Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Füst Milán bemutató - Boldogtalanok

Májusban, a próbák elején beszélgettünk utoljára a Boldogtalanokról. Arról a precíz, már-már pepecselő munkáról, amit néhány próbára bekukkantva tapasztaltam. A szereplők cselekedetei jellemrajzok, mondtad, és egy stúdiószínpadi előadásnál, ahol a legtávolabbi néző is legfeljebb hat-nyolc méterre ül a szereplőktől, különösen fontossá válik egy-egy gesztus, mozdulat. Hogy érzed, mennyire sikerült a jellemek, karakterek kidolgozása? Ebben az előadásban valóban mindenki, mindig premier plánban van. Tehát nagyon fontos, hogyan jön be az ajtón, hogyan veszi le a kabátját, hogyan mos kezet, és így tovább. Úgy érzem sikerült megoldanunk a feladatot; egy Füst Milán: Boldogtalanok előadásnak, manapság, valahogy így kell kinéznie egy stúdiószínpadon. Mi volt számodra a legizgalmasabb a próbák során? A darab elemzése. Annak a sűrű, titokzatos kódnak a felfejtése, ami jellemzi Füst Milán írásait, így ezt a darabot is. Mai szóhasználattal élve, úgy dolgoztunk, mint a számítógépes kódtörők. A dráma mondatainak körülbelül a fele nincs befejezve, de ezekben a hiányokban, szünetekben igaz és mély kapcsolatok vannak elrejtve. Ahhoz, hogy a játék pontos legyen, nekünk ki kellett egészítenünk ezeket a mondatokat. A kódfejtés másik része pedig azoknak a részleteknek a kitalálásából állt, amelyeket Füst Milán egyáltalán nem írt meg. Nem írt meg? Ez hogyan lehetséges? Mondok egy példát. A Molnár Ferencnek - képességein túl - megvolt az a szerencséje, hogy a darabjait a kor legjobb rendezői és legjobb színészei állították színpadra, miközben ő ott ült a próbákon. Amiket mi most Molnár Ferenc daraboknak ismerünk, pl. az Egy, kettő, három, az Üvegcipó, a Liliom, azok tulajdonképpen a súgópéldányok. Molnár nagyon jól ismerte a színházat. A szerepeket a színészekre írta, és miután ott ült a próbákon, sokat korrigálhatott. Feszesebbé tehette a dialógusokat és így, végül, mestermunkákat hozhatott létre. De Füst Milánnak soha nem volt része ebben a munkafázisban. Életében egyszer, egy félig amatőr társulat adta elő a Boldogtalanokat. Ha jelentős művészek, nagy odafigyeléssel elemezték volna a darabját, nyilván ő is rájött volna, mennyi elvarratlan szál vár benne megírásra. Szerintem, a magyar drámairodalom és a színházművészet egyik nagy kára az, hogy nem történt meg ez a találkozás. Ami persze nem véletlen, de ha megtörtént volna, akkor a Füst Milán is írt volna olyan darabokat, amelyek lassan, de biztosan beépültek volna a magyar színháztörténetbe. Ha a Boldogtalanok szövegében ennyi a titok és a megfejtendő dolog, akkor ez azt is jelenti, hogy ahány előadás, annyiféle értelmezés? Nem, azért ez egy nagyon erősen megírt, pontosan körvonalazott szereplőkkel felépített dráma. Tehát lényegében eltérő olvasatai, szerintem, nem lehetségesek. A titkok helyes felfejtése, gondolom, alapvetően befolyásolja az előadás minőségét. Egyfelől. Másfelől pedig a színészek. A rendezés első lépése a szereposztás, ami itt nagyon jól sikerült. Ezt a darabot szerintem azért is játsszák nagyon ritkán, mert ennyi jó színész, mint itt a Nemzetiben, csak ritkán áll rendelkezésre. Kérdezted, mi volt a legizgalmasabb a munka során. Az eddig elmondottakhoz mindenképpen hozzá kell tegyem, hogy fantasztikusak voltak a próbák során folytatott beszélgetések a színészekkel. A Törőcsikkel való találkozás pedig egészen különleges volt számomra… Miért, ti nem dolgoztatok még együtt? A Marival nagyon sokan nem dolgoztak még együtt színházban... Akkor mesélj, miért volt különleges számodra ez a találkozás? Ő egy hihetetlenül okos, tehetséges ember. És valóban úgy van, ahogy ő azt mindig el is mondja, hogy a különböző nagy rendezőkkel való munkái miatt, a legkülönbözőbb játékmódokat, próbamódszereket ismeri. Nagyon kreatív színészet az övé. Mind