Vissza a hírekhez
Györgyike ezer arca
Indokolt tehát a kérdés, hogy vagy?Köszönöm, gyógyulok, gyógyulok. A torkom már rendben, jól érzem magam. De - más szempontból - be kell vallanom, hogy van bennem egy nagy adag üresség. A premier után alighanem én voltam a legszomorúbb ember a társaságban, sajnáltam, hogy valami véget ért.
Mindig ez történik veled bemutató környékén?Általában igen. Ilyenkor nem tudok sem bulizni, sem örülni. A próbák rendszert hoznak az életembe, bejárok nap, mint nap, technikailag is megszabják a dolgok menetét, majd egyszer csak véget érnek lezárul egy fejezet. Engem megviselnek a változások. Nehezen szokom az újdonságokat, aztán még nehezebben hagyom ott őket. És, óhatatlanul az is eszembe jut, mennyi mindent kipróbálhattunk volna még a szereppel kapcsolatban. Bár valószínűleg sohasem lenne elég a rendelkezésre álló idő, tehát mindig úgy érezném, hogy még, még, még mindig van mit kihozni belőle.
Mennyi ideig próbáltátok a Györgyikét?Nyolc hétig, ami feltűnően sok idő, ennyi általában nincs egy előadásra. Mégis érzem a hiányt magamban, de ez így is van rendjén. Bemutató után, azt hiszem, utoljára főiskolás koromban voltam boldog. Amikor első két évben túljutottam a rostavizsgákon, és nem rúgtak ki, felhőtlen öröm töltött el.
Nem volt az olyan régen, hiszen 2003-ban végeztél. Azóta mi minden történt?Már a gyakorlati évemet is Egerben töltöttem, vagyis másfél éve dolgozom ott. Azért mentem vidékre, hogy minél többet játszhassak - és ez így is lett. Nagyon-nagyon sokat dolgozom. Szép szerepeket kaptam már, főszerepeket is. Például az Elveszett paradicsom Mirája, aztán az Anconai szerelmesekben egy helyes kis szerep, a Galambok (ez Pesten, a Thália Színházban is látható), aztán a Valahol Európában Utóbbit Béres Attila rendezte. Többször is dolgoztunk már együtt Egerben, innen az ismeretségünk.
Így történt, hogy fölkért Györgyike szerepére...Pontosan. Jordán Tamás pedig igent mondott rá. Szerintem, nagy rizikót vállalt velem! Most jöttem ki a főiskoláról, nem ismernek, nem vagyok társulati tag sem. De szerencsére, azt hiszem, befogadtak itt. A legelején, természetesen, nagyon megijedtem; úgy éreztem, erre én még nem vagyok kész. Ha Egerben ajánlották volna föl ezt a szerepet, vagy más budapesti színházban, az nem okozott volna ekkora sokkot. De a Nemzeti Színházban játszani komoly kihívást jelent. Amilyen büszke vagyok rá most, annyira féltem tőle akkor. Egészen hátborzongató érzés, hogy ilyen fiatalon, éppen ebben a színházban játszhatok el egy ekkora szerepet.
Milyen volt az első találkozásod ezzel a Szomory-darabbal és Györgyikével?Már nem fontos, hogy mit gondoltam először Györgyikéről. Egyáltalán nem úgy játszom, ahogy az olvasópróbán elképzeltem, és ez így is van rendjén. Szerintem, nagyon nagy utat jártam be azóta, s hogy most mit gondolok róla, remélem, sikerül estéről estére megmutatnom a színpadon.
Közel áll hozzád ez a lány?Mikor elolvastam a darabot, azonnal magamra ismertem benne. De lehet, hogy csak azért, mert egyszer beszélgettünk róla Attilával, miért kaptam éppen én a szerepet. Egyszerűen azt mondta: Nekem te vagy Györgyike. Ettől fogva megpróbáltam úgy alakítani, hogy mindenképpen hasonlítson rám. Természetesen, én nem kerültem ilyen helyzetbe életem folyamán, és nem is tudom, miképp döntenék a helyében. Mégis, azt gondolom, van bennünk valami, valami közös
Számomra alapvetően, már kezdettől fogva, nagyon határozottnak tűnt ez a Györgyike. Úgy éreztem, bármire képes lenne, bármit megtehetne, amit csak akar. Miért mond mégis igent a kényszerházasságra?Mert nagyon szereti a pénzt - s ilyen értelemben ez egy nagyon mai, aktuális történet. Talán nem is a pénzt szereti igazán, hanem egyszerűen elvarázsolja, hogy a Ronacherbe mehet mulatni, hogy a Bristol Hotel elnöki lakosztályában, gyönyörű ruhákban járkálhat, hogy a Sacherből küldik neki a csokoládét Ha belegondolok a saját életembe: egyszerű, budapesti lány vagyok, frissen végeztem, a szüleim átlagosan keresnek, semmi extra. De két hónappal ezelőtt kint voltam Kairóban a Szerelemtől sújtva című filmmel: vörös szőnyegen ment velem a fehér limuzin, s amikor kiszálltam belőle, a londiner a homlokomra tette a kezét, hogy ne üssem be a fejemet az ajtóba, és márvány volt a fürdőszoba a lakosztályomban, és mindenki úgy viselkedett velem, mint valami filmsztárral. Akkor én, Kovács Patrícia, megszédültem, és azt gondoltam: Úristen, mindent elhagyok, itt maradok Négy napig éltem úgy, mint egy hercegkisasszony, és bizony élveztem. Szóval, meg tudom érteni azokat a lányokat, akik a jobb életet választják. Persze, én nem maradtam ott, nem is tudtam volna maradni. De dönthetnék úgy, hogy kimegyek, mondjuk, Amerikába szerencsét próbálni, s akkor lehetne talán ilyen életem. Csakhogy engem ideköt a sorsom.
