Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Adatik tudtára mindenkinek, akit illet, hogy a budapesti Nemzeti Színház ezennel útjára indítja „Megyejárás” elnevezésű programját, melynek nemes célja, hogy kétezer-három szeptemberével kezdődően két évad folyamán Magyarország minden megyéje bemutatkozhassék a székesfővárosban, a Nemzeti Színház színpadán. Elsőként Hajdú-Bihar megye és annak székhelye, Debrecen városa részesül azon tisztességben, hogy művészeti értékeit szeptember tizenkettedikén, tizenharmadikán és tizennegyedikén, egy háromnapos fesztivál során a szépre és jóra fogékony publikum számára közkinccsé teheti. E mai jeles napon a Medgyessy Ferenc Múzeumban ünnepélyesen megnyittatik a Nemzeti Színház Vándorkiállítása, mely az ország első színházának kalandos és viharos történetét hivatott bemutatni. E hónap huszonhetedik napján, szombaton Debrecenből a székesfővárosba vonat indul, mely „Nemzeti Különjáratnak” neveztetik. Szerencsés utasai egészen a Nemzeti Színházig szállíttatnak, ahol is délután három órakor megtekinthetik William Shakespeare A vihar című költői játékát. Aki a vonatról lemaradna, bízvást használja ki a „Félkrajcáros program” előnyeit, melynek keretében félpénzért vehet jegyet színházba, félpénzért alhat egy székesfővárosi szállodában, továbbá egy alkalommal félpénzért utazhat taxin a pályaudvarra. A különvonatra és a „Félkrajcáros programra” szóló jegyek csak korlátozott számban állanak a nagyérdemű rendelkezésére. Ha felkeltette érdeklődését a „Nemzeti Különjárat” és a „Félkrajcáros program”, ne legyen rest, hanem keresse fel Debrecen főterén az Ekhósszekeret, vagy érdeklődjék a helyi Tourinform-irodákban, illetőleg a Nemzeti Színház Szervezési Osztályán. Ha invitálásunk nyitott fülre és szívre talál Önnél, szívesen látjuk a Nemzeti Színházban. Egész Magyarország a vendégünk lesz, jöjjön el Ön is! Üdvözlettel és tisztelettel: a Nemzeti Színház színtársulata nevében Major Melinda és Sinkó László, valamint a színidirektor Jordán Tamás Kelt Debrecenben, az Úr kétezer-harmadik esztendejében, Kisasszony, azaz szeptember havának első napján

(2003. szeptember 01.)