Vissza a hírekhez
Néha úgy érzem, ez csak egy álom
Tudod, hogy a nézők féltenek benneteket ezektől a buckáktól? Többen írták e-mailbenTényleg? Hát, magas sarkúban kicsit problémás, de én nagyon szeretem.
Mit lehet ezen szeretni?A hangulatát. Hogy megreccsen az ember talpa alatt
Láttad, amikor a Stohl megcsúszik? Hajszál híja, hogy hanyatt nem esikIgen. Még nézőként láttam. Fantasztikus. Teljesen elhittem, hogy véletlen de most már tudom, hogy szándékos.
Ahogy a Buborékokban is átesik a kanapén a nézőket a szívbaj kerülgeti, gondolom. Valószínűleg ezért írták, hogy féltenek benneteket.Egyébként nem is tudom, hogyan csinálja. Teljesen matt ez a felület, csak a nézőtérről olyan, mintha jeges lenne. Látod, hiába próbálom, nem csúszik. De mi ki lettünk ám képezve ilyenekre a főiskolán. Egy csomó életveszélyes dolgot tanultunk. Esni például nagyon megtanítottak mindenkit.
Akkor, ha véletlenül megtörténik, legalább nem estek pánikba.Majd meglátjuk... az ilyesfajta mutatványban azért rengeteg munka, gyakorlás van.
Mi a különbség a főiskolai és az igazi színházi lét között? Most már bizonyára tudod, hiszen mind a két lehetőséget megtapasztaltad, ahogyan egy színész szerephez juthat: A Macskaláponba beugrottál, az Oidipuszban pedig rád osztották a szerepet.Hogy mekkora váltás ez? Nem hiszem, hogy ezt jól meg tudnám fogalmazni. Biztosan mindenkinél más. Én azt érzem, hogy itt a színházban nagyon-nagyon jó. A beugrásnál például mindössze kétszer volt lehetőség a próbára, de fantasztikus volt az a figyelem, amivel körbevettek. Ahogy drukkoltak. A közvetlen partnereimtől, Básti Julitól, Kulka Jánostól, Stohl Andrástól pedig elmondhatatlan, hogy mennyi kézzelfogható segítséget kaptam.
Éppen itt voltam, amikor Básti Juli mondta, hogy szerinte hogyan simítsd végig az abroszt, ha már egyszer játszol vele. Jó volt hallgatni, ahogy mondta. Nem volt benne semmi tanáros.Igen, úgy mondta, mint egy kollégának. Tiszta segítőszándék volt benne és ez nagyon jólesett.
Az iskolában gondoltok olyasmikre, hogy milyen lesz majd, ha egy színházban ilyen óriásokkal kell egy színpadon állni?Sokkoló érzés. Néha úgy érzem, hogy az csak egy álom, hogy az előadás végén meghajolok és az egyik kezemet a Kulka János, a másikat a Bodrogi Gyula fogja.
Ebből a szempontból lehetséges, hogy egy beugrással kezdeni kifejezetten szerencse. Szerencsésebb velük egy ilyen felfokozott pillanatban találkozni, mint egy olvasópróbánMost úgy érzem, hogy hálásabb beugrani. Talán könnyebb is. Hiszen az ember egy kész dolgot kap, éppen csak egy kicsit magára kell szabnia a szerepet. De az egész darab készen van, mindenki nagyon pontosan teszi a dolgát, és mindenki a beugróra figyel, őt segíti.
Végül is hogyan élted át a beugrást?Nagyon élveztem.
És milyen volt a második előadás?Látod, az félelmetes volt. A beugrás óta eltelt vagy három hét, és minden gondolatom az Oidipusz körül forgott, hiszen éppen a főpróba időszakát éltük. Azt hiszem, el is rontottam itt-ott.
Most ismét A Macskalápon előtt beszélgetünk, és ismét elég rég ment. Kell frissíteni most is?Igen. Nagyon remélem, hogy rendben lesz. Mindjárt megérkezik a súgónk és lejárja velem a mozgásokat, átvesszük a szöveget, a végszavakat.
Az Oidipusz már teljesen saját munkád volt, ott hogyan érzed magad?Hát , nem volt egy egyszerű a próbafolyamat...
Ezt mondta a rendező is. Szinte minden nap valaki feladta, aztán valaki megpróbált erőt adni a munkához. Nagy birkózás volt.Igen, így volt. Néha furcsa érzés volt próbálni. De nekem megadatott, hogy a megnézzem a premiert, mert az én szerepem kettőzve van az osztálytársammal (Nagy Cecília). Nagyon tetszett. Úgy érzem, hogy érdekes, jó előadás lett, de belülről, munka közben, nem voltam ebben mindig biztos.
Négyen vagytok most itt az osztályból. Izgultok egymásért?Persze. Nagyon jó osztály vagyunk. Most kezdenek szétszedni bennünket. Volt, akit az Örkény Színházba, mást a Katonába hívtak
És rátok hogyan néznek, hogy ti a Nemzetibe kerültetek? Nem rontotta meg ez a viszonyotokat?Nem, nem hiszem. Tudni, biztosan nem tudok róla. Ahogy mondtam, fantasztikusan jó és összetartó osztály vagyunk. Izgulunk egymásért. Bár, van, akiért nem kell izgulni se. Például a Ciliért. Szerintem ő annyira profi, és annyira tudja, mit akar, hogy érte izgulni teljesen értelmetlen lenne.
Valóban?Igen.
Lehet, hogy ő is ezt mondja rólad.Nem, nem hiszem. Ő ismer. Már az is hihetetlen volt számunkra, hogy kettőnkre osztották a szerepet. Nekünk soha nem jutott volna eszünkbe, annyira mások vagyunk.
És akkor most, hogy érzed: elindult a pályád?Nem tudom. Nem érzek ilyesmit. Most fantasztikusan jó és alig hihető, ami történt velem. Különösen ahhoz képest, hogy szeptemberben még nem tudtam, mi lesz velem
Jön a szerződtetési időszak, amiről még senki nem tud semmit, mi lenne, ha itt most befejeznénk a beszélgetést?Az jó lenne mondja Martinovics Dorina és látom a szemén, hogy nagyon komolyan is gondolja. Nem szeret, mert nem tud interjút adni - legalább is ezzel kezdődött ez a beszélgetés. Ítéljék meg önök, tisztelt olvasók. Számomra érdekes volt. Eöri Szabó Zsolt
(2006. március 06.)