Zappe László
Körbe-körbe
forrás: Népszabadság Online
Mintha a fél Feszty-körkép keretezné a játékteret a Nemzeti stúdiójában: dimbes-dombos tájon szépen festett csatajelenetek. Alig egyméternyire elõtte megismétlõdik a félkörkép, kisebben és fejjel lefelé. Közöttük járás embermagasban. Kellõ világításnál átlátszóvá lesz a kép, amikor két emelõszerkezet visz a díszlet fölé egy-egy szereplõt. Elöl klasszikus görög vázaképek széles csíkja zárja le a félkört. Itt járkálnak kimért mozdulatokkal, és mondják halkan, olykor alig érthetõen Heinrich von Kleist szövegét Tandori Dezsõ fordításában a színészek, akik mai utcai viseletekben, bõrkabátban, bundában, ballonban érkeznek. Alatta a harcos görög férfiak kecses, barna, rakott szoknyát hordanak egyenruhaként fémveretes övvel, az amazonok pedig különféle színû, stilizáltan egyszerû hosszú estélyi ruhákat.
A rendező természetesen Zsótér Sándor, a díszletet Ambrus Mária, a jelmezeket Benedek Mari tervezte, a dramaturg Ungár Júlia. Zsótérnak alapjában igaza van: a Pentheszileiában tomboló szenvedélyeket aligha lehet eljátszani egyáltalán, a mai színházban pedig végképp lehetetlen volna mind megjeleníteni a színpadon, mind elhinni a nézőtéren. A szinte mozdulatlanságból, a szenvtelenségből kipattanó apró rezdülések igazabb, mélyebb hatást ígérnek. Az egymásba szerelmesedő ellenségek érzelmi zűrzavara, a félreértett gesztusok sorozata, amely oda vezet, hogy Pentheszileia, az amazonkirálynő a kutyáival együtt tombolva tépi szét szerelmes ellenségét, Akhilleuszt, elvontabb, általánosabb értelmezésben is jelenhetne így meg. Annál is inkább, mert a szöveg felépítése - szinte mindent elbeszélésből tudunk meg, tényleges akció a színen alig fordul elő - lehetővé teszi, hogy a játék ellenpontozza, kétértelművé tegye az elmondottakat. Amikor a szöveg vad szenvedélyekről beszél, a szerelmesek piros pacsit játszanak. Amikor az amazonkirálynő megöli és szétmarcangolja szerelmesét, Akhilleusz a földön fekve engedelmesen tartja saját torkához a nyílvesszőként szolgáló, rózsaszálakból összeálló csokrot.
A szereplők mozgásából többnyire tetszetős alakzatok állnak elő, s finom humor is kiolvasható egy-egy gesztusukból. A Nemzetiben azonban az nem jön létre, ami Zsótér rendezéseinek a legfőbb erőssége az utóbbi években, az, hogy a különös, szokatlan játékmód különös, szokatlan koncentrációra késztesse, kényszerítse a színészeket, s ezáltal erős feszültségek keletkezzenek a színpadon. Ezúttal hiába vetnek el minden rutint, beidegződést, trükköt és fogást, lényegében mindenki személyiségének eddigi pályáján megszerzett súlyával van jelen. László Zsolt és Stohl András megszólalásainak van igazi súlya, a többieken inkább csak az igyekezet látszik, hogy fontosnak érezzék, amit mondanak. Nem jön be a rendezői elgondolásból kézenfekvőnek tetsző alapötlet, hogy László Zsolt atletikus Akhilleuszával szemben a címszerepet a vézna és kicsit beszédhibás Tóth Orsi játssza. A két szereplő, illetve a szerep és alakítója közötti ellentét inkább groteszk, mintsem tragikus feszültséget teremt.
M.G.P.
A gróf az ablaknál áll és halott anyjára gondol
Forrás: Magyar Színházi Portál - mgp.szinhaz.hu
Major Tamás ezzel a plasztikus mondattal példát adott a megvalósíthatatlan színházi utasításra. A grófról nem tudjuk rangját, ha dekórumait eltakarja a néző elől, mert a szín mélyén állva kinéz az ablakon. Nem tudhatjuk, mire gondol, mert anyja nemcsak nincsen benn a színpadon, de régen elholt már, továbbá a színésztől elvétetett két legfontosabb kifejezési eszköze: a beszéd és az arcjáték.
Zsótér Sándor vaskövetkezetességgel írtja a magyar színjátszás 210 éve kiszellőztethetetlen, rossz hagyományait, a németektől eltanult síró, meghatott szavallást, a puffasztott áldrámázást, üres hangöblítéseket, verssel gargalizálást meg a színészi önsajnálatot. Heinrich von Kleistnek, a német romantikának legmodernebb 200 évesét, a magyarul sosem játszott Pentheszileiát megrendezte a Nemzeti alagsori Stúdiószínpadán Tandori Dezső érzékeny fordításában, Ungár Júlia biztonságos szövegösszevonásaival. Úgy kezdődik az előadás, hogy kilenc színész áll a színpadon görög és amazon grófként, háttal a nézőnek, a felsőszínpadon, a félkör alakban megfestett hadipanoráma vásznának fordultan, és halott bajtársaikra gondol. Hosszú perecek telnek el, amíg befordíthatja valaki a színészek közül képes felét, beszélni kezdhet, egyik-másikukra csak húsz perc után kerülhet a színjátszás lehetősége, addig az enyvszagú díszletnek orral, Benedek Mari katonás szöveteibe bújtatott fenekét mutathatja a nagyérdeműnek.
