JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
A darabot te választottad. Mit látsz benne, miért fontos számodra?
Komoly állítások. Mire alapozod?A tapasztalataimra. A nők finomabbak, érzékenyebbek, szebben beszélnek. Plusz rendkívül sok a férfi szerep, aránytalanul kevés a női. Ebből az a gyakorlati haszon is következik, hogy női szereplőket könnyebb összehozni, mint férfiakat. És a bennem levő női princípium is dolgozik, érdekel, hogy mi történik avval a nővel, aki elszenvedi a férfiakat - például engemet. Szóval, valamiféle empátiagyakorlat is van a választásban. A darabválasztás másik szempontja nem valósult meg az általam tervezett formában. Kari Györgyivel kezdtem próbálni a darabot, rá méreteztem, neki ajánlottam. Ő egy rendkívüli tehetségű, ugyanakkor nagyon feszült ember. Sok éve dolgozunk együtt, de most, a célegyenesben valahogy túlcsordult a pohár - át kellett dramatizálnom a darabot.
Ha szóba hoztad, rá kell kérdeznem, ki szakított és miért?Én ezt nem tálalnám. Kialakult egy szituáció, amelyben nehezen viseltük el egymást munka közben, és ez ránehezedett a környezetre, a darab fejlődésére. Most nem jött össze, majd egyszer máskor, szebb időkben. De annyi bizonyos, egyikünk sem hibáztatja a másikat. Így került arra sor, hogy átírtam a szerepet Krasznahorkai Ágira, aki lényegében minden darabomban játszik a Városi Színházban. Ő egy talált tárgy-szerű, furcsa, a feladatra nem megfelelő személy, érdekes adottságokkal; a külseje, a hangja, a habitusa. Szeretek ilyen nem megfelelő személyekkel dolgozni.
Ez érdekesNézd, egy szerep mindenképpen a fantázia szüleménye, amire a megfelelő személyt megtalálni szinte lehetetlen. Ezért, én nem a megfelelőt, hanem a nem megfelelőt keresem, mert abból még lehet valami érdekes. Ha egy képzett, jól begyakorlott színésznő egy ilyen szerepet eljátszik, az lehet egy jó alakítás, de én nem ebben a világban élek.
Krasznahorkai Ági ezek szerint autodidakta?Annyiban az, hogy nem járt főiskolára, tehát nem lett kiképezve ilyen fajta főszerepre. Az én tanítványom, én vagyok az ő egyetlen mestere. Nálam játszott már főszerepet. Ha itt valami nem áll össze, vagy nem jól, az teljes mértékben az én felelősségem, vagy az ügyetlenségem, képtelenségem, tehetségtelenségem, elszálltságom válaszd, amelyik szimpatikus.
Mit jelent az pontosabban, hogy a főszereplő nem a megfelelő ember?A színház férfi dominanciájú hely. A rendezők többsége férfi. Ha nő a rendező, többnyire akkor is az ő férfi princípiumai érvényesülnek. Rendszerint férfias alapállásból ítéljük meg, hogy milyen a jó szenvedély, hogyan kell azt játszani. Krasznahorkai Ági kiválasztásával én azt kérdezem, hogy milyen annak az embernek a szenvedélye, aki nem egy szenvedélyes személy? És ezt nem én akarom megmondani, hanem azt szeretném, hogy derüljön ki. Milyen az, ha egy nem szenvedélyes személy megcsalatik az életben? Hiszen nem minden ember szenvedélyes, de mindenkiben van szenvedély. Hogy ez hogy jön elő, az esetleges, de én ezt szeretném látni és nem egy férfi, nem az általam alkotott képet.
Lehetséges, hogy ez is csak egy férfiszempont, egy másfajta.Igen, megkérdőjelezhető amit mondok, mint minden. Annyi szolgáljon mentségemre, hogy nekem ezzel nincsen célom, nem akarom elhitetni, hogy ilyen van, pusztán azt mondom: én erre gondoltam. Megpróbálok a bennem levő női princípiumokkal azonosulni, elnyomni magamban a férfit. Én már elváltam egypár nőtől, hagytam magam után sírást. És azt gondoltam, igazam van. De mi történik a másikban, amikor én azt gondolom, hogy nekem igazam van? És számít-e az, hogy igazam van? Ez az érem másik oldala. Nem Don Juan, hanem Donna Elvira nézőpontja. Aki elcsábíttatott és otthagyták, elfeledték. Az ő igazságát keresem, de nem férfi szemszögből.
A darab alapja mennyire az ismert Szabó Magda fordítás?Ez az, természetesen meghúzva, mert az eredeti szöveg előadása négy-öt órát venne igénybe. Plusz én is beleírtam. Nem a szövegbe, hanem a történetbe. Létrehoztam egy dramatikus helyzetet. A szöveg keletkezésének lényege, hogy a francia-spanyol háború idején egy fiatal lányt, Mariana Alcoforado-t a szülei zárdába adnak, hogy ne történjék semmi baja. A be nem avatott apáca, két éven keresztül szerelmi viszonyt folytat egy francia katonával, aki elhagyja, és akihez - szerelmi bánatában - leveleket ír. A leveleket a katona jelenteti meg - a saját nevén. A szöveg a megcsalatás története, egy csalódott szerelem, egy kolostorba zárt nő vágyódása.
