Hosszan szólt a taps...

Neki ajánlottuk, Tőle búcsúztunk a mai előadással. Talán rendhagyó módon, reményeink szerint hozzá méltón. Valló Péter, a darab rendezője is a rendhagyó jelzőt használta, amikor az előadás előtt a nézők elé lépett:

„Rendhagyó alkalom az, mikor a színészek helyett a magamfajta ember a nézők színe elé kerül, s ma az is van – rendhagyó alkalom.

Kaszás Attila a mi Holdbeli csónakosunk, a mi színpadi holdunk bátor és csodálatos evezőse itt hagyott bennünket. Átköltözött arra a másik, hatalmas égi Holdra, melyet éjszakánként láthattok az űrben lebegve. Attila most már ott, a végtelenben és az örökkévalóságban evez tovább, és mégis velünk marad. Elég éjjel az égre nézni. Vagy bármikor a szívünkbe.

 

Kedves Gyerekek, kedves nézők – nem akartuk, hogy mese nélkül csalódottan kelljen hazamennetek, de így most csak a mi kis elárvult színpadi holdunkat láthatjátok üresen, visszavárva Őt, és persze hallhatjátok az Ő hangját, ami még itt visszhangzik a mi színpadi mennyboltunkon és a lelkünkben.
Biztosak vagyunk benne, hogy a képzeletetekben így is megszólal a mese.

Ha zeng a csónakos dala és észrevennétek, hogy egy-egy színészkollégának megbicsaklik a hangja, vagy furcsán fénylik a szeme – gondoljatok ti is egy pillanatra a mi – immár végtelen messzeségben evező Holdbeli Csónakosunkra: Kaszás Attilára."