Balla Margit tervező, festőművész, grafikus, az Iparművészeti Főiskolán végzett 1974-ben. Reklámgrafikával foglalkozott, főleg plakátokat készített, majd könyvillusztrációkat, később egyre inkább képgrafikával (rézkarccal) foglalkozott. Az 1988-as kiállítása nagy részét fára festett olajképek képezték. 1982-ben 9 hónapos ösztöndíjjal a worpswedei művésztelepen dolgozik, 1984-ben 3 hónapot tölt a Római Magyar Akadémián. 1991-től a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában tanít. A Javne Színház vezetője, színházi díszleteket, jelmezeket is tervez.
Kiállításai
Dorottya u. kiállítóterem, Galerie Blänsdorf, Hamburg, Galerie an der Düssel, Düsseldorf, Galerie "KK" am Rudolfplatz, Köln (1981), Galerie in Flottbeck, Hamburg, Philine Vogeler Haus, Worpswede (1982), Zichy kastély (1983), Schwabenlandhalle, Fellbach (1985), Ars Longa, Aachen (1988), Műcsarnok, Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely, Miskolci Galéria (1988-89), Kult. Közp., Jeruzsálem (1990), Vigadó Galéria (1991), Magy. Kult. Háza, Helsinki (1992).
(forrás: Budapest Bábszínház)
***
Balla Margit
kiállítása
Megnyitó: 2005. december 23-án, 18.00 órakor
A kiállítást
Urbán Gyula író, rendező nyitotta meg.
Közreműködött Balogh József klarinéton és Botos Tibor gitáron
***
Urbán Gyula megnyitója
HORS-DOEUVRE A LA BALLA MARGIT.
Nem tudom, hogy szabad-e egy embert, különösképpen ha az ráadásul nő is, egy étteremhez hasonlítani. Én azért mégis megpróbálom. Már csak azért is, mert, úgy vélem, jobb egy bizarr metafora, mint egy megszokott, és főleg unalmas megközelítés. S mivel e rövid elmélkedés tárgya egy általam nagyra becsült, és különösképpen szeretett művész oeuvre-je, hát akkor én ezt most juszt is megpróbálom. Akkor viszont ne habozzunk. Vágjunk bele, ahogy illik!
A hetvenes évek vége felé Bécsben az Anna Gasse 5 alatti kis alternatív színházban rendeztem valami rettentően komoly, viszont nagyon lehangoló művet, melyre a számmisztika törvényei szerint öt, azaz öt polgár volt kíváncsi. (A szünet után még annyi se.)
A helybéli spissbürgerek értetlenségén felháborodva, egy volt izraeli kibucnyik szakszerű tanácsára, testületileg átvonultunk az egyik csatorna melletti zsinagóga árnyékában meghúzódó nem éppen kósernek mondható étterembe.
Az intézményt MA PITOM-nak hívták, ami héberül annyit tesz, hogy: NA ÉS AKKOR MIÉRT?
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Ha Balla Margit étterem lenne, semmiképpen se nevezhetném MAKK HETES-nek, VÍG MATRÓZ-nak, de még BUGACI CSÁRDÁ-nak sem de MA PITOM-nak, annak igen. Valahogy ráillik ez a név. Sokat dolgoztunk együtt, főleg a Budapest Bábszínházban, s ezért számtalanszor kergetett az őrületbe ezzel a széttárt kezű gesztus nélkül értelmezhetetlen kérdéssel; egyik szemét a színpadon tartva, a másikat reám szegezve: NA ÉS EZT MOST MIÉRT? A válaszra megint csak ez az átkozott MA PITOM volt a válasz. Mit mondjak? A legtöbbször használt a dolognak ez a szinte kéjelgő, már-már tautológiába hajló kérdésözön. (Az egy más kérdés, hogy néha napokra bizonytalanná tett s az engem körül vevő világ enyhe rángatózások jeleit tapasztalhatta rajtam.)
Balla Margit ezzel szemben egyre magabiztosabb lett. Nem úsztam meg sohasem. Minden közös munkánkba belecsempészett egy-egy csodarabit; de legalább is egy saktert. Én viszont még egy megveszekedett hosszú süvegű püspököt se tudtam produkálni; lévén születésemtől fogva protestáns.
És most vissza a MA PITOM-ba.
Amikor oda belépett az ember, minden szigorúan fehér és fekete volt: hűvös, kimért, és tartózkodó akár csak Balla Margit, ha először találkozik vele valaki.
Aztán begyújtották a terem közepén ásítozó kemencét, s a falak lassan-lassan átlényegültek. Vörösen izzott a mész körülöttünk. Ez is Balla-féle jelenség. Egyszer csak vége a fehér-fekete uralmának. Jönnek a színek! Persze belül! Nagyon belül!- Akár csak az alapmetaforául szolgáló étterembe betóduló kékbe, sárgába, zöldbe öltöztetett pincérlányok.
Csak néztem, nézem őket elámulva, mint valami Ó Testamentumba tévedett, hosszú útról érkezett idegen, aki megkapott ott, s megkap itt is mindent, mert hiszen vendég.
Angyalok suhognak itt, kedves barátaim, és valahol mélyen, nagyon mélyen, ahová a színeket rejtette Balla Margit, természetesen ördögök is fenekednek, akárcsak e világ nevű lizsében, lunaparkban, zsinagógában, vagy katedrálisban.
És akkor most már félre a hasonlatokkal!
Ezek a művek sokkal hitelesebbek; mert megfoghatóak, és megfoghatatlanok, mert arról vallanak, hogy az élet megehető, és megiható, és hogy még ezeken a lehetőségeken túl is van még valami, ami ezt az egészet megszenteli.
De ebben a tartományban már nem érvényes ez a két szó: MA PITOM: DE HÁT MIÉRT.
Itt fejet kell hajtani, és mosolyogni, halálon, halálokon túl is mosolyogni mert mindenkinek van, vagy lesz halottja és mégis mosolyogni, és mégis belekiáltani, beleszeretni egymás arcába egy másik nagyon fontos szót: LÖ CHAJIM: azaz AZ ÉLETRE!
Földes Anna interjúja Balla Margittal, a Budapest Bábszínház "Az Ember tragédiája" bemutatója alkalmából.
Kortárs képzőművészeti sorozatunk előző kiállítójának oldala.
