Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Somogy vonata

Egy órás késés lesz ebből, mondták, aztán a különjárat végül pontosan érkezett. Mint hallottam, menet közben szervezték át a menetrendeket, ahol csak lehetett, előreengedve a járatot.
„A vonaton még kicsit izgultunk, hogy ideérünk-e időben” – mesélte egy kaposvári hölgy, akit elkísértem a főbejárathoz –, „de hál’ Istennek itt vagyunk. Már nagyon vártuk, hogy láthassuk a Nemzeti Színházat. Szerintem nagyon szép, különleges épület.” Bőven maradt idő az előadás kezdetéig, és még a Nap is kisütött, így a gyerekek birtokba vették a „hajóorrot”, amíg szüleik fölvették a jegyeket. Egy kisfiú merőn nézte a homlokzatot, majd megrángatta a szoknyámat, és aggodalmasan megkérdezte: „Mit csinálnak fönn a nénik?” Elmagyaráztam neki, hogy ők a Múzsák, vigyáznak a színházra, és mindenkire, aki szereti a művészetet… De nem várta meg, hogy befejezzem, vidáman beugrándozott az ajtón.
Ideje is volt bemenni, mert lassacskán kezdődött a Czillei és a Hunyadiak. A nézőtéren tenyérnyi hely sem maradt, minden széket elfoglaltak az izgatott és kíváncsi Somogy megyeiek. Feszült figyelemmel kísérték az előadást, s már a két felvonás közötti szünetben is hatalmas tapsviharral jutalmazták a művészeket. „Nekem tetszik” – mondta nekem egy idős bácsi mosolyogva – „ Nagyon készültem rá, még a kritikákat is elolvastam. No, azokat nem kellett volna! Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a cikkekben írták. Nagyszerű előadás!” (gabo)
A végén pedig tapson kívül füttyös, bekiabálós ováció fogadta Básti Julit, Keszég Lászlót, Kulka Jánost, Sinkó Lászlót és - Jordán Tamást, aki az ilyenkor szokásos szolgálati közleménnyel érkezett a színpadra. Napestig hallgatnánk még a tapsot, mondta, de önöknek tíz perc múlva indul haza a vonatuk, le ne késsék! A nézők nevettek, de hallgattak a bölcs szavakra. A tapsrendbe rekedt színészek pedig - feltalálva magukat - a kifelé induló nézők után integettek - vidáman. (eosz)

(2004. március 13.)