Vissza a hírekhez
Mit lehet szeretni, ha nem ezt?
Mi fogott meg benne?Ritkán olvasni ilyen sodró lendületű, ennyire tartalmas, valóságos, ugyanakkor költői írást. Nem szeretném a drámaíró erényeit elemezni, de ez egy nagyon jól megírt, mélyen átgondolt, és nagyon jó humorral megírt groteszk játék. Az első pillanatban megfogott, és az azóta eltelt idő csak erősítette az érzéseimet. Egyre jobbnak tartom, egyetlenegyszer sem okozott csalódást.
És ez nagy dolog?Bizony nagy.
Tehát nem okozott csalódást. De mit kell ezen érteni?Azt, hogy a próbák során a darabok, pontosabban a szerzők gyakran lebuknak. A klasszikusok is. A szakmában kedvesen nehézségnek hívjuk az ilyen részleteket. Amikor pl. a szereplők olyat információval állnak elő, amiről az elemzés során kiderül, hogy nem lehetnek annak az információnak a birtokában. Sok szerző nem törődik a darab következetes megvalósíthatósággal, nem gondol például a díszlettel.
A Senákban tehát nincsenek ilyen buktatókLogikátlanságok nincsenek. Persze ezt sem egyszerű kivitelezni. Szerepel a darabban kisgyerek, fontos szerepe van két lónak, a két felvonás között hat esztendő telik el, sok a helyszín, és így tovább. Elsőre riasztó is volt, de sikerült megtalálnunk a darabhoz a kulcsot. Legalább is, most azt hiszem. Persze minden lehetséges
A darab története a korai hatvanas évek Magyarországán játszódik, egy kis faluban, ahová a Fővárosból megérkezik egy elvtárs, hogy nyélbe üsse a téeszesítést.A darabnak ez a történelmi környezete: a magyar vidék és az ott élő emberek. A maguk ősiségével, paraszti kultúrájával, jól-rosszul működő életükkel és életprogramjaikkal. Ebbe rondít bele az eszme. Nem felkínálkozik, hanem brutálisan, könyörtelenül, erőszakosan kényszerít. És ez bizony sorsokat, életeket, kapcsolatokat, családokat befolyásol. Múltakat töröl el, jövőket épít. Így, úgy, amúgy.
A darab tehát az eredendő bűnről és a bűnhődésről is szól.Kétségtelen, van egy misztikus rétege a történetnek, amit persze nem lehet rendezni, játszani, de érezhetően létezik a darab szövetében. A végén például Istenítéletet láthatunk.
Ezzel kapcsolatban elcsíptem egy fontos mondatot a próbán. Azt mondtad a színészeknek, ne keressetek második síkot, áthallásos párbeszédeket, mindenki azt játssza, ami a szerepéből következik.A párbeszédek, végül, áthallásosak, de nem azért, mert úgy játsszák. Ilyet nem kell, és nem is lehet játszani. A darab nyelvhasználata, párbeszédtechnikája teszi áthallásossá, ha mindenki azt képviseli, amit mond. Végül is ezek köznapi mondatok, de a szerző sajátos kódolásában. Ha megpróbálnánk elmesélni a saját szavainkkal, nem sikerülne. Érdekes, és például nagyon nehezen memorizálható. És csak akkor működik, ha mindenki a végtelenségig pontos. Ezeknek a gondolatoknak, vágyaknak és szenvedélyeknek a viszonya ad ki egy világot, egy mentalitást, ami megbocsátó, fájdalmas és humoros, egyszóval groteszk.
Apropó, humor. Mi most nagyon komoly húrokat pengettünk, miközben a darab hihetetlenül mulatságos.Mert ami igazi, az mindig mulatságos. Sem a színészi játék, sem a rendezés nem tesz idézőjelbe semmit. Az ugyanis kioltaná a helyzetek igazságát. Viszont ha valami igazi, akkor a néző ráismer a helyzetekre, ráismer önmagára, és ez a ráismerés - igen, ilyen hülyék vagyunk -, ellenállhatatlan röhögésre ingerel.
Ha jól tudom, az első két hét szinte valamennyi próbáján ilyen röhögésbe fulladtak a jelenetek.Igen, de szerencsére most már eljutottunk odáig, hogy reméljük, csak a néző fog röhögni. Egyébként ez nem cél, de az igaz, hogy ha a nézőtér nevet, és megérdemelten, az ennél a darabnál egy erős visszajelzés arra, hogy működik a történet. Szerencsére a színész egy idő után, mint alkotó, átveszi a hatalmat a szöveg felett, és ezzel megszűnik - ez a sokáig valóban létező - skizofrén állapot, hogy a kollégán vagy saját szövegén is nevet. A próbakezdés óta rengeteget elemeztük a szöveget. Volt olyan négyórás próba, amikor talán hat mondatot haladtunk, de végül a színész megszűnik nézőnek lenni.
