Még irodalmár, illetve színházi körökben is szokás a magyar dráma szegényes" múltját fanyalogva emlegetni, kivált azok részéről, akik ezt a múltat sajnálatos módon igen kevéssé ismerik. Mert aki figyelmesen olvasta, teszem azt, Szép Ernő, Szomory Dezső, Füst Milán, Barta Lajos, Balázs Béla, vagy még korábbról Bródy, Szigligeti, Toldy István és Teleki László műveit (hogy a színműíró Csokonai és Vörösmarty nevét, továbbá Katonát, Madáchot ne is említsem), az tudja, lenne mit játszani, ám Paulay Ede, Hevesi Sándor és Németh Antal óta kevés színi direktor és rendező akadt, aki megkülönböztetetten fontos feladatának érezte a hazai színmű elfelejtett múltjának felidézését. A Nemzeti Színház magyar évadának jelentőségét ezért még vitatható megoldásaival együtt sem helyes lebecsülni.
Csiky Gergely is az újra és újra felfedezendő szerzők sorába tartozik. Leleményes dramaturg és éles szemű megfigyelő, aki sokat tanult a franciáktól, mégsem vált epigonjukká, amit a Proletárok hat évvel ezelőtti párizsi sikere (Michelle Marquais rendezésében) fényesen igazolt. A Sardou-ra és Augierre már alaposan ráunt (főként fiatalokból álló) publikum zavartalanul és előítéletek nélkül tudta élvezni Csiky iróniáját, eredeti látásmódját. (Lásd erről: Molnár Gál Péter: Csiky Gergely franciául. Párizsi színházi levél. Népszabadság 1998. dec. 12., 32. oldal.)
A Buborékok, amelynek ősbemutatója 1884-ben volt, az író talán legmikszáthibb műve. A fővárosi életforma külsőségeihez hivalkodó módon idomulni akaró birtokos nemesség elszegényedését ábrázolja, a talmi csillogás, a hiú tékozlás és a cifra nyomorúság világát mutatja be, amely a Csiky-életmű egyik részben Szigligetitől örökölt főmotívuma. A játék központi metaforája a tükör (a mívesen kidolgozott, korhű hangulatot idéző díszleteket tervező, bár a színteret talán túlságosan is alacsonyra méretező Horesnyi Balázs sem feledkezett meg erről), az a tükör, amelybe az új ruháikat próbálgató (s Dőry Virág színpompás jelmezeibe öltöztetett) hölgyek gyakran belepillantanak, jócskán fokozva a családfő aggodalmait, mert az álságos életforma valódi, hiteles képét az egyre ridegebb számadatokat tartalmazó üzleti könyvek rejtik. Solmayék bizony már-már tönkrementek, s ha az apa el akarja kerülni a család végromlását, vissza kell vinnie övéit a szerző nosztalgiája jegyében a még romlatlannak tűnő vidékre. Menteni a menthetőt, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt.
Az előadás rendezője, Jordán Tamás helyesen érzékelte a színdarab dramaturgiai csomópontjait, ezeket hatásosan kiemelte, különösen a felvonásvégeken, a köztük lévő színi eseményeket pedig felpörgette, és Hamvai Kornél segítségével néhány olyan betoldással egészítette ki az író eredeti textusát (ilyen például a jövőt jelképező, még üres fényképalbummal kapcsolatos dialógusrészlet), amelyek általában nem okoznak stílustörést, talán a vidéki rokon egy ide nem illő, sajnos kétszer is elhangzó kérdése az egyetlen melléfogás. A komikai elem összességében felerősödött, a vígjátéki irónia helyenként bohózati jelleget öltött, ami elüt ugyan az eredeti mű finomabb szövésétől, ám úgy tapasztaltam, eleven erővel hat a mai közönségre, s ez méltánylandó szempont.
Az egyes szerepek külön-külön gondosan kidolgozottak (játékmester: Törőcsik Mari), de az együttes összhatása még nem eléggé kiegyensúlyozott. A fiatalok halványabbak, a Rábay-házaspár kettős tónusa nem mindig alkot szerves egységet, az idősebb Morosán vidékies figuráján pedig néha eluralkodik naturbursch kedélye. A mellékszereplők közül a Sereczkynét alakító Söptei Andrea primadonnás színpadi vonulásokból, szándékosan túlzó gesztusokból szőtt játékát és Újvári Zoltánnak a tolakodó, de a nevetségessé válást fanyar humorral tudomásul vevő Chupor Aladárját vélem a legeltaláltabbnak, legcsikybbnek. És tetszett Stohl András esetlen félszegségből és töretlen jó szándékból megformált Morosán Tamása.
Az előadás kiemelkedő értéke azonban a Solmay házaspárt alakító Udvaros Dorottya és Blaskó Péter játéka. Blaskó két szempontból is dicsérendő: túlzásoktól mentes humorral mutatja be a neje által uralt férfit anélkül, hogy méltóságát elveszítve rájátszana a papucsférj-szerepkör kínálkozó hatáselemeire, amelyek azonban ebben a szalonban idegenek lennének, s mindvégig tapintatos, értő partnere Udvaros Dorottyának, finom ellenpontozással még inkább kiemelve annak elemi erejű komédiázását. Ahogy Udvaros Dorottya be-berobban a színre, ahogy páváskodik és rendületlenül mozgatja családját, ahogy sárkánymódra eljátssza az áldozatos asszony szerepét, arra sokáig emlékezni fognak, akik láthatták. Neki még azt is el lehet hinni, hogy férje, még ha az mást mond is, lelke mélyén, harminckét évi házasság után is, szereti őt, s ezért övé mindig az utolsó szó. És ha Pankotára visszavonulva majd nőegyletet alapít, ott szintén ő lesz a társaság középpontja.
Nagy Imre
A POSzT hivatalos honlapja
