Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Blaskó Péter Farkas-Raskó-díjas

  Jordán Tamás mondta, az évadértékelő sajtótájékoztatón: "Az 1887-ben alapított díjat minden évben a Nemzeti Színház egy, a társulat által megszavazott művésze kapja. Amikor a Nemzeti Színház hirtelen a pesti Magyar Színház elnevezést kapta, senki nem rendelkezett a díj további sorsáról. Iglódi Istvánnal történt egyeztetésünk alkalmával úgy döntöttünk, hogy egyrészről figyelembe vesszük az Alapító Okirat rendelkezését, mely szerint a mindenkori Nemzeti Színház társulatát illeti a gyűrű, de ugyanakkor azt is méltányoljuk, hogy a társulati történelmi múltat nézve a jelenlegi pesti Magyar Színház tagjai rendelkeznek gyökerekkel, ők őrzik a máig friss hagyományokat. Így egy kompromisszumos megoldás született, minden évben váltjuk a díj adományozásának helyszínét. Idén az új, Soroksári úti Nemzeti Színház tagjai döntik el, hogy kit illet a Farkas-Ratkó gyűrű. A díjkiosztás a május 28-i szezonzáró rendezvényen lesz."

 

ÚJABB VÁLTOZÁS A DÍJ ÉLETÉBEN Néhai Farkas István 1848-as honvédtiszt, később tiszteletreméltó pécsi ügyvéd feleségével Raskó Celesztinnel együtt alapította e díjat. Pécs város okmánytárának 432. számú ügyirata, az alapító 1877. február 21-én kelt végrendelete, amely szerint: "A pesti nemzeti színház részére tétessék le egyezer ft. Farkas-Raskó alapítvány czím alatt és kamatai ösztöndíjkép minden év ápr.: 6-án este a színházban nyilvános ünnepéllyel adassanak át azon hazafias színésznek, nemi különbség nélkül, kit erre pályatársai legérdemesebbnek jelölendnek ki."

A díjat, a végrendelet hatályba lépése után 1884-től 2000-ig, a régi Nemzeti Színház utolsó évadjáig, egy-egy kivételtől eltekintve minden évben kiadták, a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján, bár életének története alatt neve, formája és átadásának időpontja is módosult.

A díj mai elnevezése láthatóan nem egészen a néhai alapítók nevét őrzi. Kávási Klára, a Nemzeti Színház könyvtárának és archívumának vezetője derített fényt erre a rejtélyre. Kutatásai nyomán kiderült, hogy az 1928-ban kiadott Színművészeti Lexikon szócikkében Raskó Celesztin nevét tévedésből Ratkó Ilonának írták, s a díj elnevezése ekkor módosult. Az ösztöndíjból pedig ezüst vándorgyűrű lett, mert a. világháborúkat követő infláció miatt a letétbe helyezett összeg többször is elértéktelenedett, melynek következtében idővel csak a Nemzeti Színház mindenkori vezetésének támogatása tette lehetővé az időközben rangos elismeréssé váló díj további életét.

A díj átadásának időpontja is módosult, hiszen egy idő után nem április 6-án, Celesztin névnapján, hanem az évadzáró társulati üléseken adták át. A Farkas-Ratkó, helyesen Farkas-Raskó-díjat színházunk jelenlegi társulatában Törőcsik Mari, Sinkó László, Benedek Miklós és Varga Mária kapta meg eddig.

 

DÍJAZOTTAK 1884-2000

1884 Mihályfi Károly, 1885 Fáy Szeréna, 1886 Alszeghy Irma,
1887 Palotai Piroska, 1888 Horváth Zoltán, 1889 Dömjén Rózsa, 1890 Zilahy Gyula,
1891 Boér Hermin, 1892 Császár Imre, 1893 Görgy Ilona, 1894 Latabár Kálmán,
1895 Maróthy Margit, 1896 Dezső József ,1897 Ligeti Juliska, 
1898 Bakó László, 1899 Nagy Ibolya, 1900 Paulay Ede, 1901 Rózsahegyi Kálmán,
1902 Tuboly Klementin, 1903 Mészáros Lajos, 1904 Paulay Erzsi, 1905 Szőke Lajos,
1906 Demjén Mari, 1907 Hajdu József, 1908 Váradi Aranka, 1909 Mészáros Alajos,
1910 Aczél Ilona, 1911 Garamszeghy Sándor, 1912 Kelemen Mária, 1913 Lubinszky Tibor,
1914 Rosos Giza, 1915 Gabányi László, 1916 Mátray Erzsi, 1917 Pataki József,
1918 Ághy Böske, 1919 Szőke Lajos, 1920 Iványi Irén, 1921 Szathmáry Lajos,
1922 Nem adták ki
1923 Tasnády Ilona, 1924 Ónodi Ákos, 1925 Somogyi Erzsi, 1926 Turányi Alajos,
1927 Vándory Margit, 1928 Hosszú Zoltán, 1929 Szabó Margit, 1930 Dr. Forgács Antal,
1931 Környey Paula, 1932 Somody Kálmán, 1933 Eőry Kató, 1934 Tímár József,
1935 Olthy Magda, 1936 Tapolczay Gyula, 1937 Rápolti Anna, 1938 Juhász József,
1939 Szeleczky Zita, 1940 Apáthy Imre, 1941 Gobbi Hilda, 1942 Ungváry László,
1943 Szörényi Éva és Mészáros Ági, 1944 Újlaky László,
1945 Nem adták ki
1946 Lukács Margit, 1947 Gellért Endre, 1948 Bánky Zsuzsa,
1949 Pásztor János, 1950 Ruttkai Éva, 1951 Bessenyei Ferenc,
1952 Ferrari Violetta, 1953 Hindy Sándor, 1954 Máthé Erzsi,
1955 Horkai János, 1956 Berek Kati, 1957 Raksányi Gellért,
1958 Kohut Magda, 1959 Kállai Ferenc, 1960 Törőcsik Mari,
1961 Konrád Antal, 1962 Pápai Erzsi, 1963 Horváth József,
1964 Bara Margit, 1965 Sinkovits Imre, 1966 Váradi Hédi,
1967 Sztankay István,
1968 Nem adták ki
1969 Csernus Mariann, 1970 Őze Lajos, 1971 Zolnay Zsuzsa,
1972 Gelley Kornél, 1973 Tatár Eszter, 1974 Sinkó László,
1975 Ronyecz Mária, 1976 Pathó István, 1977 Bodnár Erika,
1978 Benedek Miklós, 1979 Császár Angela, 1980 Szacsvay László,
1981 Moór Marianna, 1982 Balkay Géza, 1983 Császár Angela,
1984 Oszter Sándor, 1985 Kubik Anna, 1986 Bubik István,
1987 Pregitzer Fruzsina, 1988 Rubold Ödön, 1989 Papadimitriu Athina,
1990 Rubold Ödön, 1991 Götz Anna, 1992 Rubold Ödön és Szirtes Gábor,
1993 Varga Mária, 1994 Ifj. Jászai László, 1995 Varga Mária,
1996 Végh Péter, 1997 Csomor Csilla, 1998 Bede Fazekas Szabolcs és Tóth Sándor
1999 Soltész Erzsébet, 2000 Ifj. Jászai László

 

 

 

Forrás: Pesti Magyar Színház online

(2005. május 24.)