Marat the Sade

Peter Weiss legendás politikai darabjában színielőadásra készülnek a charentoni elmegyógyintézet ápoltjai. A színház terápia. A színház ártatlan játék, móka, kacagás.

Még jó, hogy a betegek között ott ücsörög botjával de Sade márki, aki fáradhatatlan tolla hegyére tűzi a történelmet. Mindenki okulására.

Az igazgató beszédet mond, az ápolók és az apácák lelkesen rohangálnak, a betegek uralkodni próbálnak önmagukon, a szövegen, a történéseken.

Nem lehet.

Merthogy ki fogja eldönteni, hogy Marat vagy Sade? Hogy vér vagy verejték? Hogy ölni vagy dögölni? Hogy szablya vagy szó? Ki mondja meg, hogy jobb vagy bal? Hogy fentről vagy lentről? Hogy Robespier vagy Napoleon? Hogy lázadás vagy behódolás? Hogy ki élvez, és kit fenyítenek? Vagy hogy mely lyukba kell, hogy becsusszanjon a forradalom fallosza?

A prot és kontrát, forradalmat és lassú változást, háborút és békét, múltat és jelent ütköztető előadásban nincsenek győztesek. Csak az ékszerek csilingelnek, a gyomrok korognak, a vásznak suhognak és a cigaretták parazsa fénylik föl a sötétben.