Törőcsik Mari Hazám-díjas

A hatodik alkalommal rendezett díjátadót a Magyar Tudományos Akadémián rendezték. Hazám-díjban részesült Fejtő Ferenc író, Hubay Miklós drámaíró, Kallós Zoltán néprajztudós, Kokas Ignác festőművész, Törőcsik Mari színművész, T. Sós Vera matematikus, és Újfalussy József zeneesztéta. József Attila HAZÁM 1 Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amiből eszméltem, nyelvem származik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor. 2 Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. Az erőszak bűvöletében mint bánja sor törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk! 3 A földesúr, akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát, csákányosokkal puszta tért nyit, szétveret falut és tanyát. S a gondra bátor, okos férfit, ki védte menthetlen honát, mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát. Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ, hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ. 4 Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt, emlékezően és okádva, mint aki borba fojt be bűnt. Volt, aki úgy vélte, kolomp szól s társa, ki tudta, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család. Multunk mind össze van torlódva s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ. 5 A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre s fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart. Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt s a büntetést levonják: kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. 6 Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény. Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia. 7 S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad! Totyogjon, aki buksi medve láncon - nekem ezt nem szabad! Költő vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje a tollamat! Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat. Hadd írjak szépet, jót - nekem add meg boldogabb énekem! 1937. május

(2006. november 18.)