Vissza a hírekhez
Blaskó, a mi királyunk
Ismered a sepsiszentgyörgyi társulatot?Két darabot láttam tőlük. Nagyon jó volt a Rómeó és Júlia, amit a Tháliába hoztak, izgalmas, újszerű felfogásban játszották. Remek volt a Tamási Áron művek alapján készült előadásuk is, és nagyon jókat olvastam az Otellójukról. Összeszokott csapat.
Ha jól tudom, te már dolgoztál is Bocsárdival és a csapatával.Igen, a Titus Andronicus rendezésében, Gyulán. Különleges munka volt, mint az ő darabjai általában, és úgy érzem sikerült megtalálnom Bocsárdi konstrukciójában a helyem és a színészi szabadságom.
Hogy élted meg az eddigi próbákat?Az első napok puhatolózással teltek, illetve Bocsárdi beszélt magáról, a színházi eszményeiről. Próbáltuk oldani az apró görcsöket, hiszen ilyenkor még az ember bénázgat kicsit, ami elkerülhetetlen, hiszen honnan is tudná, mi lesz abból a jelenetből februárra, vagy éppen a sepsiszentgyörgyieknek novemberre. Fontos, hogy a rendező hogyan gondolkodik a szövegről, hiszen együtt kell haladnunk a bemutatóig. Az ember minden darabkezdésnél nulláról indul, ugyanazokkal a félelmekkel, bizonytalanságokkal, mint a pályája elején.
Te mivel foglalkozol az első próbákon?Keresgélem a szerep adta helyzeteket, hogy miket hozhat ki belőlem a lehetőség, hogy Leart játszhatom. Már a nyáron is olvasgattam a szöveget. Nagyon izgalmas volt például összehasonlítani Vörösmarty és Mészöly fordítását. A mi előadásunk e két fordítás alapján készül. Azt találtam, persze kissé sarkítva a dolgot, hogy Mészöly szövege közérthetőbb, viszont néhol veszít a Vörösmarty archaikus kifejezéseinek köszönhető titokzatos, megfoghatatlan erejéből. Mondok egy példát, hogy érezd, miről beszélek: amikor Lear megátkozza a lányokat, az Mészöly szövegében így szól, ti gaz boszorkák, Vörösmartynál pedig, természetből kivetkezett banyák. Szerintem ennek ütése, ereje van, mondani is csak úgy lehet, ahogy az ember egy követ odavág.
A próbákon ott ül a két társulat, nézik ahogy dolgozol, persze te is nézed, hogyan dolgoznak ők, a másik szereposztás. Hogyan éled meg ezt a közös munkát?Számomra nagyon érdekes. Például látni azt, hogy a délelőtti jelenetemet hogyan próbálja a kolléga este. És látni azt is, hogy közben a Bocsárdi Laci is továbbfejlesztette már a jelenetet. Ilyenkor én hideg fejjel értelmezhetem az új instrukciókat, amiket a kolléga kap, de természetesen nekem is szólnak. Miután nem kell azonnal megvalósítanom a rendező instrukcióját, nem kell közben a partnerre is figyelemmel lennem, ebben a nyugodt állapotban teljesen másra koncentrálhatok, úgymond a kívülálló pozíciójából dolgozhatom föl a gondolatokat.
Leart eljátszani, sok színész számára álom. Neked is egy álmod teljesül most?Szerintem óvatosan kell kezelni a szerepálmokat, mert az ember hamar felébredhet. Inkább, a feladat súlya és természete foglalkoztat, hiszen a darabban megfogalmazott problémákkal nap, mint nap találkozunk magánemberként is, ha nyitott szemmel járunk a világban. A szerepre való fölkészülésben is az a legizgalmasabb, hogy megtalálja-e az ember a szerep kapcsolódási pontjait a saját életéhez. Minél több ilyet találsz, annál pontosabban tudod fölépíteni a szerep vázát, annál személyesebbé válik az alakítás, és szerintem - ez a személyesség az, ami a nézőt is megfogja.
A Mester és Margaríta Wolandjaként, úgy érzem, ez igen jól sikerült.Örülök, hogy így látod. A teremtő, úgy alkot meg minket, hogy nagyon sok minden van bennünk. A jó és a rossz, a gonosz és a szimpatikus, a két szélső pólus ott van az emberben. Amikor Wolanddal foglalkoztam, akkor megpróbáltam magában fölerősíteni azokat a tulajdonságokat, amelyeket a hétköznapi élet során minél jobban igyekszem eltakarni. Eöri Szabó Zsolt
(2006. szeptember 05.)