Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Ákos a Nemzetiben

Egyáltalán nem bánom, hogy nem főszerep az enyém. Nagyon élvezem ezt a kis megjelenést. Az első hívó szóra jöttem. Örülök, hogy valami mást is csinálhatok a saját, meglehetősen sokrétű munkám mellett. Kifejezetten jólesik ilyen kirándulásokat tenni. Ráadásul, rendkívül szimpatikus számomra, hogy Román Sándor és az ExperiDance célja - bár a hazai lehetőségeket és korlátokat tudomásul véve dolgoznak - a világszínvonal. A saját produkcióimban számomra is ez az egyetlen elfogadható mérce. Meglehet, ez furcsán hangzik, lehet, hogy nem is illik ilyet kimondani Magyarországon. Aztán, hogy elérjük-e vagy sem, megszületik-e a külföldi siker, vagy sem - az más kérdés. Nem csak előadója, szövegírója is a tapsrendben elhangzó dalnak. Ismerve alaposságát, mindent tud a darabról... Itt jegyzem meg, hogy én a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztem, így az elbeszélő költeményt töviről-hegyire ismertem. De ahhoz, hogy szöveget írhassak Czomba Imre kitűnő zenéjére, meg kellett ismernem az előadás koncepcióját is. Sokat beszélgettem Román Sanyival és lényegében folyamatosan néztem a próbákat. Elővettem újra a költeményt is, négyéves kisfiamnak olvasgatok belőle, és - bár igen nehéz és régies a nyelvezete - imádja Lúdas Matyit. Czomba Imre egyébként rendkívüli munkát végzett. Nem csak saját dalomra, az előadás teljes zenéjére gondolok. Néhány perccel vagyunk a diszbemutató után, óriási tapsot kapott mindenki, hogy érzi magát? Nagyon lelkes vagyok. Örömmel és szeretettel vállalom a "díszpinty" szerepét, mert ez egy olyan produkció, amelyben hihetetlen koncentrált munka folyik, ezt végtelenül tisztelem. Igyekszem is majd mindig időt szakítani az előadásban való részvételre, ha egyéb elfoglaltságaim engedik. Miért, nem lesz itt minden előadáson? A felkérés eredetileg csupán a bemutató előadásokról szólt, csak nemrégiben merült fel az igény, hogy minden este énekeljem el a dalt, de ez valószínűleg egyéb munkák miatt kivitelezhetetlen... És ha valaki kifejezetten Ön miatt vált jegyet? Mi lesz, az Ákos rajongókkal? Haragudni fognak... Teljes joggal tennék, amennyiben úgy hirdetnék az előadást, hogy én is benne leszek. De azért szívből remélem, hogy a rajongók sem kizárólag a személyem miatt jönnek el, hanem, hogy lássanak egy fantasztikus előadást. Annyit ígérhetek, hogy amikor csak tehetem, itt leszek, s a részvételemről tájékozódhatnak a honlapomról is. (eosz)

(2003. március 14.)