Az ember, amikor lát egy történetet, hajlamos ítélkezni a szereplők felett. Azt hiszem, ösztönösen is próbáljuk eldönteni, hogy kinek lehet igaza, ki az, aki számunkra szimpatikus, vállalható ügyet képvisel. Én már láttam egy teljes próbát és meglepett, hogy nem tudtam eldönteni a szereplőkről, jók-e vagy rosszak. Nem találtam ilyen egyszerű képletet.Ezért jó a dráma. Mindenki igazolható a sorsa, az élete, a vágyai, a fájdalmai Mindenki öntörvényű, saját akarata van, és a sok akarat, szándék és vágy csap össze. A végén pedig valakinek pusztulnia kell, ahogy minden nagy klasszikus dráma vége emberáldozat. Mégis, ha mint egy irodalom órán - válaszolni kellene a kérdésre, hogy ki ebben a történetben a nőző, kivel lehet azonosulni, ki szólít meg bennünket szerintem a kisgyerek. Egy hatéves kisfiú, a második részben.
Hogy érzed magad most, három héttel a bemutató előtt? Nagyon sok munka van még hátra?Nagyon, nagyon sok. Eddig lényegében a darabról beszélgettünk. A színi előadás meg egy egészen más jellegű műalkotás. Saját tartalommal bír, amely jó esetben talán az írott műnél még gazdagabb is. Ahogy az olvasó személyes kontaktusa alapján szerzett élmény is más, mint egy színielőadás benyomásai. A darabot én elég kompaktnak érzem. Nagyon egységes. Szilárd. Nem ad lehetőséget pongyolaságra, slendriánságra. Annyira, hogy kínosan ügyelünk minden szóra, ragra, szórendre.
Jó volt érezni, látni a próbán azt a szeretetet és figyelmet, ahogy dolgoztatok. Úgy látom mindenkit magával ragadott a darab, és egymás játéka is.Nagyon szeretem ezt a munkát. Azt nem hiszem, hogy privilegizált helyzetben lennék, mint a színház művészeti tanácsadója, de a darabot én választottam, a szereposztás az, amit elképzeltem, a díszlet és jelmeztervező az, akit én kértem, tehát mondhatom nagyon jó körülmények között dolgozom. Semmi nincs, ami zavarna. És azt a bizalmat, amit a színészekkel kapcsolatban éreztem, az első pillanattól kezdve visszaigazolták. Nem csak a szakmai, hanem az emberi minőségre is gondolok. Az egymáshoz és a munkához való viszonyra. Egy nagyon szerethető, értelmes ambícióval találkozom a próbákon, nem pedig a sokszor tapasztalható generálseggnyalós lelkesedéssel. Sok kétség van bennünk, sokat beszélgetünk, de mindenki az előadásért dolgozik, és fáradhatatlanul. Mit lehet szeretni, ha nem ezt?
A generálseggnyalásról eszembe jutott, beszélj egy kicsit a darab első pillanatban mellbevágó trágárságáról.Szerintem nem annyira trágár, mint pl. a Csirkefej, ahol az alkalmazott nyelv és a cselekmény közege a trágárságra alapul. Itt a trágárságot komoly indulatok, a tehetetlen düh váltja ki. Más esetekben pedig egészen eldobott kötőszóként jelennek meg a trágár szavak. A szerző nagyon pontosan bánik a trágársággal, van ebben is rendszer. Én nagyon nem szeretem a színházban az öncélú dolgokat. Az öncélúan használt trágárságot, meztelenséget, gyerek és állat szerepeltetését. De ha indokolt, akkor szerintem rendben van. Egy indokolt helyzetben, valódi káromkodás helyett nem lehet azt mondani, hogy a kakas csípje meg. Az álszentség és a prüdéria utálatos dolog, és ami a legfontosabb - hazugság. De akit a káromkodás zavar, az ne jöjjön el, ne nézze meg a darabot.
A Nemzeti Színház 2003 évi drámapályázatának díjazott darabja. Bemutató: 2004. május 2. Stúdiószínpad
(2004. április 21.)