Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Gerhart Hauptmann

Némiképpen versengenek is egymással. Közismert, hogy Thomas Mann azért írta ezer hexameterből álló költeményét, az "Ének a kisgyermekről"-t, hogy megmutassa a közönségnek, tud ő is klasszikus formában verset írni. Hauptmannról viszont többen is állították, hogy főleg azért írt színházi sikerei mellett regényt is, hogy bizonyítsa, nemcsak Mann-nak van szép prózai stílusa. A XIX. század második felében tiltakozásul a romantika ellen megszületett a naturalizmus. Nem sokkal a naturalizmus világdivatja után újabb tiltakozásul, de most már a naturalizmus ellen, irodalmi világdivat lesz az újromantika. Fogalmi tartalma szerint a naturalizmus és az újromantika kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. Németországban azonban a legnagyobb naturalista és a legnagyobb újromantikus ugyanaz a személy: Gerhard Hauptmann. Nagyapja takács volt, részt vett 1844-ben a híres sziléziai takácsfelkelésben. Ennek az emléke nemzedékről nemzedékre öröklődött a családban. A hajdani takács unokája írja majd meg ennek a takácsmozgalomnak halhatatlan drámáját: a "Takácsok"-at. A szerző tehát hagyományaival együtt a munkásosztályból emelkedett az irodalom legmagasabb köreibe. Apja kocsmáros volt. Tehát a család jó ismerős volt a züllöttek, részegesek, bukott emberek köreiben is. A leszármazott azonban iskolákat járt, művésznek indult, ifjan szobrász akart lenni, szobrászok, festők, fiatal költők körében alakította ki műveltségét is, szemléletét is. A kezdetek kezdete a "Napfelkelte előtt" című botrányt keltően naturalista dráma volt, amelynek már a nyelvezete is riasztotta a polgári nézőközönséget. Életművének egyik terjedelmére nézve legnagyobb vonulata a naturalizmus. Ebben a stílusban fogalmazott leghatásosabb és kétségtelenül legjelentékenyebb műve a "Takácsok". Ez a dráma dramaturgiailag is különlegesség. Hőse nem egy személy, hanem egy közösség, Zwanzinger úr szövőgyárának munkásai. A drámatörténetben két és fél ezer éve létező, de igen ritka műfajváltozat ez a "kollektív dráma", amelyben a hős nem egy személy, hanem egy csoport. Az ókorból ilyen előzmény Aiszkhülosz "Oltalomkeresők" című tragédiája, és a leghíresebb újkori előzmény Schiller "Tell Vilmos"-a. Ezek mintául szolgáltak Hauptmann sikeres proletártragédiájához. Ez a színpadi mű ugyan kezdettől fogva nagy hatású volt, de sem a polgári, sem a szocialista kritika nem fogadta kedvezően. A polgári lapoknak azért nem tetszett, mert munkásmozgalmi tárgya volt, harcos proletárokat mutatott be kedvező színben. A szocialista újságoknak pedig azért nem tetszett, mert a munkásmozgalom szükségszerű bukásáról szól. Gyakorlatilag azonban igen sikeres volt, a színházakba tömegek tódultak megnézni a botrányos hírű drámát, könyv alakban pedig hamarosan szinte minden európai nyelven keresett volt. Hauptmannt éppen ennek alapján sorolták a naturalisták közé, mint a botrányos stílus legkiválóbb művelőjét. Következő szenzációt keltő műve "A bunda" című komédia volt. Ebben egy furfangos cseléd ellop egy bundát, de úgy csalja meg munkaadóit, hogy végül ő jár jól. Ettől kezdve szinte elvárták Hauptmanntól, hogy naturalista legyen.
  • A fentiek részletek Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok című kötetből. A teljes cikk és könyv ide kattintva olvasható, a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

    (2006. április 24.)