Sweet Mambo tánc

A 20. század táncművészetét meghatározó Pina Bausch néhány nappal legutolsó bemutatója után hunyt el 2009-ben, társulata azonban együtt maradt, és a repertoáron lévő előadásaikat továbbra is játsszák Németországban és világszerte.

A Nelken (Szegfűk), a Café Müller és a társulat magyarországi tartózkodása inspirálta Wiesenland (Zöld Föld) előadások után most a Sweet Mambo című Bausch koreográfiát láthatja a magyar közönség a Nemzeti Színházban, a magyar soros EU-elnökség kiemelt kulturális programjaként.

Bausch, akit egy neves tánctörténész, kritikus a magatartásformák archeológusának nevezett, a Sweet Mambóban (2008) kilenc táncos, hat nő és három férfi előadásában a csábítás és elcsábulás, az érzelmi ragyogás és nyomorúság, a sebezhetőség, a lelki és fizikai törékenység hullámzását fogalmazza meg. A koreográfus illúzióktól mentesen látja és láttatja a férfi és nő kapcsolatát az egymást követő, látszólag összefüggéstelen jelenetekben. Az egyikben például a táncosnő egy férfi után rohan, és közben azt kiabálja: I want to talk to you. You don’t want to talk to me? Why don’t you want to talk to me? I don’t need to talk to you… Egy másikban újra és újra a nevét ismételgeti egyikük, mintha arra kérné a nézőket, hogy ne feledjék el őt. A táncosok, hogy a szerepük és a saját életük közötti távolságot eltöröljék, időnként megszólítják a közönséget, és magukról mesélnek történeteket. Egyikük azt magyarázza, hogy az élet olyan, mint a biciklizés, vagy haladsz, vagy felbuksz. A másik arról szól, hogy teljesen kiborult, annyira, hogy akár ölni tudna…

Egy férfi csókot lehel a kivágott estélyi ruhát viselő hölgy hátára, majd hirtelen egymás ellen fordulnak… A nők néha mulatságosan, néha kétségbeesetten provokálnak, csábítanak, vagy kéjesen hagyják, hogy ölelgessék őket a férfiak, de kiábrándultságuk újra és újra előbukkan.

Az előadás két, egy-egy órás részből áll. A műben magával ragadó szólók és együttes táncok váltják egymást, melyekben a gesztusok lágysága, könnyedsége, légiessége, az arcok kifejező ereje, a gyönyörű ruhák elkápráztatnak.

A Sweet Mambo a vizualitás ünnepe.

Pina Bausch 1940-ben Solingenben született, ahol szüleinek étterme volt.

„Nem emlékszem jól a gyerekkoromra, de arra igen, hogy nagyon félénk voltam, alig beszéltem. A vendéglőnkben éltem, ami csodálatos hely egy gyerek számára, mert ott sokféle ember fordul meg. Sokszor bújtam az asztal alá, húztam az időt, hogy ne kelljen még lefeküdni. Sokan jártak hozzánk ebédelni a színházból. Én mindig köztük játszottam, ugrabugráltam. Táncoltam, pedig akkor még senkit sem láttam táncolni. Egyik nap a színháziak elvittek egy táncórára, ahol a tanár lazító gyakorlatokat végeztetett a gyerekekkel. Egyedül én tudtam megcsinálni. «Igazi kígyólány vagy» mondta, és ez olyan büszkeséggel töltött el, hogy attól kezdve csak a színházról álmodoztam.” (Részlet Leonetta Bentivoglio Pina Bausch-sal készült interjújából)