Ambrus Mária díszlete kettős, meghajlított félkörben az amazonok csatájának körképszerű csiricsáré ábrázolásával: egyszer távlati képben, tükörfordításban másodjára. Tükörpadló a cirkuszi porond. Ambrus bonyolult mozgásokat, előbukkanó-eltűnő alakokat tett lehetővé a felső színpadon azáltal, hogy a festett kulissza mögé lépcsősorokat és emelőszerkezeteket rejtett el. Kísérteties fölbukkanásokra nyílik alkalom a színről kigyalogolás - bemasírozás helyett.
Von Kleist hexameterekben írott szomorújátéka szereplők sokaságát igényli. Csatajeleneteket, véres és vérengző eseményeket. A színpadi tömegek mozgalmassága helyett a Feszty-körképnek arccal fordított, büntetésből sarokba állított együttest kapjuk. Berlioz Fantasztikus szimfóniáját zongorára, hegedűre, hárfára és tubára áthangszerelten. A hömpölygő csatajelenetek helyén a szikár költészet érvényesül. Emelkedett ünnepélyességet átveszi mindenapjaink valósága. Szavalás helyett gondolatok száraz közlése. Klasszikus hősök dicsfényben úszó, görögtüzes megjelenése helyén állampolgári döbbenettel nézik egy teraszról a távoli csataképeket, a történelem kiszámíthatatlan hullámveréseit, kiszolgáltatottságukban tétova emberek személyiségét, sorsát összezúzza a historikus végzet.
A vérengző csatajeleneteket statisztériatömegek, és kaszkadőrök bajvívása helyett a színészek tekintetének tükrében látja a néző. Stohl András (Odüsszeusz) és a saját hangján megszólaló Schmied Zoltán (Anti: az eredetiben Antilokhosz) félrebiccentett nyakkal kisfiúsan kukkantják a vérpatakot. A zengőaltú Varga Mária (Századosnő) királynői fegyelemmel, a több évtizedes színészetet kihagyó Andai Kati színpadon nyilvánosan gondolkodni, látni-láttatni tudó Diána főpapnője teljes színészi erővel megjeleníti egy sokat látott, tapasztalt, megrendültségét fegyelem mögé szorító asszonyembert. Közbeszúrnám itt, hogy az igazi tehetség ismérve, hányszor tud talpra állni és erővel újra kezdeni. A színház sokszorosan ingoványos terület. Könnyű elmerülni benne. Sok erő, szívósság kell az újrakezdésekhez. Vonatkozik ez Stohl Andrásra is, akinek televíziós bájolásai, és országos népszerűsége nem ellustította, hanem komoly, elmélyült színészi munkára sarkalta mélyebb, művészi arcának megmentésére.
Szép és eredményes küzdelmében Stohl győzni látszik. Söptei Andrea Prothoe szerepében ugyancsak győz. Egy hónapja a III. Richárdban kritikán aluli siránkozással pályakezdő jelentős tehetségének romjait mutatta csak. Most kemény, száraz, szuggesztív politikus megfigyelője és rezignált referense az eseményeknek. Beszáradtak könnyei. Megrendült és megrendítő elképedése a sorstól a cselekmény fókuszában áll.
Moldvai Kiss Andrea (Terpi) erős karakterizáló képességgel van jelen. Major Melinda (Oterpe) hosszú ideje a legméltányolhatóbb összefogottsággal értékes részese a szomorújátéknak. A tehetséges Marton Róbert Századosa némileg elmosódott figura.
Akhileuszt, a görög hőst László Zsolt adja teljes összpontosítással. A háborúskodás ellenében a föllángoló szerelem, a politikával szemben a magánélet védelme, a harcokból férfi-nő élet-halál harcát megvívó egyszerre férfi és fiú, tapasztalt és tapasztalatlan, rendíthetetlen és gyengéd ábrázolása különösen erős koncentrációval él mindvégig a színpadon. Mentes minden hősi és szerelmes színészi közhelytől. Eleven tekintetén végigkísérhető a cselekmény minden árnyalata, kétsége, bizonytalansága,
eltökéltsége és önáldozása.
Pentheszileia címszerepét Básti Juli nem játszotta el. Helyette, az amazonok királynője a fiatal törékeny Tóth Orsi, Audrey Hepburn csibehátával. Tisztaszemű, ártatlan kislány, valóságos Madonna, de a szája szélén vékony csíkban férfivér folyik. A roppant összetett, tragikai szerepet biztonsággal éli, erős bizonytalanságban hagyva a nézőket a felől, hogy mit mond. Beszédtechnikát elsajátíthat később is, tehetséghez utólag nem lehet hozzájutni. Hitelessége valódi. Nem roppan össze a rettentő nehéz szerep alatt. Nem hiszem, hogy tévednék: Tóth Orsiban kipattanásra vár az összetett színészi jövő.
Zsótér korábbi rendezői szakaszában sokan kifogásolták, hogy a színészek ugrándoznak, mint a szöcskék, trapézmutatványokat végeznek, körülrepülik a színpadot. Soros rendezői szakaszában ülő-színházzal keresi az intenzív ábrázolás lehetőségeit. Vannak most ezt kifogásoló nézők is, kritikusok is. A gróf az ablaknál áll és az anyjára gondol: ez nem ígér sok látványosságot, ha valaki az érzelemmel és gondolattal teli színészi szemek látványosságában nem tud gyönyörködni, és a szöveg tiszta, értelmezett érvényesítésénél többre tartja a dörgedelmes szavalást. Óvakodnék Zsótért erre vagy arra az irányra bíztatni. A művészi személyiség öntörvényei szerint működik. A Pentheszileia már elmozdult a látványosabb színház felé. Ajánlanám: várjuk ki a végét.
(2004. december 21.)