szellemileg, mind fizikailag egészen különleges teljesítményt nyújt. Egy helyzetben azonnal tud mutatni valami értékeset, vagy éppen ellenáll, érvelve vitatkozik. Mint minden nagy színész, nem csak a saját szerepével, de az egész darabbal foglalkozik. Egy ilyen kaliberű munkánál valóban ilyen színészegyéniségekre van szükség. A nagy színészeknek pedig jó szerepekre. Az összpróbát látva, úgy érzem, hogy a Boldogtalanok minden szerepe jó szerep. Úgy érzem, hogy Füst Milán minden munkájáról elmondható, hogy van benne valami mágikus, ami megragadja a színészeket. Egy fölhívás: gyere és gyónj! Mondd el a szerepeden keresztül, hogy mi a véleményed, legyél őszinte és mondd el, hogy ki vagy te. Ez a darab a rendező számára is gyónás? Egy ilyen mélységű darabnál, elkerülhetetlen, hogy az ember ne beszéljen saját magáról is. A gondolatairól, filozófiájáról, szexusáról, gondolkodási rendszeréről. Izgalmas, fojtogató légkörű térben játszódik az előadás. A díszletet tervező Menczel Robival már két és fél évtizede dolgozom együtt. Gyarmati Ágival, aki a ruhákat tervezte, több mint tíz éve. Ezek a munkakapcsolatok nem véletlenül alakulnak ki. Mi egy húron pendülünk. Egy ilyen nagy munkánál kevés egy ember. Összedolgozunk, kiegészítjük egymást, így születik a tér, a zene, a jelmezek, a világítás. Az egymást erősítő gondolatokból még a színészekkel való találkozás előtt kialakul a darab világa. Úgy hallom, mindannyian nagyon várjátok már a bemutatót. Igen, kíváncsian várjuk a közönséggel való találkozást: hogy hol lesznek a nagy csöndek, hol fognak nevetni, hogyan fogják érteni ezt a rendkívül komor, mégis néha nevetnivaló, keserű világot. Ha ránézünk a Boldogtalanok által fölrajzolt képre, eszünkbe jut a nagynénénk, nagybátyánk, nagymamánk, testvérünk és a hozzájuk való viszonyunk. Ha ma nézzük ezt az újságcikk alapján íródott történetet, azt látjuk, hogy a viselkedési minták lényegében nem változtak száz év óta. Az ember lelke nem változik. Ma videó van és repülünk, de egy repülőgép fedélzetén ugyanazokat a szorongásokat hurcoljuk magunkban, mint száz évvel ezelőtt egy postakocsin. Úgy tűnik, hogy amit Vörösmarty megírt Az emberek című versében, hogy az emberfaj sárkányfog-vetemény, nem változott. (Eöri)
***
Vörösmarty Mihály: Az emberek 1 Hallgassatok, ne szóljon a dal, Most a világ beszél, S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél, Könyzápor, melyet bánat hajt, Szél, melyet emberszív sohajt. Hiába minden: szellem, bűn, erény; Nincsen remény! 2 Hallátok a mesét: a népnek Atyái voltanak, S amint atyáik vétkezének, Ők úgy hullottanak: A megmaradt nép fölsüvölt: Törvényt! s a törvény újra ölt. Bukott a jó, tombolt a gaz merény: Nincsen remény! 3 És jöttek a dicsők, hatalmas Lábok törvény felett. Volt munka: pusztított a vas! S az ember kérkedett. S midőn dicsői vesztenek, Bújában egymást marta meg. S a hír? villám az inség éjjelén: Nincsen remény! 4 És hosszu béke van s az ember Rémítő szapora, Talán hogy a dögvésznek egyszer Dicsőbb legyen tora: Sovár szemmel néz ég felé, Mert hajh a föld! az nem övé, Neki a föld még sírnak is kemény: Nincsen remény! 5 Mi dús a föld, s emberkezek még Dúsabbá teszik azt, És mégis szerte dúl az inség S rút szolgaság nyomaszt. Így kell-e lenni? vagy ha nem, Mért oly idős e gyötrelem? Mi a kevés? erő vagy az erény? Nincsen remény! 6 Istentelen frígy van közötted, Ész és rosz akarat! A butaság dühét növeszted, Hogy lázítson hadat. S állat vagy ördög, düh vagy ész, Bármelyik győz, az ember vész: Ez őrült sár, ez istenarcu lény! Nincsen remény! 7 Az ember fáj a földnek; oly sok Harc - s békeév után A testvérgyülölési átok Virágzik homlokán; S midőn azt hinnők, hogy tanúl, Nagyobb bűnt forral álnokúl. Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény! 1846 Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

(2005. október 25.)