1955-ben kezdte meg táncművészeti tanulmányait az esseni Folkwang Schuléban, ahova azért iratkozott be, mert ott egyaránt oktattak zenét, színházművészetet, képzőművészetet és táncot. Ott tanított Kurt Jooss is, aki híres táncos, koreográfus, táncszínház műfajának alapítója volt. Az ő irányításával tanult Bausch klasszikus balettet és a különböző modern technikákat. 1958-ban ösztöndíjat nyert, ami lehetővé tette, hogy New Yorkba utazzon, ahol először a Juilliard School növendéke lett, majd Paul Sanasardo, Donya Freuer társulatába került, később Paul Taylor együtteséhez szegődött. Ezután Antony Tudor a New York-i Metropolitan Opera balett társulatának igazgatója leszerződtette. Két évet töltött New Yorkban, majd Kurt Jooss hívására, aki új társulatot szervezett, visszatért Németországba, ahol hajdani tanára asszisztense lett. 1968-ban készítette első koreográfiáját Fragment címmel Bartók Béla zenéjére. 1969-ben az Im Wind der Zeit (Az idő szelében) című koreográfiájával elnyerte a Kölni Koreográfiai Verseny első díját. 1969-től 1973-ig a Folkwang Balett művészeti vezetője volt, majd 1973-ban a Wuppertáli Színház állandó koreográfusaként dolgozott. A színházon belül alakult meg a Tanztheater, amely az évek során számos országban turnézott. Az 1975-ben készült Le Sacre du printemps, majd az 1977-ben Bartók zenéjére alkotott Kékszakáll koreográfusi útját meghatározó előadásaivá váltak. 1980-ban meghalt Rudolf Borzik, aki nem csak férje, hanem díszlet- és jelmeztervezője is volt. Ekkor kezdett dolgozni Peter Pabsttal, aki állandó díszlettervezője lett, és Marion Citoval, aki a jelmezeket tervezte.

Munkásságát számos díjjal ismerték el.

2009-ben június 30-án Wuppertalban halt meg.

Néhány a legjelentősebb alkotásai közül:

1975 Orpheus und Eurydike; Le Sacre du printemps

1977 Blaubart; Komm tanz mit mir;

1978 Café Müller, Kontakthof

1979 Arien

1980 Ein Stück von Pina Bausch; Bandoneon

1982 Walzer; Nelken

1985 Two cigarettes int the dark

1986 Viktor

1987 Ahnen

1989 Palermo Palermo

1991 Tanzabend II

1995 Danzón

1996 Nur Du

1997 Der Fensterputzer

1998 Masurca Fogo

1999 O Dido

2000 Wiesenland / Zöld Föld

valamint az Água, Nefés, Ten Chi, Rough Cut, Bamboo Blues, Sweet Mambo és az utolsó a …como el musguito en la piedra, ay si, si, si…

Peter Pabst 1944 áprilisában született Lengyelországban Grodzisk Wielkopolskiban, de gyerekéveit már Kelet-Berlinben töltötte. 1954-ben szüleivel Frankfurt am Mainba költözött. Édesanyja szabónő volt, aki a divatszakmában dolgozott. Ez határozta meg pályaválasztását: szabásznak tanult, majd Wiesbadenben az egyik híres német divattervező, Elise Topellnél kezdett dolgozni, és rajta keresztül került kapcsolatba a színház világával. 1969-től 1973-ig díszlet- és jelmeztervezést tanult Kölnben a Werkschuléban. 1973-tól 1979-ig a bochumi Schauspielhausban dolgozott tervezőként. Itt ismerkedett meg Peter Zadekkel, akivel ettől kezdve szoros munkakapcsolat alakult ki, és számos rendezéséhez Pabst tervezte a díszletet. 1980-ban kérte fel őt Bausch, hogy legyen a díszlettervezője.

Marion Cito 1938-ban született Berlinben, és tizenegy éves korában klasszikus balettet kezdett tanulni Tatjána Gsovsky-nál, aki hat évvel később meghívta a társulatába. Gsovsky 1945-1952 között Kelet-Berlinben a Staatsoper igazgatója volt, majd 1954 és 1966 között a Nyugat-Berlinben működő Stästische Oper vezetője lett. Ez idő alatt Marion Cito a mestere által koreografált előadások szólótáncosa lett. Amikor Gerhard Bohnert kinevezték a Dramstadt Balett élére, Cito vele tartott. Három évvel később marion Cito elhagyta a társulatot és visszatért Berlinbe, majd egy évvel később meghívást kapott Wuppertalba. Cito a kezdetektől együtt dolgozott Bausch-sal, eleinte az asszisztenseként, majd jelmeztervezőjeként.