kaszás Attilát nagyon sokan szerették, szeretik. Olyan számban érkeztek fórumbeírások, telefonok, levelek, hogy az minden képzeletet felülmúl. Egy ország színházszerető közönsége gyászolt velünk, fejezte ki a legmélyebb részvétét. Mi volt Attilában, ami ilyen döbbent hatást váltott ki távozásával? Talán a tehetségen túl valamilyen kevésbé megfogható, de nagyon fontos dolgok összessége. A tiszta erkölcs, a munkához való példátlanul felelősségteljes viszony, az élet és az emberek gyermeki szeretete. Nemcsak kiváló színész és jó kolléga volt - több annál. Fölöslegessé váltak az ilyenkor szokásos mondatok: "soha nem felejtünk el", "emlékedet örökké megőrizzük" stb. Attila létezésével a világegyetem egy kis alkatrésze, így visszavonhatatlanul jelen lesz a világ végéig, mint a most felfedezett kis bolygó. Emléke kitörölhetetlenül beleivódott tudatunkba; ha a memóriánk nem hívja is elő, akkor is tudunk róla.
Kikapcsolom a tévét, bemegyek a színházba. Egy fiatal hölgy vár rám. Azoknak az előadásoknak a DVD-it kéri tőlünk, amelyekben Attila szerepelt. Soha nem látta semmiben, mégis könyvet szeretne írni róla. Csak néhány vele készült interjúra emlékszik, és olvasta a fórumokba beírtakat. Úgy érzi, hogy mindent tudni kell Róla és elbeszélni másoknak. Egy ifjú csillagász felfedezte a távoli bolygót, és beleszeretett. Azt mondja, hogy írását hűvös tárgyilagosság jellemzi majd, hogy mindenki pontos képet kapjon errő1 a drága emberről.
Attila ott ül a bolygón, húsz fényévre tőlünk, és elnéző mosollyal szemléli buzgólkodásunkat. "Attila, befejezhetem az emlékezést?" Bólint. Tudja, hogy bármikor találkozhatunk. A Sárga liliomban
Jordán Tamás
(2007. június 12.)
