Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
"Bejártam a rónát, Melyet átölel a Tisza-Duna karja, S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét Az anya, úgy tartja" Petőfi Sándor Petőfi Sándor Kiskúnság című verséből választottunk Bács-Kiskun megye budapesti bemutatkozásához vezéreszmét. Abban a reményben, hogy a Nemzeti Színház látogatóit, a fővárosból és a megyéből érkező közönséget is megragadja az a lenyűgöző szépség, amely ezen a két folyó közötti tájon a természet és az alkotó emberi tehetség által létrehozott értékekből árad. Dr. Balogh László Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében köszöntöm azokat, akik a Nemzet Színházában részt vesznek a megye kulturális és művészeti életét bemutató rendezvényeken. Öröm számomra, hogy Bács-Kiskun gazdag kínálata mellett a városi fenntartású Katona József Színház társulata is megmutathatja értékeit. Nagyszerű kezdeményezés, hogy a vidék színházai is bemutatkozhatnak a fővárosban, mintegy kedvet csinálva ahhoz, hogy színházlátogatóként vagy vendégként is felfedezzék maguknak a hírös várost. Dr. Szécsi Gábor A Budapest Lapok és az Alfölfi Lapok mellékleteként színes, négyoldalas újság jelent meg Bács-Kiskun Budapesten, Megyejárás címmel. A nagyszínházban gyülekező közönség is ezt lapozgatta.

(2004. február 12.)