A beavatási szertartás nagyon érdekes, most nem érdemes részletezni, sokkal izgalmasabb végignézni. De annyi az előadás fotóiból is kiderül, hogy megjelenik a színen egy csontváz, amit az apácák feldíszítenek, esküvői pompába. Ez a gesztus gondolom - alkalom arra, hogy elmondd a véleményedet az ilyen típusú zárt közösségekről.Nem, nem feltétlenül, én nem vagyok ennyire koncepciózus. Utánanéztem az irodalomban, és azt találtam, hogy egyrészt, az ezerhatszázas évek környékén, a pestisjárvány után, létezett egy érdekes halálkultusz. Másrészt pedig, a katolikus egyház a protestantizmussal szemben meg akarta erősíteni magát. Szokás volt, hogy Rómában különféle egyházi közösségeknek híres személyiségek csontvázait adták el. Mártírokét, boldoggá avatott személyekét. Ez gazdasági kérdés is volt. A közösség kapott egy ilyen csontvázat - gyakorta ez lett a védőszentjük - az apácák feldíszítették arannyal, ékszerekkel, pompázatosan. A csontvázra sokan voltak kíváncsiak. A hívők elzarándokoltak megnézni és fizettek is ezért. Számos utalás van a szövegben, hogy Marianat, a novíciát egy idős apát kíséri el az oltárhoz, a felavatása napján. Ez az idős apát rendszerint a védőszent volt. Belátom, furcsa, mai fejjel nehezen magyarázható rítus. Én nem is akarom értelmezni. A lényeg, hogy az általam beillesztett dramatikus játék nem pusztán színházi hatáskeltés.
Számomra az előadás legizgalmasabb, mondhatnám legfurább eleme a tempója. Nem is tudom, mihez hasonlítsam. Olyan lassú, mint egy minimumra állított metronóm. Óriási szüneteket engedsz, sőt kérsz a színészektől. Köbözöd a lassúságot.Mondj nyugodtan mozdulatlanságot. A jelenetek az egyik mozdulatlanságtól tartanak a másikig. Ennek több oka is van. Az általános oka az, hogy tempós, hajtós színházakat tömegével látni. Ezekben az ember csak történeteket, koncepciókat kap, szemléletet nem. Ezzel szállok szembe. Gyomorból. Hogy ne az történjen, ami máshol, mert akkor mi a frásznak csinálok színházat. A másik ok egyfajta képzőművészeti elképzelés. Egy barokk világ megelevenítésére én barokk festmények gyönyörű kompozícióit használom. A darab ilyen kompozíciók bemozdulásaiból áll. Abban reménykedem, hogy ahogy ezek a jelenetek bemozdulnak, beszippantják a néző figyelmét, és olyan részletekre lesz kíváncsi, finom mozdulatokra, amik nincsenek is a darab fődramaturgiájában. Remélem, hogy létrejöhet valamiféle atmoszférát teremtő szemlélődés. Szerintem kétféle színházi rendezés van. Az egyik hatáselemekre épül, ahogy egy amerikai akciófilm, a másik pedig hangulatra. Én az utóbbinak vagyok a híve - még akkor is, ha ez sokszor kényelmetlen. Persze, ha valaki mást csinál, az az ő dolga.
Kétségtelen, amikor először láttam a darabot azt gondoltam, hogy ha valakiben nem indul el egy belső monológ, akkor valószínű, hogy halálosan fog unatkozni fog.Erről az jut eszembe, hogy manapság a színház a komfortzónához tartozik, ahová az emberek megvigasztalódni járnak, kikapcsolódni. Az emberek tényleg hajtanak egész nap. Villódznak, ahogy a televízió, az autók, a dudák, villamosok. Én azt gondolom, hogy az is lehet izgalmas, amikor a napi villódzással szembekerül, most éppen a színházban, valami nyugalom. Az egy nagy atmoszféraváltás. A színház, most, a nyugalom helye.
Nem használsz zenét sem, csak hangeffektusokat, madárcsicsergést, zajokat.Igen, ezek a hangok adják a darab zeneiségét. A távoli dobszó, kopácsolás kintről, ahogy javítják a falakat. Az ember a madárfüttyre mindig fölfigyel: aha, most tehát egy olyan helyen vagyunk, ahol még hallható a madarak éneke.
Már így, ebben a tempóban is indul az előadás: nézőtéri fény lassan le, színpadi fény nagyon lassan föl, egy perc szünet után halk madárcsicsergés Az a tippem, hogy lesznek, akik dühödten utálni fogják az előadást, és lesznek, akik el lesznek ragadtatva. De nem tudnám megmondani, milyen arányban. Te mire gondolsz?Azt én sem tudom. Jó lenne, ha mindenki bele tudna helyezkedni ebbe az atmoszférába Nálam a kritika is négy az egyhez működik. Négy rossz kritikára jut egy jó szerencsés esetben. De ez nem tükrözi a nézők állásfoglalását, inkább csak befolyásolja. Tudnám másként is csinálni, de ez most egy ilyen helyzet. Nem vagyok egyforma. Nem akarok a nézőkkel sem semmit, nem akarom tanítani őket, nincs eszmei mondanivaló. Inkább csak esélyeket szeretnék adni. Elmondom a gondolataimat. A néző sokféle. Szöveg és képek: Eöri Szabó Zsolt
(2004. január 15.)