Talán éppen ezek miatt a régi sztereotípiák miatt, de eleinte én is azt gondoltam, hogy a családjáért tesz mindent, nem saját magáért. Persze, hamar kiderült, hogy korántsem ennyire önfeláldozóÁ, egyáltalán nem az. Például, amikor először vonul le a lakosztály lépcsőjén, azt lehetne játszani úgy is, hogy Györgyike remegő lábakkal leoldalog. Csakhogy ezt a jelenetet másképpen írták meg: az első tíz percben a lány sír-zokog, majd amikor megjelenik Hübner előtt hófehér estélyiben, olyan lehengerlően viselkedik, akár egy dáma vagy színésznő. Okos, rafinált nő ez, és mélységesen önző.
Vajon miért morcoskodik eleinte? Ez valamiféle póz nála, vagy valóban kétségei vannak a döntése helyessége felől?Nagyon-nagyon bonyolult dologról van itt szó, amely az életben is gyakran előfordul. Eleinte többféle érzelem kavarog a szívében: halálosan szerelmes a színinövendék Tersánszky Laciba, de nem tud és nem is akar igazán ellentmondani a szülői akaratnak Még nagyon fiatal akkor; úgy érzi, ellene van a világ, mindenki őt bántja, neki pedig iszonyatosan elege van az egészből. Így aztán kamaszos daccal fölveszi ezt a fajta viselkedést: Jó, itt vagyok veletek, eljöttem Bécsbe, csak ne kelljen jó pofát vágnom hozzá! Majd bemegy a hálószobába átöltözni ez a színfalak mögött történik, de megpróbálom eljátszani , belenéz a tükörbe, gyönyörűnek és csillogónak látja magát, és ez hirtelen megtetszik neki. De abban a pillanatban, amikor kezdi jól érezni magát, elönti a lelkiismeret-furdalás: jaj, jaj, de hát én még Tersánszky Lacit szeretem! Tudod, ez az a helyzet, amikor éppen az hiányzik, ami nincs. Tehát sosem tud igazán örülni, mert adott pillanatban mindig más után vágyódik, sodródik, de azt azért nem mondanám, hogy Györgyike csupán a körülmények áldozata.
Később azonban kétségei támadnak, és szeretne szabadulni ebből a kettős helyzetből...Abszolút.
Végül határozott döntést hoz: Hübnerrel marad, Tersánszkyt pedig elküldki. Szereti még akkor a fiút?Sokat beszélgettünk erről. Szerintem, nem szereti. Mélységesen csalódik a fiúban. Azt várja ugyanis Tersánszkytól, hogy fölvállalja kettejük szerelmét: botrányt csinál az esküvőn, vagy, ha nem lehet ott a Karlskirchében, mert lecsukták, akkor később jön el, a tengerparti nyaralóhoz, és fehér lovon megszökteti. Ehelyett azt tudja meg róla, hogy megvásárolták a hallgatását. Ez megbocsájthatatlan. Györgyike azt gondolja: tessék kiállni az érzésekért, tessék őszintének lenni! Mert Györgyike, ha sokszor hazugságokba is menekül, végül elmondja mindenkinek, mit tett az esküvője előtt. A fiú ezt nem teszi meg.
Szerinted a közönség szeretni fogja az előadást?Csak kívánni tudom, hogy szeressék; szép történet ez. De szerintem, a színész nem tud a nézők véleményével foglalkozni. Én például a kritikákat is mindig elolvasom, még a rosszakat is megbecsülöm, mert azokból is lehet tanulni. De már nem akarok minden véleménynek megfelelni. A főiskolán sok energiám ment el arra, hogy megpróbáltam elérni: mindenkinek tetsszen, amit csinálok. Ez semmiképpen nem lehetséges.
Mi vár rád a Györgyike után?Egerben, a stúdióban nemsokára próbálni kezdjük a Card Boys című angol darabot, Anger Zsolt rendezésében. Ez egy igazi mai történet, füvezésről, prostituáltakról, fiatalokról olyasmi, mint a Trainspotting. Majd egy újabb, izgalmasnak ígérkező feladat, a Három nővér következik Rale Milenkovic, szerb rendezővel. (gabo)
(2004. január 07.)